Tahi Tóth Lászlót gyászolja az ország

2018.02.22. 21:18

Tahi Tóth László tavaly májusban lett rosszul előadás közben, életmentő agyműtéten esett át, majd hónapokig kórházban ápolták. Egy hónappal a 75. születésnapja után a Vígszínház közölte a halálhírét. Tahi Tóth László Kossuth-díjas színész volt, mind a színházban, mint pedig a filmekben felejthetetlen alakításai voltak.

Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten, édesapja festőművész volt, mind a hat testvére diplomás, ketten, hozzá hasonlóan, színészek. A XII.kerületi Tanítóképző gyakorlóiskolában kezdte meg tanulmányait, majd 1950-től a Márvány utcai általános iskolába járt. 1958-tól a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban folytatta tanulmányait, utána pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskolát látogatta, ahol Várkonyi Zoltán volt a mestere. Már gyakornoki évei alatt is kapott főszerepeket, majd amikor 1966-ban elvégezte a főiskolát, azonnal a Vígszínház tagja lett egészen haláláig. 1995-ben feleségül vette Kárászy Szilvia zongoraművészt, gyerekük nem született.  

Tahi Tóth László 75 évesen halt meg.Fotó: Mudra László - Origo

A színház mellett rengeteg filmes, tévés fellépése is volt, híresebb filmjei a Szerelmes biciklisták, az Aranysárkány, a Hatholdas rózsakert, a Vőlegény, az Egri csillagok, a Harminckét nevem volt, a Mi lesz veled Eszterke?, a A nagy kék jelzés, a Fej vagy írás, az Ártatlan gyilkosok és az Emberrablás magyar módra. Szinkronszínészként is nagyon elismert volt,

Tahi Tóth László kölcsönözte Dustin Hoffman, illetve Robert de Niro magyarhangját,

valamint ő volt a Harry Potter sorozatban Alan Rickman, vagyis Perselus Piton professzor és a Sherlock Holmes sorozatban pedig Jeremy Brett, vagyis Sherlock hangja. Tahi Tóth Lászlót számos díjjal kitüntették pályafutása során: 1972-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1974-ben Jászai Mari-díjat, 1979-ben és 1986-ban Ajtay Andor-emlékdíjat, 1985-ben Érdemes művész díjat, 1995-ben Pro Comedia-díjat, 2012-ben Kiváló művész díjat és 2017-ben pedig Kossuth-díjat kapott. Tahi Tóth László tavaly májusban lett rosszul előadás közben, életmentő agyműtéten esett át, majd hónapokig kórházban ápolták. Nem sokkal betegsége előtt az Origónak azt mondta, hogy két előadást lejátszani egymás után kétségkívül sportteljesítmény. „Egy helyen szerettem volna megvalósítani a jót, a tökéletest, és törekedni a még jobbra, és maradtam. És a Vígszínház, a társulat alkalmas volt arra, hogy érdemes legyen maradni” – mondta a munkájával kapcsolatban. Tahi Tóth László életének szerves része volt a humor: Mindig is figyeltem az élet groteszk, humoros oldalát, és próbáltam mindig megtalálni az életben a derűt, a humort, és ezt alkalmam volt a színpadon is eljátszani. Az Origónak betegsége után is nyilatkozott, akkor elmondta, hogy

három hónapot töltött kórházban,

majd egy hónapot otthon töltött rehabilitációval. Az agyműtétje után 8 hónappal tért vissza a színpadra, a Pesti Színházban az Audiencia című darab kamarását játszotta, a közönség tapsviharral üdvözölte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK