A világhírű amerikai együttes, a Cappella Romana, az ősi bizánci zene egyik elismert előadója a Szent Efrém Férfikarral lép fel a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban június 2-án. Az Orientale lumen sorozat keretében a Cappella Romana ősi bizánci liturgikus énekeket énekel, míg a Szent Efrém Férfikar a közép-európai bizánci hagyomány nagyszerű kompozícióit adja elő. A Capella Romana most
először lép fel Magyarországon,
június 3-án Debrecenben önálló hangversenyt is ad. Alexander Lingasra és együttesére példaképként tekintett Bubnó Tamás, amikor megalakította a Szent Efrém Férfikart. Azért is nagy jelentőségű ez a hangverseny, mert
a két énekegyüttesnek ez lesz az első, személyes találkozása.
Egy közös ének után a Cappella Romana először a Mennyei király című pünkösdi sztichirát adja elő, amit Joannész Arklasz jambikus pünkösdi kánonjából az első óda követ. Ezután Romanosz Melodosz pünkösdi kontákja csendül fel, majd Majúmi Szent Kozma első pünkösdi kánonjából a IX. óda. Xenos Korones-től a Pünkösdi Triszagion lesz a következő műsorszám, majd egy pünkösdi Alleluját követően egy pünkösdi áldozási énekkel zárja műsorát az amerikai férfikar.
Ezt követően a Szent Efrém Férfikar egy Szentlélek hívó himnuszt ad elő a Codex Sanblasianusból, majd Krzistof Penderecki ötszólamú zsoltár-motettáját és Romuald Twardowski: Sie ninye – prokimen című művét is hallhatja majd a közönség, amit többek között egy, az Eperjesi Graduálból való evangélikus pünkösdi ének és Zombola Péter ószláv nyelvű motettája követ.
A későbbiekben a Cappella Romana és a Szent Efrém férfikar közösen énekli
el Boksay János ószláv nyelvű Triszagionját Aranyszájú Szent János Liturgiájából, valamint a Pünkösdi Térdhajtási Nagyvecsernye utolsó zsoltárát. A hagyománynak megfelelően
a közönség és az előadók közös éneklésével zárul a koncert.
A Magyarországon most először fellépő Cappella Romana 1991-ben alakult. Nevüket az Új-Rómától, azaz
Bizánctól kölcsönözték, hangzásukat pedig a konstantinápolyi hagyomány alapján alakították ki.
Alapító-vezetőjük, a görög származású Alexander Lingas, kiváló énekes, karvezető és zenetörténész, a bizánci zenei kutatás vezető egyénisége.
25 CD-jük között számos meghökkentő zenei megoldás van,
példuául finn ortodox muzsika vagy Rimszkij-Korszakov veje, Maximilian Steinberg Nagyhét című kórusciklusa.
A Szent Efrém Férfikar 2002-ben alakult, azóta 4 földrész 22 országban lépett föl. Eddig 11 CD felvételük jelent meg. Supersonic-, Pro Cultura Minoritatem Hungariae-, Budapest Márka-, és Magyar Örökség-díjasok, alapítójuk és
vezetőjük a Liszt-, valamint Artisjus-díjas és Érdemes művész Bubnó Tamás.
Az együttes tagjai: Oláh Marcell, Orbán Domonkos, Balázs Edgár, Bubnó Lőrinc, Pechan Kornél, Nagy Bertalan, Tóth Péter és Bubnó Márk. A Capella Romana a budapesti közös koncertet követően a Hajdúdorogi Görögkatolikus Metropólia székhelyén és támogatásával,
Debrecenben az Attila téri Metropóliai Székesegyházban önálló hangversenyt is ad,
június 3-án a Grottaferrata-i Kódex című műsorából.