Bárki licitálhat Törőcsik Mari nyakláncára

Törőcsik Mari - AURORA BOREALIS – ÉSZAKI FÉNY
Vágólapra másolva!
Törőcsik Mari szívesen segít a rászorulókon, ezért is ajánlotta fel legutóbbi filmszerepében viselt nyakláncát egy árverésre. A bevételből egy olyan iskolai modellprogramot fognak elindítani, ahol ép és halmozottan sérült gyerekek együtt tanulhatnak társaikkal.
Vágólapra másolva!

Anyák napjától egészen gyereknapig lehet licitálni Törőcsik Mari nyakláncára. Az ékszert a legutóbbi filmszerepében, az Aurora Borealis-ban viselte, a Facebookon hirdetett árverésre befolyó összeget jótékony célra használják fel.

Az antik nyaklánc kikiáltási ára 90 ezer forint,

és egészen május 27-éig lehet rá licitálni a Lépjünk, hogy léphessenek elnevezésű Facebook-oldalon.

A kezdeményezéshez sok művész csatlakozott: többek között Demjén Ferenc a születésnapi pólóját, Koncz Zsuzsa egy dedikált könyvet,

a Quimby együttes pedig több relikviáját is felajánlotta,

és még ezeken kívül rengeteg emléktárgy érkezett festőktől, színészektől és egyéb ismert alkotóktól. Az árveréssel egy olyan iskolai modellprogramot indítanak majd el szeptembertől az országban elsőként, ahol

ép és halmozottan sérült gyerekek együtt tanulhatnak társaikkal.

Törőcsik Mari nagyon örül, hogy segíthet a gyerekeken. A művésznő azt mondta, szinte minden számára fontos személyes tárgyat elárvereztetett már, kivéve ezt a nyakláncot. „Nagyon szép emlékeket őrzök az Aurora Borealis forgatásairól, és az a nyaklánc is a szívemhez nőtt. Ugyanakkor egy pillanatra sem bánom, hogy elárverezik. Nincs más dolgunk ezen a világon, mint hogy

és segítsük a rászorulókat. Különösen igaz ez, ha gyermekekről van szó, érzékeny vagyok rájuk, így természetes volt számomra, hogy a nevemmel és a filmben viselt ékszerrel megpróbálok segíteni az egyesület törekvéseiben” - mondta Törőcsik Mari a Ripostnak.