Pont 25 évvel ezelőtt indult a VOLT Fesztivál

volt fesztivál szombat
Vágólapra másolva!
A VOLT az elmúlt években több nemzetközi díjat nyert, és az egykori családias buliból mára egy 150 ezres nagyfesztivállá nőtte ki magát, ahová a legnagyobb világsztárok is szívesen lépnek fel. Ma 25 éve szervezte meg az első VOLT-ot két, akkor 19 éves soproni fiatalember, akik azóta sokat tanultak a fesztivál szervezésről, és imádják a munkájukat. 
Vágólapra másolva!

25 évvel ezelőtt, 1993. április 4-én, ezen a napon indult a VOLT. A Soproni Sportcentrum kistermében akkor

800-an gyűltek össze, és 5 zenekar lépett színpadra.

A Flash Back, az Október, a The Perfect Name, a Kinopuskin és a Sziámi. Bár az akkori plakát még az Európa Kiadót is hirdette, az együttes menedzsere aznap, faxon mondta le a fellépést betegségre hivatkozva.

A belépőjegy 220 forint volt.

A fesztivált akkor két 19 éves fiatalember szervezte: Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a nevet és a szellemiséget egy popkulturális magazintól, annak alapítóitól, Ligeti Nagy Tamástól és Hegyi Zoltántól kölcsönözték, és mivel négy évvel korábban április 4-e még állami ünnepnek számított, ezt kifigurázva a (F)elszabadulás alcímet kapta a rendezvény.

A főszervezők 25 éve legjobb barátokként dolgoznak együtt,

tavaly pedig hosszasan meséltek az Origónak a VOLT történetéről:

Sopronnak olyan a VOLT Fesztivál, mint Riónak a karnevál

Két 19 éves soproni fiatalember 1993-ban kitalálta, hogy ők zenei fesztivált szerveznének a helyi Sportcentrumban. Április 4-én tartották a bulit, és mivel négy évvel korábban még állami ünnepnek számított a dátum, ezt kifigurázva a „(F)elszabadulás" alcímet kapta.