Egyre nagyobb a botrány Katy Perry kierőszakolt csókja miatt

Katy Perry
American Idol
Vágólapra másolva!
Kényelmetlenül érezte magát, miután Katy Perry megcsókolta. Egyrészt azért, mert néhány pillanattal később már az énektudásáról kellett meggyőznie a zsűrit, másrészt pedig azért, mert a leendő első barátnőjének tartogatta az első csókot. 
Vágólapra másolva!

A hét elején írtuk meg, hogy az American Idol idei első adásában Katy Perry szájon csókolta az egyik indulót, miután kiderült, hogy a fiatalembernek még nem volt barátnője, és így még nem is csókolózott senkivel. A vallomás után Perry a zsűriasztalhoz hívta a srácot, és kért tőle puszit az arcára, de mivel nem cuppant a puszi, kért még egyet, és

az utolsó pillanatban váratlanul szájon csókolta

a versenyzőt. A 18 éves Benjamin Glaze ettől gitárjával a nyakában a földre huppant, aztán felállt, mosolyogva, zihálva visszasétált a helyére. Majd azt mondta, „Katy, megcsináltad... Milyen volt?” Erre viccesen azt kapta Katy Perrytől, hogy meg se próbáljon beképzeltkedni. Majd előadta a dalt, amivel készült, de a zsűritagok nem voltak megelégedve a produkcióval, és nem is küldték tovább Glaze-t.

A fiatalembert a The New York Times kereste fel telefonon az eset után. Glaze elmondta nekik, hogy „egy kicsit kényelmetlen volt”. [...] Szerettem volna az első kapcsolatomnak tartogatni (a csókot - a szerk.). Azt szerettem volna, hogy különleges legyen.” [...] Hogy megcsókoltam volna-e, ha megkérdezi, »megcsókolnál?«?

Tudom, hogy egy csomó srác erre azt mondta volna, hogy naná. De én egy konzervatív családban nőttem fel, és egyből kényelmetlenül éreztem magam a csók után.”

A Benjamin Glaze által emlegetett különlegességgel igazából nem volt baj, hiszen egy sokak által bálványozott világsztár lopott tőle csókot, de valószínűleg nem pont ilyen különlegességre vágyott a fiatalember. Egyébként Glaze azt is elmondta a lapnak, hogy nem érzi úgy, hogy Katy Perry szexuálisan zaklatta volna ezzel a csókkal, és nagyon hálás, hogy Perry még tweetelt is róla.

Ennek ellenére sokan nekiestek az énekesnőnek azzal, hogy botrányos dolgot művelt. A legtöbben azzal érveltek, hogy óriási balhé lett volna, ha ugyanezt egy férfi zsűritag csinálja egy női versenyzővel.

Ez a felhasználó azt írta, hogy „ez egy kierőszakolt szexuális akció volt. Képzeljétek el ugyanezt egy férfi zsűritagtól. Katy Perry semmit nem fogott fel a metoo-mozgalomból?”