Meghalt Bessenyei István színész és rendező

Bessenyei István, Harag György Társulat örökös tagja
Vágólapra másolva!
63 éves korában meghalt Bessenyei István színész és rendező, a Harag György Társulat örökös tagja, volt igazgatója, a Proscenium Alapítvány elnöke. 
Vágólapra másolva!

A szatmárnémeti Harag György Társulat kedden tette közzé a hírt, hogy az intézmény volt igazgatója, örökös tagja, a színész és rendező Bessenyei István. A művész súlyos betegség után, hétfőn halt meg. Földi maradványait a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában ravatalozzák fel csütörtökön, ugyanazon a napon a helyi vasút melletti református temetőben helyezik örök nyugalomra.

Bessenyei István 1955-ben született Égerháton. 1981-ben elvégezte Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakát Tompa Miklós osztályában, majd azonnal a szatmári társulathoz került, amelynek

haláláig tagja volt.

Több mint 50 előadás kapcsolódik a nevéhez. 1991-től rendezőként is dolgozott a Harag György Társulat művészeivel. Pódiumműsorokat és nagyszínpadi előadásokat egyaránt színpadra vitt. 2009-től a Harag György Társulat művészeti tanácsának tagja, 2012 és 2014 között a társulat művészeti igazgatója volt, 2013-tól a szatmári magyar színjátszást támogató Proscenium Alapítvány elnöke.