Jelmeztelenül, avagy hogyan legyünk direkt funkcionális analfabéták?

opreház felújítás

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/78. levélária

Drága Tatjána Néném!

Küldözgeti itt nekem a kurrens lapok húsbavágó cikkeit, én meg egyre csak azon gondolkodom, melyik van előbb: a nyári Operába belekötések szezonindítása, vagy a szándékos félreolvasás szakkörei keresnek maguknak témát, és évente ciklikusan nálunk cövekelnek le?

A minapi írás az Operaház korszerűsítésének plusz támogatása tárgyában számolni nem tud. És mivel mifelénk az a rossz szokás, hogy nem a tényanyag, hanem az átvett cikk gondolatmenete, sőt horribile dictu: kommentárja vétetik forrásul, pár pillanat alatt torzul el minden. Nem kell már körbeülni tíz diáknak, ahogy régen játszottuk, hogy az első által a második fülébe súgott összetett mondat a végére más formát öltsön, dehogy. Itt alfát olvasnak az Operáról, és tíz perccel később ómega lesz belőle.

Forrás: Magyar Állami Operaház

Néném, az Operaház felújításának alapösszegéül 9,2 milliárd Ft-ot venni olyan, mintha azt mondaná: arról volt szó, hogy a rakott krumpliba csak kolbász kell, mi ez a rengeteg egyéb összetevő? Amikor évekkel ezelőtt a projektről – az Opera és az EMMI közös előterjesztésére – kormánydöntés született, a 23,4 Mrd Ft-os BRUTTÓ összeget bontásban is bemutattuk. (Hogyne mutattuk volna, egy kerek évig zajlottak a minisztériumközi egyeztetések, visszakérdések, ellenőrzések.) És igen, az egyik összetevő, a kivitelezési elem a 9,2 Mrd-os NETTÓ összegre rúgott, de ezen kívül még a színpadtechnikai beruházás, a tervezés, a műszaki ellenőrzés, a lebonyolítás is külön összeggel szerepelt a szakma szabályai szerint. Tehát a nettó kolbászt hasonlítani a bruttó rakott krumplihoz még akkor is jókora lélegzetvételt igénylő csúsztatás, ha az eltelt évek alatt és az épület falainak 500, azaz ötszáz mintán értékelt megkutatása során nyert adatok alapján pótfedezeti igényt nyújtottunk be. (Vagy csak sima diszkalkulia, akkor elnézést, senkit sem akartam bántani, viszont ez esetben a gazdasági újságírás mint szakma ellenjavallt, pl. 23,4 milliárd + 6,99 Mrd NEM egyenlő 28 milliárddal!!!)

Forrás: Magyar Állami Operaház

Kedves Néném, a „pótfedezet” kifejezés semmi különöset nem takar: például amikor az ácsmester azzal jön, hogy „főnök, leszedtünk néhány repedt palát, és kiderült, hogy az összes szarufa elkorhadt, szóval azokat is cserélni kell”, az egy pótfedezetre irányuló előterjesztés indoklásrovata, falusiasan. Az Operaház történelmi épülete kapcsán, amely az első 5 budapesti turisztikai desztináció között van, nem egy ilyen probléma léphet fel – és igen, van köztük több olyan is, amely a jogszabályok szerinti projekttartalékot simán, önmagában felemészti. Az előterjesztés úgyis elmegy az NGM-hez, ők pedig – ugyancsak törvény alapján – kirendelik az igazságügyi szakértőt, akivel én nem is találkoztam, ugyanakkor alaposan tájékozódott, és támogató véleményt írt. (Egyébiránt javaslok egy bejárást: ki fogunk írni egy a reagálás miatt kellően, de nem túl távoli időpontot sajtóbejáráshoz, jöjjenek, tekintsék meg az újságíró kollégák mindazt, amiről írnak: még a fordított sorrend is jobb, mintha az empíria teljesen elmaradna.)

Forrás: Magyar Állami Operaház

Az pedig, ahogy a 2002-ben, tehát 16 éve, még bőven a válság előtt átadott Nemzeti Színház építési költségeit hozzák ide, szintén komoly ismerethiányról számol be. Az Operaház és Hajós utcai, 12 szintes üzemháza (mert az is ebből az összegből újul fel, s az még 5 ezer m2!) sokkal nagyobb épület, mint a Nemzeti. Kétszer akkora nézőtér, sokszorta nagyobb színpad, ráadásul kiemelt műemlék: hányszor ismételjem el, hogy a harmadik legnagyobb magyar színház (1. Erkel, 2. Operaház), a Vígszínház teljes épületköbmétere is elférne az Operaház színpadán! Az alaplemez és a zsinórpadlás belül mért távolsága 34 méter, ekkora lyuk tátong most az Ybl-palota belsejében, egy 12 emeletes panelház mérete! Fogalmuk sincs semmiről, csak irkálnak, és ezzel kárt okoznak: ez volna a sajtó őrkutyaszerepe? Nem, ez a vérebszerep, hogy tovább ne ragozzam ezt a képet. Tessék jönni bejárásra. Lécci-lécci – különben még sokáig mi húzzuk a rövidebbet.

Forrás: Magyar Állami Operaház

És a másik cikktípus se szívderítő. Az „oknyomozó” Népszava első írását ráadásul Alberich fotójával illusztrálják, aki A Rajna kincse c. Wagner-előadásunk halmozóművésze, jó dagadt (még nálamnál is nagyobb), és minden ujján száz gyűrűt visel, rajta rengeteg drága hatású ruha... Szépen működik hát a vizuális hadviselés, milyen kár, hogy M. Tóth Géza nevét – dacára Oscar-jelöltség, színi egyetemi rektorság stb. – csak nem sikerül helyesen kiírni, így viszont legalább egy szóvicc majdnem összejött (Tóth M. Géza, alias „totem”), habár ő, persze, nem az előadás énekese, sokkal inkább rendezője, Marcus Jupither pedig értelemszerűen az az alak, aki a fotón pózol. A cikkből kiderül, hogy a Magyar Állami Operaház egy nyilvános hirdetmény szerint opcióval együtt akár nettó 625 millió Ft-ot is költ jelmezre, ami egy nevét (de nem nyelvét!) természetesen lenyelt hozzáértő szerint nagyon sok.

Hadd kérdezzek vissza: mihez képest sok? Egy szobaszínházi bemutatóhoz képest nyilván. Nálunk, Magyarországon még operaházi értelemben is az. Pedig egy-egy nagy produkció esetén a 2-300 öltözet legyártása sem ritka – más vezető operaintézményeknél persze ez az összeg volna a valóság. No de le is írja a kolléga, tehát látta, csak eljátssza, hogy nem érti: ez négy esztendő keretszerződése! A keret pedig azt jelenti, hogy immár van több olyan partnerünk, akitől – ha úgy alakul, és saját, létező műhelyeink már nem bírnák – rendelhetünk jelmezeket 4 éven át, törvény szerint, megrendelésenként, aktuálisan versenyeztetett áron. És közben még az is lehet, hogy egyetlen forintot sem hívunk le!

Forrás: Magyar Állami Operaház

A másik mímelés a széles tárgykör kapcsán érkezik! Azannya, hát a reneszánsz ingtől a Chanel-típusú kabátig, ezeknek minden kell, sugallja az írás... micsoda vircsaft mehet itt, összevissza darabok! Néném, hát tényleg nem gondolna arra a digitális hírlapíró, hogy itt TÖBB produkcióstílus összes létező jelmeztípusát megadtuk (összesen 140-et), hogy könnyebb és így gyorsabb, tisztázott hátterű legyen majd az alkalmasinti rendelés?

Néném, én néha tényleg nem tudom, mit szeretne itt a sajtó egynémely köre. Ez a jelmezes cikk arra az irigységre kiömlött bosszú, hogy a kormányzat megadta az Operaház felújításához szükséges pótfedezet első ütemét. Kemény 30% pluszköltés, nem háromszoros! (Csak ennyi a számításokban a hiba, és ezek szerint ez a harminc százalék a „csillagos égbe szállás”.) De minek örülnének ezek a drága emberek? Ha az Operaházat éppúgy hagytuk volna összeomlani, mint hagyták 2010 előtt? Ha az Erkel Színházat – ahol az elmúlt 5 évben már bőven több mint egymillióan jártak – lerobbanva, bezárva hagytuk volna? Ha a művészeink jelmeztelenül flangálnának a színpadon? Ha a nézők a jegyükért nem kapnának látványt is az összművészet egyetlen magyar csúcsintézményében? Ha nem jelmezre (meg díszletre, meg rezsire) költenénk az adóforintokat? Hát mire kellene egy színháznak? És nem akarnak büszkeséget érezni, ha külföldi vendégüket majd az újranyitott Ybl-palotában, igényes, európai nívójú előadáson kalauzolhatják? Ha nem, akkor nagy a baj. Nagyon nagy, inkább bele sem gondolok.

Forrás: Magyar Állami Operaház

Van itt egy csomó érzékzavar: funkcionális analfabétizmus, diszlexia, diszkalkulia, tudáshiány, cinizmus, felelőtlenség, rosszindulat, populizmus, önmagunk hülyének tettetése, hátha az olvasókat sikerül inadekvát sejtetésekkel megvezetni... Nénémet és mindenki mást is óvnék ezektől – éljen inkább a művészet és a haza szeretete!

„Zsdu átvétá, kák szálávej létá!”

Szilveszter

2018. június 15.