A sarki fényben foglaltak el repülőgéproncsot

Jetlag
Sarki fény
Izland
Vágólapra másolva!
A szállásuk közvetlen közelében egy kitörni készülő vulkán fortyogott, véletlenül belefutottak a sarki fénybe, és megtalálták az órákig keresett repülőgéproncsot is. Nézze meg a Jetlag legújabb videóklipjét!
Vágólapra másolva!

Majd egy hetet töltött a Jetlag zenekar Izlandon, hogy leforgassanak egy klipet legújabb dalukhoz, a Sziluett-hez. Az együttes frontembere, Molnár Tamás elmondta, hogy már évek óta szerettek volna eljutni Izlandra, és az utazást egyszerűen összekötötték a forgatással: „néhány nappal az indulás előtt kaptunk híreket egy épp

ami, mint kiderült, a szállásunk közvetlen közelében fortyog, de végül mégsem kellett a láva elől menekülnünk”.

A Jetlag: Czoller Bence és Molnár Tamás Forrás: Jetlag

A klip egyik különlegessége, hogy a stáb lényegében belefutott a sarki fénybe. Molnár Tamás erről azt mondta, „bíztunk benne, hogy sikerül lencsevégre kapni a sarki fényt, de mivel igen ritka jelenség ez még arrafelé is, tudtuk, nem sok esélyünk van erre. Végül szerencsénk lett, így nem csak láthattuk,

Akkora mákunk volt, hogy konkrétan a hazaút során is észleltük a zöldes fényeket a repülőről, de láttunk fekete homokos tengerparton lezuhant repülőgéproncsot, jégtáblák között úszkáló fókákat, tengerbe zuhant gleccsereket, vízeséseket, hófödte hegyeket és végtelennek tűnő mohaföldeket is. Minimál stábbal indultunk útnak, bár szerintem ez a felvételeken egy picit sem látszik.”

A klipet egyébként Czoller Bence, a Jetlag basszusgitárosa rendezte, és dolgozott vele egy operatőr, egy drónos és egy vágó is. Ez lett a közös munka eredménye:

A Sziluett című dal, melyre a klip készült, egy vallomás, ami állítólag megélt pillanatokat ír le meglehetősen melankolikusan. Erre jön a leginkább a future pop és a future bass zenei keveréke.