Perczel Zita, a színésznő, aki Magyarországon, Franciaországban is karriert csinált, minden szerelmét megcsalta, de hazájához hű maradt

Idén lett volna százéves az 1930-as évek honi filmvilágának egyik legnagyobb sztárja, a Meseautó című klasszikus női főszereplője. Perczel Zita a harmincas évek végén hagyta el Magyarországot, és francia színpadokon aratott komoly sikert. A második világháború idején Amerikába ment, ám hiába élt csaknem tizenegy évet Hollywood szomszédságában, ott nem játszott sem filmben, sem színpadon, viszont sok időt töltött pszichoanalízisben. Az ötvenes években tért vissza Párizsba, ahol megismételte korábbi sikereit, majd túl a hatvanadik életévén Magyarországon is film- és színházi főszerepeket kapott. Mindemellett a színésznő sosem titkolta: életének dallamát inkább a magánélet történései adták ki, a szakmai dolgok csak a kíséretet adták hozzá. Az alakját megidéző írásban ezért is kap erősebb hangsúlyt Perczel Zita privát világa.

Amikor menni kell

1939 kora tavaszán, a Három József egyik előadásán Marcel Karsenty kopogtat Perczel Zita öltözőjének ajtaján. A férfi cége a legsikeresebb párizsi daraboknak szervezett nemzetközi nyári turnékat. Marcel gratulál az újabb sikerhez, és emlékezteti a színésznőt: a Barbara nyáron kezdődő turnéja előtt – amelyről egy évvel korábban állapodtak meg – lesz egy-két próba. Perczel Zita elsírja magát, térdre borul, úgy kéri a férfit: bontsák fel a szerződést,

mert előző este Fernandel, a francia film legnagyobb komikusa kérte partnernőjének következő filmjéhez. A latinos, jóképű Marcel csak mosolyog: késő, plakátok kinyomtatva, előadások meghirdetve.

Az Oránban született üzletember a turné végállomásán, Algériában tűnik fel újra. A záró banketten csak Zitával táncol. Párizsban kiderül: Ossia Lucacevitch mindent megérzett. Annyit mond a színésznőnek:

Ha menned kell, menj!

Zita pedig ment.
Marcel és Perczel Zita 1939. június 21-én házasodnak össze, majd férjével együtt kíséri el a Comédie-Francaise társulatát egy dél-amerikai turnéra. Visszaúton,

az óceánjáró fedélzetén tudják meg: szeptember 4-én kitört a háború.

Párizsba érkezve első éjszakájukat – mivel a férfinak nincs lakása – Marcel szűk irodájának kanapéján töltik. Másnap, hogy ne legyen útban, Zita sétálni indul.
Eszébe jut Alexis, majd felhívja Ossia Lucachevitchcset, akivel egy kávéház teraszán találkozik. A férfi zokogva ismételgeti:

Rád vártam, rád vártam!

Aznap este Zita arra kéri Marcelt: vigyázzon rá, mert ha Lucachevitch nem engedi el, akkor ő nem lesz képes ellenálli neki. Marcel annyit mond:

Én feleséget akarok, nem egy rabot. Ha menned kell, menj.

A szép kisfiú

Zita megint továbbáll, Ossia orosz kolóniája pedig dáridókkal ünnepli, hogy „Zitácska” visszatért köreikbe.
Ugyanakkor Sacha Guitry szerepet ajánl Perczel Zitának egy készülő turnéprodukcióban. A korszak egyik legnagyobb színésze, sikerfilmek írója, rendezője azt ígéri: bejárják Franciaországot, Olaszországot, majd Amerikát– egészen Hollywoodig. Aztán Sacha Guitry már a Cote d' Azuron lefújja a turnét.
Eszébe jut: háború van, bármi megtörténhet.
Zita nem bánja, hogy elmarad a világjárás.

Már a Monte Carló-i premieren erős rosszullét tör rá. Orvost hívnak, megtudja: várandós.

Anyaszerepben fiával Forrás: Perczel család archívuma

Lucachevitch ujjong, majd őrjöng: talán nem is övé a gyerek. Ám szerelme erősebb a kételyeinél.
A németek májusában megtámadják Franciaországot. Aki teheti, menekül. Perczel Zita 1940. július 20-án érkezik Amerikába.
Fia, Alexander Leo Attila Lucachevitch 1940. szeptember 7-én születik meg a New York's Hospitalban. Ossia Lucachevitch az asszony ágya mellett zokog:

Bocsáss meg, bocsáss meg!

Magyarázza:

Biztos voltam benne, hogy nem az én gyermekem. De most, hogy látom, milyen csúnya, már tudom, hogy az enyém!

Kabos Gyula – aki a zsidóüldözések elől menekült New Yorkba – hívja Perczel Zitát a kórházban:

Zita, hallottam, hogy fia született, és a gyermek egészen úgy néz ki, mint én. Hát, ehhez igazán gratulálok!

A csúnyácska újszülött, Alexander – apja tiltja, hogy bárki Alexisnek becézze –

nemsokára gyönyörű kisbabává változik, s majd fiúcskának is igen szép lesz.

Álomgyári szomszédság

Perczel Zita New Yorkban értesül róla, hogy Marcellal kötött házasságát felbontották. Akkor egybekelnek Lucachevitchcsel.
Napközben – férje üzleti ügyeit intézi, fiára nörsz ügyel – a maga mellé képzelt Alexisszel fedezi fel a várost. Kezdi megszokni a gondolatot, hogy ott fog élni – bár színésznői tegnapjai ott senkit sem érdekelnek –, amikor Lucachevitch közli: Hollywood szomszédságába költöznek. Ossia azt is hozzáteszi:

ott sem kíván tőle mást, mint hogy fiának anyja legyen, neki dekoratív kísérője a partikon, illetve figyelmes háziasszony saját házi rendezvényeiken.

Hírességek járnak hozzájuk, mint például Jean Renoir – a festőzseni filmrendezőként iskolateremtő fia –, vagy A kis herceg szerzője, Antoine de Saint-Exupéry. Perczel Zita érzi: vendégei lenézik férjét, csak a pénze miatt állnak szóba vele.

A maga életét egyre üresebbnek látja spanyol stílusú villájuk díszletvilágában.

Baráti házaspár tartja benne a lelket: a szellemes, empatikus, a háborút ugyancsak az államokban átvészelő Vadnay László – a Hacsek és Sajó-szkeccsek, valamint több hazai és hollywoodi mozisiker írója – és felesége, Klári.
Egy nap Lucachevitch orosz társaságában felbukkan Boris Ingster író. Megsúgja Zitának: megváltoztatta a vezetéknevét, de

ő valójában Alexis testvére, s már fivére hajdani elbeszélése alapján szerelmes volt Zitába.

Újabb válás következik, ezúttal Ossiától. Perczel Zita utóbb úgy fogalmazott:

Leírhatatlan, borzalmas, skandalózus, hamis tanúktól hemzsegő procedúra volt.

Perczel Zita és Boris Ingster első leánya, Mary Zita 1945-ben születik, a második, Nina, egy évvel később. Boris baráti köréhez baloldali – de a sztálini rendszert megvető – „rózsaszín” oroszok tartoznak, valamint Hollywood balos művészei. Sokat beszélgetnek az éppen véget ért háborúról, meg Marxról és Engelsről. Perczel Zita falsnak érzi eszmefuttatásaikat, mert Amerika biztonságában nincs tapasztalatuk háborúról, forradalomról.
Amikor az ő véleményét kérdezik a tárgyalt témákról, csak annyit felel: „Nem tudom.”

Pedig sok minden jár a fejében – csakhogy maga is jómódban, biztonságban élte túl a tragikus éveket.

Anyaszerepben lányaival Forrás: Perczel család archívuma

Perczel Zita második lánya születése után fogyni kezd. Gondok lesznek a memóriájával.

Elfelejt kenyeret venni, elmenni fiáért az iskolába; egy alkalommal saját nevét is, amikor egy hivatalban rákérdeznek.

Ám olykor még ebben az állapotában is érdeklődik a férje ügyei iránt, csakhogy Boris rendre azzal inti le:

Te úgysem tudod, hogy van ez.

A csaknem negyvenkilósra soványodott felesége alakváltozását pedig azzal nyugtázza: nejét is elérte a hollywoodi fogyókúra-mánia.

Boris Ingster az európai gyökerű film noir egyik meghatározó hollywoodi meghonosítója. Sorra írja, rendezi az álomgyárban akkor még szokatlan, krimielemekkel átszőtt, a cinikus főhősök ambivalens erkölcsi, szexuális motivációival tűzdelt történeteket.

Miközben feleségének idővel szokása lesz, hogy a különböző partikon kényszeresen kuncsorog ölelésért különböző férfiaknál – akik Boristól tartva rendre hárítják.

Zita fejéből aztán napokra kiesnek felajánlkozásainak epizódjai, hogy utóbb sírógörcsök kíséretében térjenek vissza. Amikor rátör a zokogás, elbújik házuk rejtettebb zugaiba.
Ám egy alkalommal – azon a reggelen csak a konyháig sikerül eljutnia a Borisszal megosztott franciaágytól – a kislányaikat felügyelő, még tinédzserkorú, japán-amerikai Jasuko nyit rá a zokogó színésznőre.

Perczel Zita végül, Jasuko biztatására, és a Vadnai házaspár támogatásával jut el dr. Nuerberger ideggyógyász-pszichiáterhez.

Az Ile de France fedélzetén

Három évig tart a terápia.
Javulást jelez, hogy Perczel Zita rendszeres vendége lesz az író-újságíró Lengyel Menyhért magyar szalonjának, s szellemi partnere az ott megforduló művészeknek. Aztán eljön a nap, amikor Perczel Zita úgy érzi: rendbe jött.
Közli Borisszal: szállodába költözik a lányaival. (Fia akkor már többet van Lucachevitchcsel, végül apjánál is marad Amerikában.)
Az első külön töltött éjszaka után Boris a szállodai szoba küszöbe alatt csúsztat át egy levelet feleségének. A levél minden mondata úgy kezdődik:

Én tudtam.

Tudta, például, hogy Zita boldogtalan. Tudta, hogy szenved. Tudta, hogy intellektuális kirekesztettnek érzi magát. Tudott mindent. Boris végül kéri: változtassanak az életükön. Perczel Zita azt gondolja:

Hogyha tudtad, miért nem mondtad?

Hamarosan egy hajótársaság irodájából hívja férjét, és közli: azonnal menjen oda és vegyen nekik hajójegyeket. Boris odasiet, le akarja beszélni feleségét a tervéről, de

elég ránéznie az asszonyra, s indul a kasszához.

Néhány nappal később, 1950 őszén, már a francia partok közelében Perczel Zita és gyermekei az Ile de France luxus-óceánjáró fedett medencéjében fürdőznek. Amikor az úszómester bejelenti, hogy záróra van, a színésznő is indulna velük az öltözők felé. Ám az úszómester azt kéri, hogy maradjanak.
Amint az utolsó vendég is távozik, tengerészek csatlakoznak az uszodai személyzethez. Díszsortűzként durrannak a hátuk mögül előkerülő pezsgőspalackok dugói.

Isten hozta végre itthon!

– emelik poharaikat a színésznőre.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!