Rúzsa Magdi és Ákos egy napon lépnek fel a FEZEN-en

Ákos
Rúzsa Magdi
Vágólapra másolva!
Ákos és Rúzsa Magdi egy napon lépnek a jövő évi Fesztivál színpadára, Székesfehérváron. 
Vágólapra másolva!

Rúzsa Magdira 11 éve, a Megasztárban figyelt fel az ország. Azóta rengeteg helyen fellépett már, sok díjat kapott, ehhez képest a 2018-as lesz az első FEZEN-es fellépése. Július 27-én, pénteken lép színpadra Fehérváron,

ugyanazon a napom, mikor Ákos is.

Rúzsa Magdi mellett ő a másik név, akit a szervezők szerda reggel bejelentettek a sok rockban utazó előadó után.

Ákos régi visszatérője a FEZEN-nek, 2010 óta többször is fellépett a fesztiválon. Ákos jövőre lesz 50 éves, és ezzel együtt ünnepli pályafutása kezdetének 30. évfordulóját. A jubileumi ÁKOS 50 koncertsorozat fesztiválváltozatával klészül a FEZEN-re.

A korábban bejelentett Mr. Biggel, Helloweennel, Enter Shikarival, Epicával, Metal Allegiance-szel és Fozzyval együtt már

nyolcra bővült a bejelentett fellépők névsora,

de még nyilván nem teljes a lista. A pop és a rock-metal kedvelői egyaránt számíthatnak még meglepetésekre. Fontos lehet, hogy karácsonyig extra kedvezményekkel lehet napijegyeket és bérleteket venni.