Székhelyi József súlyos beteg, de nem adja fel

Budapest, 2017. szeptember 7. Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén 2017. szeptember 7-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Komoly egészségügyi problémával néz szembe Székhelyi József, miközben fáradhatatlanul dolgozik. Az orvosai egy mellkasi műtét közben derítették ki, hogy nem közönséges a probléma.

A Bors egy hete kereste fel Székhelyi Józsefet, aki akkor azt mondta, gondok vannak az egészségével, és kért néhány napot, hogy addig meglegyenek a vizsgálatok eredményei. A lap a napokban tudott újra beszélni a színésszel, aki azt mondta, „komoly egészségügyi problémával nézek szembe, miközben a számomra meghatározó, gyönyörű munkáimat végzem. Lelkileg és fizikailag nem könnyű korszakot élek meg, hogy finoman fejezzem ki magam – mondja a Borsnak Székhelyi József. – Mellkasi problémával műtöttek, és eközben az orvosok feltárták, hogy a baj nem közönséges. Rövidre fogom,

az orvosaim szerint rákos vagyok.

Ez a helyzet.” Azt is mondta, hogy „megpróbálok minden energiámmal megbirkózni azzal a helyzettel, hogy tíz kilót fogytam. Nem gyöngülhetek, hogy a feladataimnak eleget tudjak tenni, hogy

apuka maradhassak egy darabig legalább.

Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész, rendező a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén 2017 szeptemberében Forrás: MTI/Soós Lajos

Remélem, létezik megoldás, minden bizodalmam a XXI. századi orvostudományban van, és a nagyszerű doktoraimban. Egyáltalán nem adom föl, ellenállok, harcolok ezzel a szörnyedelemmel. De azért belátható, hogy ez most megvisel. Remélem, elég erős maradtam, hogy győzni tudjak. A legsebezhetőbb pontom a türelem. Világ életemben az volt a bajom, hogy nem vagyok elég türelmes. Szinte alig alszom, mert eszem magam. Ahogy a Hamlet-ben mondják: »csak ne volnának rossz álmaim«.”

Székhelyi József egyelőre nem akar visszavenni a munkatempóból sem. Azt mondta, „most pihenésről nincs szó. Most munka van, meg család. Főleg a család, a gyerekeim, unokáim, az életünk. Mert első az élet. De annak szerves része a szakmai életem is. Nem lehetek inaktív, nem merülhetek el az önsajnálatban, nem szabad igazodnom ehhez az igazodhatatlan origóhoz, hogy baj van. A bajjal foglalkozzanak a szakemberek, nekem az a dolgom, hogy az instrukciójukat betartva,

megpróbáljak úrrá lenni azon, ami megpróbál engem megsemmisíteni.

Nem könnyű. Vár rám mindenféle terápia, amelyekről még nem tudok beszámolni. Műtét utáni lábadozásban vagyok, utókúrákkal összekötve. Egy hónap alatt hat liter folyadékot vettek le a mellkasomból. Ez azért sokat elmond. Miért? Összefüggésben lehet egy év eleji bordatörés utáni mellkasi traumával, vagy bakteriális fertőzésekkel, vagy azzal a nyommal, amit a sebész talált a mellhártyámon. Az egy rosszindulatú nyom, az eredetét még keressük.”

Egyébként Székhelyi József a mellkasi műtét után sem maradt otthon túl sokáig. Bement a színházba és dolgozott. Azért, „mert úgy gondoltam, hogy a Poligamy portásának nincs rákja. Mr. Greennek nincs rákja. Halpern úrnak nincs rákja. Ezt csak így lehet gondolni. A szerepnek nem lehet az a baja, ami az én bajom. A szerep másik szférája az életemnek, persze én vagyok paradox módon. Az élet megy tovább. Most azért fogalmazok ilyen árnyaltan a pszichológia nyelvén, mert november 25-től Freudot játszom a Spinoza Színházban. Ő értett a lélekhez. Pont ezt próbálom. Este életem egyik legkedvesebb szerepét játszhatom újra. Mr. Greent a Szép jó estét, Mr. Green-ben. Arra

összpontosítok minden idegszálammal, hogy a zsúfolt ház ne csalódjon bennem, ne egy trotlit lássanak,

hanem pazar előadást. A darab mindig hatalmas, ordító siker, ami sok erőt ad, ahogy a nyílt színi tapsok is a Madách Színházban. Ez az életelixír, az öt és fél éves kislányom, Sára, a gyerekeim csodás szeretete, a feleségem hihetetlen, odaadó gondozása mellett. Ezek nagyon fontosak. A családom és a szakmám támogatásával érzek elég erőt, motivációt magamban arra, hogy túljussak ezen a nehéz korszakon. Bár nem tudom, hogy még mi vár rám. Ez nyomaszt és tesz türelmetlenné. Köszönöm az együttérzést, a közönség szolidaritását, sokat segít, ha érzem a támaszt mindenhonnan.”