Végleg elbúcsúztak a The Cranberries énekesnőjétől

Dolores O'Riordan
The picture taken on November 25, 2012 shows singer of the Irish rock group 'The Cranberries', Dolores O'Riordan performing in Paris, France. O'Riordan passed away on January 15, 2018, in London, United Kingdom at the age of 46.
Vágólapra másolva!
Kedden tartották Dolores O'Riordan temetését. A Cranberries énekesétől százak búcsúztak, egy közeli ismerőse pedig felidézte az első találkozásukat is. 
Vágólapra másolva!

Eletmették Dolores O'Riordant, a The Cranberries egykori énekesnőjét. Korábban megírtuk, hogy a a vasárnapi ravatalon rajongók ezrei búcsúztak el O'Riordantől, akit kedden egy ballybrickeni katolikus templomban temették el. Gyászolók százai érkeztek a szertartásra. O'Riordan annak idején énekelt a helyi kórusban is, és egykori közeli ismerőse, Canon Liam McNamara azt mondta, O'Riordan a zenéjével

megszámlálhatatlanul sok embernek segített, többeket átsegített a depresszión is.

Dolores O'Riordan 46 éves volt Forrás: AFP/j S 2/Joel Saget

A keddi szertartás zártkörű volt, és Dolores O'Riordan Luciano Pavarottival közösen énekelt Ave Mariá-jának felvételével kezdődött. A szentbeszéd keretén belül Canon Liam McNamara

visszaemlékezett az első találkozására O'Riordannel.

1989-ben volt, O'Riordan zongorázott és énekelt ugyanabban a templomban, ahol a temetését is tartották. „Nagyon intelligens volt, tudta, hogy a tehetségét hogyan tudja továbbfejleszteni, és használni. Azt is tudta, hogy ezt a tehetségét Istentől kapta, és arra kell használnia, hogy másokon segítsen.”

Tragikus robbantásról írták világslágerüket

Egy 25 évvel ezelőtti bombatámadás késztette a hétfőn meghalt Dolores O'Riordant, hogy megírja egykori együttese, a The Cranberries legnagyobb slágerét. A Zombie 1994-ben letarolta a könnyűzenei piacot, és maga mögé utasított egy halom nagyágyút. Fegyverek, katonák, Észak-Írország, konfliktus. És az énekesnő érdekes hangja, a fura, hagugrálós éneklési stílus és az a fülbemászó dallam.

Dolores O'Riordan találkozott II. János Pál pápával is, ami után egy interjúban azt mondta, hogy

a hite adja a legnagyszerűbb zenei inspirációkat.

A The Guardian azt írta, hogy részvétet nyilvánított Írország elnöke, Michael D Higgins is.