Kibírta a művész, akit három napra temettek egy forgalmas út alá

Vágólapra másolva!
Kibírta a három napot a művész, akit egy forgalmas autóút alá temettek. Csak vizet, olvasnivalót és egy hősugárzót vitt magával a föld alá.
Vágólapra másolva!

A 73 éves Mike Parr egy kisebb acélkonténerbe zárva költözött a föld alá csütörtökön, a sötét művészeteknek szentelt Dark Mofo Fesztivál egyik fő attrakciójaként. A megbontott aszfaltot utána visszazárták és újra megnyitották a forgalom előtt. Parr csupán vizet, olvasnivalót és egy hősugárzót vitt magával, egészségügyi kellékként pedig egy vödröt.

Ennivalót azonban egy falatot sem.

Az oxigén szivattyún keresztül érkezett a konténerbe, amelyben egy pánikgombot is elhelyeztek arra az esetre, ha bármi probléma adódna. Korábban megírtuk. hogy Parr performansza azon erőszakos cselekedetek következményeinek állít emléket, amelyeket a 19. századi brit gyarmatosítók követtek el az ausztrál őslakos közösségek ellen.

A művészt vasárnap szabadították ki önkéntes börtönéből. Miután elhagyta a konténert, azt betonnal töltötték fel, hogy egyfajta időkapszulaként örökítsék át a jövő nemzedékeire. A Dark Mofo, amelyen gyakran szerepelnek az ősi rituálékat ünneplő műalkotások és előadások,

idén heves ellenérzéseket váltott ki a helyi keresztény csoportokból,

amiért a fesztivál keretében piros színű, fordított kereszteket helyeztek ki szerte Hobartban.