Oszter Sándort kirúgták a Szuverén Máltai Lovagrend - KMFAP soraiból

Oszter Sándor, Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré SZEMÉLY színész
Budapest, 2015. május 27. Oszter Sándor színész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész munkásságát idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
A Szuverén Máltai Lovagrend - KMFAP kitagadta Oszter Sándort az egyesületből, a botrányai miatt pedig a visszautat is lezárták – írja erősítette meg Borsnak a lovagrend elnöke.
Vágólapra másolva!

Míg Oszter Sándor hosszú éveken át megbecsült tagja volt a Szuverén Máltai Lovagrend - KMFAP-nak (Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége), mára kizárták, és lovagtársai és a rend teljesen elhatárolódott a 69 éves színművésztől.

A Bors információi szerint alkoholproblémái és vállalhatatlan viselkedése miatt távolították el a szövetségből.

Oszter Sándor Forrás: MTI/Zih Zsolt

„Már nem tagja Oszter Sándor a lovagrendnek. Nem fegyelmi úton, közös megegyezéssel távolítottuk el évekkel ezelőtt a szövetségből, ami a lehető legjobb megoldás volt. Egész egyszerűen megszűnt a tagsága” – kezdte a Borsnak Prof. Popper György, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetségének elnöke. A lap a kizárás okairól is kérdezte a szövetség fejét, aki igazi lovaghoz híven etikai okokra hivatkozva a részletekbe nem kívánt belemenni, de az, hogy leszögezte, Oszternek nincs módja a rendbe való visszatérésére, mindennél beszédesebb volt.

– folytatta Prof. Popper György, aki ezzel a színművész ittasan okozott közúti balesetére, peres ügyeire, diósjenői és más botrányaira célzott.

Oszter 2014-ben egy bevásárlóközpont mélygarázsában autójával, ittasan a falnak ütközött, büntetésül bevonták a jogosítványát és közmunkára ítélték. Két évvel később befolyással való üzérkedés miatt börtönt kértek rá. Ez utóbbi ügye a mai napig napirenden van a bíróságon, miközben lakhelyén, Diósjenőn is botrányt botrány hátára halmoz.