Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Mert alkothattak nagyon sokan a magyar nyelvű operajátszás elmúlt kétszáz esztendejében nagyon magas színvonalon, többeknek sok operája is termett, a legnagyobbat mégis az dobta az egyetlen kockájával, akitől a legtávolabb állt a műfaj. És ezzel nem azt mondtam, hogy egy alapvetően introvertált alkotó ne írhatna kiváló operákat (hogy messzire ne menjünk: egy Erkel Ferenc se wagneri vagy berliozi módon hordozta magát a világban, ugyanakkor színházi ember volt, az nagyon is igaz), de Bartók, aki soha előtte és utána nem próbálkozott meg vele, tulajdonképpen úgy vitte be a világirodalomba a magyar nyelvű operajátszást, hogy amit odavitt, nem is opera – és nem is ő „vitte oda", inkább Bánffy gróf erőszakolta ki belőle, illetve a hét éve bezárt asztalfiókból...
Megint ez a hetes szám, Néném... A szimbólumok világa. Már Balázs Bélánál is, de az a kor természetesen még megrajzolta az ajtókat is, de Kodály már akkor, száz éve úgy védi a Nyugatban Bartókot, ahogy én ma sem tudnám megfogalmazni: „'Eseménytelen' szövege híján van ugyan minden szokott operai sablonnak. De, ahogy feltöri a régi mese héját és megmutatja a férfi-asszony probléma örök megoldatlanságát: tragikus feszültséggel döbbenti és megfogja a hallgatót az első szótól az utolsóig. Vázlatszerűsége, hogy a körvonalak megelevenítését a zenére bízza, szerves egybeforrását teszi lehetővé a zenével. Sem a dráma, sem a zene nem kénytelen külön létét megtagadni, mégis magasabb egységbe tudnak olvadni. Ezt az egységet a zene szimfonikus építettsége nem hogy zavarná, hanem még emeli: a dráma íve és a vele párhuzamos zene-ív hatalmas kettős szivárvánnyá erősítik egymást."
Később – de még ugyanezen cikkben – Kodály a bartóki „vigasztalan adagio" minősítést is használja, tehát 1918-ban is nyilvánvaló, hogy nem külsődlegesen epikai, hanem belső történések zajlanak itt, és pontosan azon csorbul ki a mindenkori rendezői szándék, hogy két mélyülő szerelmes, egymást fokozatosan megismerő entitás útja előbb össze- majd széttartó útja miképp fogalmazható meg egy óra színpadra vitt tartalommal is? Miként tud legalább nem elvenni belőle, ha esetleg az akár koncertpódiumon helyét nívós előadókkal ugyanúgy megálló mű értékeihez hozzátenni nem is tudna?
Fantasztikus érzés kézben tartani azt a szerződést, amelynek harmadik lapján Bartók Béla, Balázs Béla és Bánffy Miklós cirkalmas aláírása egyaránt szerepel. Ez adja a jogosultságot az Operaháznak, hogy a „székesfővároson belül" egyedüliként játszhassa a Kékszakállú herceg várát – s mivel Bánffy remek diplomáciai érzékkel is bírt, a szerződés hatálya „örökre" szól. Más kérdés, hogy miként a Porgy-ügy kapcsán korábban utaltam is rá, az Opera sosem volt szűkkeblű, és sem az elődök, se mi, a maiak sem várjuk el, hogy udvarias levélben, legalább formailag bárki engedélyt kérjen tőlünk a Kékszakállú előadásához. Ugyan már, hisz a kulturális élmény olyan, mint a Szent Pál-i szeretet: ha megosztod is, nem csökken az intenzitása.
Természetes volt tehát, hogy intézménytörténetünk legfontosabb operájának (vagy inkább „operájának") saját minifesztivált szervezzünk, s mivel nem tudtuk azon a bizonyos centenáriumi napon, 2018. május 24-én kitárni a felújított épület kapuját, mert csak egy évvel később lesz erre esély, az Erkel Színházban mutassuk be a művet, többször, többféleképpen is. (Hál' Isten, Bartók ott is több ízben fellépett mint zongorista, a kötődés tehát itt is megáll.) Az alapötlet az volt, hogy miként a lengyel rendezővel a Székely fonó esetében, most is adjunk lehetőséget külső olvasat megszületésére: Kasper Holten, a londoni Covent Garden frissen leköszönt művészeti igazgatója (ősztől a Koppenhágai Opera intendánsa) fogott a darabhoz, és mellette, más estéken két nagyon eltérő világú értelmezés előtt hajtsunk fejet. Egyik az eredeti, Bánffy által tervezett díszletű-jelmezű, Zádor Dezső által rendezett előadás visszfénye Szinetár Miklós megidézésében vetül vissza – négy éve Kolozsvárott már megtekinthettem, miként varázsol az idős mester előadást mindössze két visszamaradt rajzból...
A másik hommage-előadás Nagy Viktoré, aki kellően alázatos rendező ahhoz, hogy most elnézze nekem, ha mégis „Makovecz-darabként” hivatkozom az 1993-as színrevitelre. Hisz a nagy magyar építőművész egyetlen díszlete volt ez a három Bartók-alkotást a maga monumentalizmusával keretező toronyerdő. Megépíteni most ezeket akkor se tudtuk, ha friss kormánydöntéssel a Bartók-díszlet újrafogalmazása előtt megnyílt az út: egész egyszerűen nem fértek volna el az Erkel színpadán. De mindkét előadás esetében ott volt a modern technika, a LED-falak esélye, amelyeken komoly grafikusi munkával elevenedett meg legalább érzés szintjén valami abból, ami fizikailag nem volt lehetséges.
De legalább olyan izgalmasak voltak a párdarabok! Amikor bemutatták az egyfelvonásos Kékszakállút, első nap még Bánffy volt elég bátor az előző szezonban kikényszerített Bartók-táncdarabot, a Fából faragott királyfit vele adni – másnap már a tuti siker, a Kékszakállúra „felhordó" Bajazzók ment... (Teljesen ésszerű és jóindulatú, csak esztétikailag félresikló választás.) Nos, ez így ma már biztosan nem folytatható, ahogy Kodály Székely fonóját sem gondolnánk megint Haydn A patikus c. szösszenetével adni, mint anno a premieren. Eötvös Péter, vadonatúj produkciónk karmestere is efféle dilemmákban élhetett mindaddig, míg a maga kétszereplős egyfelvonásosát meg nem írta: most először játszhattuk a Kékszakállú előtt Vértelenül (vagy magyarosabban: vér nélkül) című opuszát.
A Nagy Viktor-Makovecz előadás elé egy friss rendelt mű érkezett: Madarász Iván Prológja, amely a felkérés értelmében a gyakran elhagyott Balázs Béla-i előéneket instrumentalizálta, ha nem is Bartók zenéjét előlegező céllal, de színeivel, misztikumával több ponton kapcsolódva. És a harmadik programtípusunk sem maradt A-oldal nélkül: Vajda Gergely ugyancsak maga vezényelhette néhány éve Almási-Tóth Andrással közösen írott operaparafrázisát, az ironikus-cinikus Barbie Blue-t.
És mire e sorokat a képernyőre vetem, már a nálunk kétszeresen is (Faust, Székely fonó) edződött Michal Znaniecki is nézők elé vitte saját Kékszakállú-elképzelését a miskolci fesztiválon... Mert a Kékszakállú immár száz éve itt van, és ugyan én nem értem, mit olyan nehéz ezen befogadni magyar fülnek, türelemnek, intellektusnak, de a világ igenis érteni látszik a közülünk való zsenit, és ma a Föld minden percében próbálja, húzza, fújja, rendelkezi és énekli a Kékszakállút, és ráadásul magyar szöveggel teszi azt. És ez az őrület! Hogy Bartók ennyire eltalálta a korszellemet akkor és most is!
Néném, ha idáig eljutott az olvasásban, a Kékszalállú100 kapcsán ideszerkesztem Karczag Márton főemléktárosunk gyűjtését: ők tehát az elmúlt évszázad hősei... (lehet keretes)
A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA AZ OPERAHÁZBAN
1918.05.24. Operaház, ősbemutató
Rendező Zádor Dezső, Díszlet-jelmez: Bánffy Miklós, karmester: Egisto Tango
Kálmán Oszkár (Kékszakállú), Haselbeck Olga (Judit), Palló Imre (Prológ)
8 előadást ért meg a produkció
1936.10.29. felújítás
R: Nádasdy Kálmán, D-J: Oláh Gusztáv, K: Sergio Failoni
Székely Mihály (K), Némethy Ella (J)
31 előadást ért meg a produkció – újak: Kálmán Oszkár, Ferencsik János, Lukács Miklós, Major Tamás (1946 évadnyitó Prológ), Palánkay Klára
1948.10.14. felújítás
R-D-J: Oláh Gusztáv, K: Lukács Miklós
Székely Mihály (K), Palánkay Klára (J), Palló Imre (P)
50 előadást ért meg a produkció – újak: Kálmán Oszkár, Fodor János, Ferencsik, Eszenyi Irma, Delly Rózsi
1959.05.14. felújítás
R: Nádasdy Kálmán, D: Fülöp Zoltán, J: Márk Tivadar, K: Ferencsik János
Székely Mihály (K), Palánkay Klára (J)
95 előadást ért meg a produkció – újak: Lukács Miklós, Eszenyi, Tóth Péter (karmester), Faragó András, Szőnyi Olga, Kórodi András, Ütő Endre, Szalma Ferenc, Kovács Eszter
1970.09.26-27. felújítás
R: Mikó András, D: Forray Gábor, J: Márk Tivadar,
K: Kórodi András / Erdélyi Miklós
Melis György / Ütő Endre (K), Kasza Katalin / Szőnyi Olga (J)
88 előadást ért meg a produkció – újak: Kovács Eszter, Faragó András, Ferencsik, Lukács Miklós,
1981.03.24-25. Erkel Színház, felújítás
R: Mikó András, D: Forray Gábor, J: Márk Tivadar,
K: Ferencsik János / Lukács Ervin
Melis György / Begányi Ferenc (K), Mészöly Katalin / Takács Klára (J)
151 előadást ért meg a produkció – újak: Kórodi, Polgár László, Lukács M., J. Nyesztyerenko m.v. (1985 – magyarul), Erdélyi Miklós, Kovács János, Kováts Kolos, Komlósi Ildikó, Szőnyi Olga, Takács Tamara, Tréfás György m.v., Balatoni Éva, Airizer Csaba, Ulbrich Andrea, Hary Béla m.v., Lukin Márta, Berczelly István, Oberfrank Géza, Szendrényi Katalin, Fischer Ádám m.v., Hamar Zsolt m.v., Dénes István, Vajda Gergely m.v., Kocsár Balázs, Németh Judit, Ligeti András m.v., Fried Péter, Meláth Andrea
1987.04.14. Operaház, új betanulás
R: Mikó András, D: Forray Gábor, J: Márk Tivadar, K: Kovács János
Kováts Kolos (K), Takács Klára (J)
1989.03.23. felújítás
R: Békés András, D: Menczel Róbert, J: Schäffer Judit, K: Kovács János
Kováts Kolos (K), Komlósi Ildikó (J)
11 előadást ért meg a produkció – újak: Lukács E., Polgár, Takács T.,
1993.10.30-31. felújítás, Bartók trilógia
R: Nagy Viktor, D: Makovecz Imre, J: Vágó Nelly, K: Kovács János
Kováts Kolos / Berczelly István (K), Takács Tamara / Lukin Márta (J)
13 előadást ért meg a produkció – újak: Balatoni, Medveczky Ádám
2001.03.31. és 04.01. felújítás
R: Kovalik Balázs, D: Kovalik Balázs, J: Jánoskuti Márta,
K: Kovács János / Oberfrank Péter
Rácz István / Fried Péter (K), Kovács Annamária / Meláth Andrea (J)
20 előadást ért meg a produkció – új: Kocsár Balázs
2006.03.31. és 04.02. felújítás, Három Bartók
R: Szinetár Miklós, D: Khell Zsolt, J: Velich Rita,
K: Kovács János / Oberfrank Péter
Kálmándi Mihály / Rácz István (K), Rálik Szilvia / Meláth Andrea (J)
13 előadást ért meg a produkció – új: Fried Péter
2009.10.11. felújítás, Egy opera kétszer
R-D: Hartmut Schörghofer, J: Corinna Crome
K: Fischer Ádám
Szabó Bálint (K), Vizin Viktória (J)
2x5 előadást ért meg a produkció
2011.09.07. felújítás, Opera 3D-ben
R: Caterina Vianello, D: Marco Gian Campanino és Marcella Gallotta, látványtervező: Alessandro Chuido, speciális 3D effektek: Quinn Andrew
K: Győriványi Róth György
Kovács István (K), Komlósi Ildikó (J)
3 előadást ért meg a produkció
2013.11.09. felújítás, Erkel Színház
R-D: Galambos Péter, J: Kárpáti Enikő
K: Héja Domonkos
Bretz Gábor (K), Mester Viktória (J)
újak: Kovács J., Cser Krisztián, Komlósi, Palerdi András
utolsó előadás: 2017.06.09. (514)
összeállította: Karczag Márton
„Drukkolok, hogy legyen értelme!"
„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"
Csókolja,
Szilveszter
