Exkluzív lesz a szigetes koncertje a Mumford and Sonsnak

2017 Hangout Music Festival - Day 3 GettyImageRank2 Arts Culture and Entertainment Celebrities MUSIC MUSIC FESTIVAL
GULF SHORES, AL - MAY 21: Musician Marcus Mumford of the band Mumford & Sons performs at the Hangout Stage during 2017 Hangout Music Festival on May 21, 2017 in Gulf Shores, Alabama. Frazer Harrison/Getty Images for Hangout Music Festival/AFP
Vágólapra másolva!
A hét elején első ízben adtak közre fellépőneveket a Sziget Fesztivál szervezői a 2018-as rendezvényre vonatkozóan. Azóta kiderült, hogy a szigetes lesz az egyetlen fesztiválkoncertjük idén.
Vágólapra másolva!

Hétfőn több aktuális világsztárt jelentett be a Sziget a Nagyszínpad headliner sorába, köztük a folkosból alternatív rock felé tartó Mumford & Sonst. Azóta kiderült az is, hogy a szigetes koncertjük lesz idén

az egyetlen fesztiválos fellépésük.

Marcus Mumford egyik 2017-es koncertjükön Forrás: AFP/2017 Getty Images/Frazer Harrison

Marcus Mumford 2007-ben alapította meg együttesét, és alig két év múlva első lemezükkel, a Sigh No More-ral fénylő üstökösként robbantak be a nemzetközi zenei életbe. Az album az Egyesült Királyságban négyszeres, az Egyesült Államokban kétszeres platinalemez lett. Második lemezükből, a Babel-ből pedig már több mint egymillió példányt adtak el, és megannyi slágerlista tolta az élvonalba.

A 2013-as Grammy-díjátadón, a Babel elnyerte az év albuma címet. 2013-ban megkapták továbbá a Brit Award legjobb brit banda díját is. Harmadik lemezükön, a Wilder Mind-on

már nem szól a bendzsó,

azaz már jó két éve lefordultak a folkos útról, átnyergelve az indie-rock pályára.