Nagyon úgy néz ki, hogy 2017-ben győzött a feminizmus

Wonder Woman
Vágólapra másolva!
A Merriam-Webster 2003 óta választja ki az év szavát. A tavalyi győztes a szürrealizmus volt, idén pedig a feminizmus szó nyert. A szótár szerkesztői szerint 2017-ben a felhasználók 70 százalékkal többször kerestek rá erre a kifejezésre. 
Vágólapra másolva!

A feminizmus lett 2017-ben az év szava a Merriam-Webster amerikai angol értelmező szótár szerkesztői döntése alapján. Az ok pedig annyi, hogy a lexikon honlapjának felhasználói idén

70 százalékkal többször kerestek rá a kifejezésre,

mint 2016-ban. Peter Sokolowski, a massachusettsi központú szótárcég szerkesztője azt mondta, a rákeresések száma több esemény miatt is növekedhetett. Kiemelte ezek között a Washingtonban és világszerte több helyen is megrendezett januári, Nők menete nevű tüntetéssorozatot, a Harvey Weinstein amerikai sztárproducert és a média, a politika, valamint a szórakoztatóipar egyéb szereplőit ért vádak nyomán indult, a közösségi médiában elterjedt me too-kampányt.

Wonder Woman című filmnek is köszönhető, hogy a feminizmus lett az év szava. Forrás: InterCom

Ezek mellett A szolgálólány meséje című sorozat és a Patty Jenkins rendezte Wonder Woman nyomán is sokan rákerestek a kifejezésre. Az elmúlt években

a feminizmus szó többször is szerepelt az év legtöbbet keresett szavainak tízes listáján,

2015-ben például az év szavának választott -izmus révén. Abban az évben az -izmus képzős szavak közül a szocializmus, a fasizmus, a rasszizmus, a feminizmus, a kommunizmus, a kapitalizmus és a terrorizmus szócikkre kerestek rá a legtöbben a lexikon honapján. A Merriam-Webster

2003 óta választja ki az év szavát. A tavalyi győztes a szürrealizmus volt.

A feminizmus szó 1841-ben tűnt fel először a szótárban, méghozzá a vállalatot megalapító Noah Webster révén, aki az An American Dictionary of the English Language átdolgozott kiadásaiba vette bele. A 19. században aztán orvosi értelemben használták a serdülőkor testi jellegzetességeire utalva, mígnem politikai tartalommal telt meg a kifejezés. A Merriam-Webster ma már a nemek politikai, gazdasági és társadalmi egyenlőségének elméleteként fogalmazza meg a feminizmust, amely magába foglalja a női jogok és érdekek érvényesítését szolgáló szervezett tevékenységeket.

Japánban pedig

az északot is jelentő egyik japán írásmód nevét,

a kandzsi-t választották az év írásjegyének 2017-ben.