75 éves lenne a csaknem fél évszázada halott Jimi Hendrix

jimi hendrix
1967-01-01 HILVERSUM - Portrait of guitar legend Jimi Hendrix. ANP COPYRIGHT KIPPA
Vágólapra másolva!
75 éves lenne november 27-én minden idők legnagyobb gitárosa, az amerikai Jimi Hendrix, aki már csaknem fél évszázada nincs közöttünk. Hatása felmérhetetlen a rockzenére, utána már nem lehetett úgy játszani a gitáron, ahogy előtte.
Vágólapra másolva!

Az elektromos gitár balkezes géniusza 1942. november 27-én született Seattle-ben Johnny Allen Hendrix néven. Apja Al Hendrix, anyja Lucille Jeter Hendrix volt.

j Forrás: AFP

Apai ágon mindkét nagyszülője vaudeville-zenész volt Vancouverben, ahol Al Hendrix született.

Jimi apai nagyanyja Nora Rose Moore, egy cseroki indián és egy mulatt nő lánya volt.

Jimi nagyon közel állt nagyanyjához, aki arra nevelte, hogy büszke legyen indián őseire.

Ez a hatás Hendrix későbbi zenéjében is megmutatkozott.

Apai nagyapja egy felszabadított rabszolga és fehér gazdájának mulatt fia volt.

A majdani rocklegendát születése után anyja lényegében magára hagyta, illetve rábízta a család többi tagjára. Apja pedig a kisfiú első két évében főként katonáskodott, majd a II. világháborúból hazatérve - köszönve a nagszülők addigi közreműködését - egyik lerobbant albérletről a másikra cibálta magával. Hendrix gyerekkorának - az egyéb maradandó emlékek mellett - meghatározó történése, hogy három éves korában apja a gyerek nevét Johnny Allenről James Marshal Hendrixre változtatta. (A marshal tábornagyot jelent angolul, de arra nézve nincs adat, hogy a névcsere javított-e a kisfiú folyvást megélhetésért kűzködő édesapjának kedélyállapotán.) Annyi biztos: a jövő gitárvirtuózát iskoláskorában és fiatal felnőttként Jimmynek vagy Jamesnek szólították. Korai fellépésein a Jimmy James művésznevet használta. A Jimi nevet csak 1966 végén vette fel.

Jimi Hendrix 1967-ben. Forrás: ANP/AFP/Kippa

Amúgy a kis Hendrixet iskolásként sokat csúfolták szakadt, toprongyos ruhácskái miatt, ezért nem is nagyon barátkozott senkivel. Ellenben korán kezdett gitározni. Először - tekintettel apja anyagi helyzetére - egy seprűnyélen. Majd amikor már futotta igazi hangszerre, akkor

legszívesebben egy fordítva húrozott jobbkezes Fender Stratocasteren játszott.

Soha nem az iskolának, hanem az életnek tanult. Extra menyiséget gyakorolt, élete végéig képezte magát a hangszerén. Igaz, idővel már önmaga mestre lett. Tizenhét évesen már a zenéből élt, egyebek között Little Richard King Curtis kísérő együttesében is megfordult.

Ám hamar rájött: sztárok oldalán nem igazán lehet önmaga.

1966 nyarán megalapította saját zenekarát, a Jimmy James and the Blue Flamest, melynek tagjaival egy zeneboltból, a Manny's Music Shopból ismerték egymást.

Hendrix és zenekara rövid időn belül népszerű lett, New York-szerte mindenütt felléptek. Ekkoriban Hendrix Ellen McIlwaine énekes-gitárossal és Jeff „Skunk" Baxter gitárossal (a Manny's Shop egyik alkalmazottjával) dolgozott együtt.

1966-ban ismerkedett meg a Rolling Stones gitárosa, Keith Richards a barátnőjével, Linda Keith-el. A lány, miután Hendrix személyiségének és képességeinek minden apró szegmensét áttanulmányozta - s mely tapasztalatait csak évekkel később fedte fel Keith Richards előtt - nem akarta elhinni, hogy még senki sem figyelt fel Hendrixre.

Linda mások mellett beajánlotta a srácot Chas Chandlernek, az Animals basszusgitárosának. A basszista éppen besokallt a pengetéstől és arra készült, hogy otthagyja a zenekarát, miközben olyan rockos fazont keresett, akinek a producere lehet. Mert valamiből csak meg kellett élnie.

Linda Keith azt is tudhatta: Chandler nagyon szereti a Hey Joe című blues balladát, és már-már mániásan az jár a fejében, hogy egy alkalmas zenésszel bomba slágert csinálhatna belőle. Linda Keith végül egy bárban hozta össze Chandlert és Hendrixet.

Amikor Jimi játszani kezdte a Hey Joe-t a saját átiratában, Chandler izgatottságában leöntötte magát az italával. Majd megszárítkozott, és magával vitte Hendrixet Londonba.

Ott megszervezte számára a Jimi Hendrix Experience triót: Noel Redding lett a basszusgitáros, a dobokat Mitch Mitchell püfölte.

Első kislemezük a Hey Joe volt.

Hamarosan olyan dalokkal rukkolt elő, mint a Foxy Lady, a Purple Haze, az All Along The Watchtower, a The Wind Cries Mary és a Voodoo Child

- utóbbi gitárriffje sokak szerint a legjobb, amelyet valaha írtak.

Hendrix rövid, alig négyéves pályafutása alatt három stúdióalbumot vett fel: Are You Experienced?, Electric Ladyland és az Axis: Bold as Love.

Jimi Hendrix Forrás: ANP/AFP/Kippa

Jimi a figyelmet nem csak virtuóz játékával hívta fel magára, hanem számtalan újításával is.

Átértelmezte a hangszert, sokak számára úgy tűnt, mintha egy másik univerzumból érkezett volna.

Ő alkalmazta először a torzítókat, a wah-wah pedált, kihasználta a feedback lehetőségeit. Közönségét látványos show-elemekkel is tüzelte,

olykor fogaival tépte a húrokat, máskor felgyújtotta és megtaposta a gitárját.

Életének utolsó két éve szakmailag, pénzügyileg és magánéletét tekintve is viharos volt. Vitába keveredett menedzserével, kiadójával.

1969-ben új, de rövid életű együttest szervezett Band of Gypsies néven,amellyel

emlékezetes koncertet adott Woodstockban az amerikai himnusz mára klasszikussá vált feldolgozásával.

Woodstock (1970): Jimi Hendrix Forrás: Origo

Az egyre kiszámíthatatlanabbá és szeszélyesebbé váló, az italokat, drogot és nőket bőségesen fogyasztó Jimi maga sem tudta, hogy milyen irányba akar indulni:

számtalan zenésszel számtalan felvételt készített, de stúdióalbumra nem tellett erejéből.

Régi önmagát már csak a nem sokkal halála előtt adott, Wight szigeti koncerten idézte.

Ekoriban azonban már az is előfordult, hogy fellépés közben egyszerűen lesétált a színpadról, halála előtt két nappal pedig kifütyülte a közönség.


Halála kapcsán lehetetlen kibogozni, hogy mi a valóság és mi a spekuláció. Utolsó napjairól legközelebbi barátai is ellentétes beszámolókat adnak.

Annyi biztos, hogy 1970. szeptember 18-án halt meg.

A halottkémi jelentés szerint az álmatlanságban szenvedő gitáros este bort és altatókat fogyasztott, és kábult álmában saját hányadékába fulladt. Sokan nem adnak hitelt a hivatalos változatnak,

gyanakszanak öngyilkosságra, gyilkosságra, az orvosok hibájára, a legvalószínűbb mégis az, hogy tényleg baleset történt.


Jimi Hendrix legendája napjainkban is rengeteg pénzt termel.

Kathy Etchingham, Jimmi Hendrix egyik volt barátnője pózol egykori hálószobájukban, ahol 1968 és '69 táján időztek sokat. A londoni, Brook Street-i ház emeleti szobáját tavaly nyitották meg a nyilvánosság előtt. Az apró múzeumban némi belépti díj fejében néhány egykori Hendrix relikvia is megtekinthető. Forrás: AFP/Leon Neal

Még ma is bukkannak fel eddig ismeretlen vagy kalózfelvételei. 1997-ben megjelent három stúdiólemezének újrakevert változata, és az örökségét gondozó alapítvány sorra adta ki a gitáros archív felvételeit. Nagyságára jellemző, hogy a rendszeresen megrendezett voksolásokon

csak arról folyhat a vita, ki a második a gitárosok rangsorában - az első helyet a szakma és a közönség is neki tartja fenn.

Forrás: ANP/AFP/Kippa