Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ízlések meg pofonok meg üveggyöngyökként tovagördült nyári könnycseppek, bulikban hátrahagyott Tóth Árpád-verseskötetek és álommá vált valóság. Valahogyan mindez olyan bársonyosan belesimul az ember lelkébe, amikor hallgatja Lábas Viki gyermekien bájos hangját. Nem mellékesen tavaly VOLT Fesztivál-díjat kapott - mint az év női előadója. Ha van olyan zenekar, amelyet fesztiválszínpadra teremtettek, akkor az kétségkívül a Margaret Island nevű, pontosan az ötödik jubileumát ünneplő zenekar.
Az életben legalább egyszer mindenkinek bele kell karolnia egy ellenkező nemű vadidegenbe,
és mosolyogva beleordibálni a soproni naplementébe a Bródy János által megálmodott sorokat: „Érzem, hogy engem még vár, ki majd szíven talál, még vár”.
Na meg aztán, ha már nyár és fesztiválszezon, akkor ott a Hurts. Igen, tudjuk, hogy már 5 éve volt az Exile album, de hát az ég szerelmére, ezeken a srácokon még mindig úgy áll a slim koncertzakó, mint azon a frissen érettségizett ifjún, aki még hisz abban, hogy az élet egyedül csak rá vár, hiszen senki más nem képes megállítani a világ körforgását. Never give up it's such a wonderful life - tessék majd kikiabálni a lélek legmélyéből ezeket a szavakat.
Ákos esti nagyszínpados koncertjébe legalább egy-két dal erejéig belehallgatni kortárs popkulturális követelmény. Nyilván egy életen át lehet vitatkozni Ákoson, ahogy bármelyik nagy, tömegeket megmozgató előadón is, de az igazság az, hogy
a fickó kitörölhetetlenül beleégett a kilencvenes és kétezres évek magyar zenei világába.
És még mindig csak 50 éves a Kossuth-díjas egykori copfos Depeche Mode-imitátor, szóval könnyen lehet, hogy pár évtizedig még elugrabugrálgat előttünk, de olyannyira, hogy a végén még a magyar Peter Gabriellé érik.
Ha már a Margaret Islandre azt mondtuk, hogy alap fesztiválzenekar, akkor aztán tényleg kifogytunk a jelzőkből, ha Vitáris Ivánról és csapatáról, az Ivan & The Parazolról van szó. Olyanok ők, mint a geometriában a pont. Vannak és kész. Még csak huszonévesek, de úgy hozzák a hatvanas-hetvenes évek kőkemény szabadságvágyát és -tudatát, hogy az ember menten beleszédül.
Koncertjükbe belehallgatni: muszájság.
Na, de vannak azért matinéfinomságok is egy-egy ilyen népünnepélyen, mint a VOLT. Lehetne-e elképzelni jobb visszatérést a ma délutánig elnyúló delíriumból, mint mondjuk egy kérges paraszttenyér szívósságával és vastagságával megáldott kékfrankost szopogatni az enyhe napsütésben, mialatt Bérczesi Robi elénekli nekünk az élet fájdalmát? Hát nem nagyon. A pokolból néhány éve visszatért Hiperkarma-frontember gitározását elhallgatva
egészen biztos az, hogy nagy lelki csomókat fogunk kibogozni magunkban.
Aztán, ha már elég mélyen járunk az önismeret labirintusában, na akkor készen állunk arra, hogy jó merészen belemerengjünk a tudatállapotunk szivárványába. Vagyis meghallgassunk egy előadást Feldmár Andrástól „Szerelem barátok vagy ellenségek között” címmel. Előre szólunk, hogy nem lesz könnyű kontent.
Előbb-utóbb persze minden véget ér. Így a szerda is. Mondjuk az is igaz, hogy csak csütörtökön ér véget a szerda, de ez most mindegy. Szóval mindennek a végén ajánljuk sok szeretettel a magyar könnyűzenei szelektorok egyik veteránját, egy igazi pro zenei gourmet-t, DJ Izilt, aki gátlástalanul tekergeti majd a Petőfi Teraszon.
Pro tipp haladó fesztiválozóknak: nagyjából hajnali egytől az Unicum Bar, ahol vég nélküli eszetlen döngölde és ugrálda megy mindenféle ízlésbeli, gátlásbeli, bármilyenbeli megkötés nélkül. Ott tali!
