Jól kitolt a kiadókkal a könyvet író Kanye West

Kanye West
Kanye West egy szeptemberi fellépésén
Vágólapra másolva!
Hiába keresnék a rajongók Kanye West Break the Simulation című könyvét a boltokban, a rapsztár nem a hagyományos módon adja ki saját filozófiai elméleteit. Azért vállasztotta a könyvek esetében merőben új megoldást, hogy ne függjön a kiadóktól.
Vágólapra másolva!

Amint azt korábban megírtuk, Kanye West filozófia könyvet ír, amiben saját elméleteit szeretné kifejteni. Azonban a rapper ebbe sem hétköznapi módon vágott bele, a Break the Simulation című művét

folyamatosan írja a Twitteren, és a posztokból idővel össze fog állni a könyv.

Ebben az esetben az összeállás annyit tesz, hogy egy könyvet is kitennének a külön kiadott, néhány mondatos okosságok. Kanye West azt mondta, csak akkor dolgozik a könyvön, amikor úgy érzi, hogy jön az ihlet.

„Egyébként ez itt a könyvem, itt írom a valós időben. Így semmilyen kiadó vagy publicista

Ez nem egy üzleti lehetőség, hanem az önkifejezés” - írta a Twittere visszatérő West. A rapper már hónapokkal ezelőtt törölte korábbi bejegyzéseit a közösségi oldalakról, és csak most tért vissza. Április 14-én jelentkezett be újra, a „könyve” szösszeneteit pedig csak a napokban kezdte megosztani. Véleményt formál az életről, az emberiségről, és a pillanat megéléséről. Kanye Westet egyébként

9 millióan követik

a Twitteren, míg a rapper csak feleségét, Kim Kardashiant követi.