Nem fogja elhinni, mit rakott össze ez az ember a tescós zajokból

tesco, sztrájk, dolgozók
Győr, 2017. szeptember 8. A győri Tesco hipermarket áruház 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Zseniálisra sikerült egy angol DJ technós témája, amit kizárólag a Tesco áruházak csipogásából állított össze. Hallgassa meg!
Vágólapra másolva!

Van, akinek csak csipogás, esetleg zaj, de van olyan is, aki zenei építőanyagot lát benne. Egy leedsi DJ a Tesco önkiszolgáló automatájának

csippanásait vette alapul technós összeállításához.

A DJ a vonalkódleolvasó, a mérleg és az érintőképernyő hangjait is felhasználta, és az eredmény valóban zseniális lett.

A zenei anyagon még az automata által használt női géphang is szerepel. Többek között a ’kérem, vegye el a visszajárót’ (please take your change) szöveg is elhangzik. Volt olyan hozzászóló is, aki valószínűleg Tesco-alkalmazott, és azt írta, „egész héten ezt kellene játszanunk, és akkor a vásárlók kedve is jobbl enne”. Akinek nem volnának ismerősök az önkiszolgáló kassza hangjai, ebben a videóban talál pár csipogó hangot, amelyek a zenében is szerepelnek.