Nemes Jeles László elárulja, miért kötődik egy párizsi lakás pincéjéhez

Mahó Andrea
Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjas filmrendező, Nemes Jeles László és alkotásainak producere, Sipos Gábor, valamint az Artisjus- és EMeRTon-díjas színésznő, Mahó Andrea lesznek a Sláger Téma vendégei szeptember 23-án.
Vágólapra másolva!

Ha egy rendező rögtön az első nagyjátékfilmjével a legrangosabb díjakat, az Oscart, a Golden Globe-ot, a cannes-i filmfesztivál nagydíját, sőt még a Kossuth-díjat is elnyeri, majd a másodikkal elhozza Velencéből a filmkritikusok díját, és ezzel az új filmjével újra őt küldi hazája az Oscar-díjért folyó harcba, az talán

példa nélküli a filmvilág egyetemes történelmében is.

Nemes Jeles Lászlóról, a Saul Fia Oscar-díjas rendezőjéről a Sláger Téma vasárnapi adásából megtudhatjuk, hogy karrierje bár villámszerűnek tűnik, nagyon is tudatos, évtizedes felkészülés előzte meg a példátlan sikert, párizsi és New York-i tanulmányainak is köszönhetően. Szó esik majd rövidfilmes korszakáról, amely legalább ennyire sikeres volt, hazai és nemzetközi fesztiválsikerekkel tarkítva. Az Oscar-díjra nevezett

Napszálltáról kiderül, mennyire vonható párhuzam a napokban a mozikba kerülő film és az Oscar-díjas Saul fia között,

de a különbözőségekre is fény derül, hiszen új filmje sokkal inkább egy szépséges, titokzatos szörnyetegről mesél a glamour és a csillogás mögé egyre inkább berántva a nézőt, míg a Saul fia egyfajta szenvedéstörténet, példabeszéd. Sőt, talán még azt is megtudhatjuk, honnan is indult Nemes Jeles László karrierje, és miért játszott ebben igazán fontos szerepet egy párizsi lakás pincéje.

Nemes Jeles László, Sipos Gábor Forrás: Sláger Téma

A Sláger FM-en hallható adás második felében, 21 órától Mahó Andrea lesz a vendég. A színésznővel musical- és operettfőszerepeiről, popzenei karrierjéről, rangos elismeréseiről, közte a legfrissebb Csepel Örökség-díjról is beszélget Kalmár Tibor. De

szó esik majd legújabb premierjéről, a Rocksuliról.

Sőt, még az is kiderül, melyik világhírű musicalszerző írt szinte szerelmes sorokat Mahó Andreának.

Mahó Andrea Forrás: Sláger Téma

Szeptember 23-án 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Nemes Jeles Lászlóval, Sipos Gáborral, Mahó Andreával, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!