Chris Rea: Csak zenélés közben tudom elfelejteni, hogy beteg vagyok

Chris Rea
Chris Rea perfoms on stage at the opening of his tour "Road Songs for Lovers" in the Messehalle in Erfurt, Germany, 13 October 2017. The 66-year-old plays twelve concerts in Germany alone; only in Britain he has more concerts. Photo: Arifoto Ug/Michael Reichel/dpa-Zentralbild/dpa
Vágólapra másolva!
Világhírű zenész, mégsem szereti hallgatni a saját zenéjét, viszont Miles Davisre ugyanúgy szüksége van, mint az oxigénre. Chris Rea november 6-án, hétfőn lép fel az Arénában, emiatt hívtuk fel a koncert előtt néhány nappal. Rövid telefonos beszélgetésünk arra is jó volt, hogy végre kiderüljön, egyáltalán nem gyűjti az autókat, ahogy a gitárokat sem. És sajnos az is, hogy Chris Rea nincs a legjobb állapotban. Álítólag 40 különböző gyógyszert szed. A 2000-es években lett nagyon beteg, amit ugyan átvészelt, de tavaly stroke-ja is volt. Azóta legalább leállt a dohányzással. Azt mondta, egyedül a zene ad neki erőt, az tudja feledtetni az állapotát. Akármilyen beteg, azért egy-két nevetés belefért a beszélgetésbe. Interjú.
Vágólapra másolva!

Chris Rea a 70-es évek óta zenél. Idén adta ki huszonhatodik stúdióalbumát, a Road Songs For Lovers-t, amivel októbertől decemberig Európában és az Egyesült Királyságban turnézik. Budapesten is megáll egy koncertre. 5 év után, november 6-án játszik az Arénában. Chris Rea mindig is hangsúlyozza, hogy ő nem rocksztár. Korábban mondta, hogy minden betegsége egy újabb esély volt arra, hogy azt csinálja, amit igazán szeret a zenében.

Zavarom? Készen áll egy rövid interjúra?

Nem... És soha nem állok készen egy rövid interjúra. [nevet]

Ha jól tudom, a napokban Németországban koncertezik. Hazautazott a fellépések között?

Nem, most Frankfurtban vagyok.

Azért kérdeztem, mert tudni lehet, hogy sokszor szakítja meg a turnéit hazautazásokkal...

Igen, próbálom úgy intézni, de ez most nagyon nehéz lenne, egész sűrű a program.

Chris Rea erfurti koncertjén, amivel megkezdte az új lemeze, a Road Songs For Lovers turnéját október közepén Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Arifoto Ug

A legutóbbi albuma, a Road Songs For Lovers milyen ötlettől vezérelve született? Hiszen alig egy évvel előtte jött ki az utolsó, igaz, hogy az egy remake...

A kiadómnál volt már egy halom dal, amit ki akartunk adni. És volt köztük egy csomó, amiket ugyanarra a gondolatra fűztem fel. Arra, hogy az emberek lényegében autókban élnek. És nem azért, mert szeretik, hanem azért, mert a dugók miatt szorulnak bele a kocsikba. És rájöttem, hogy sok embernek már egy

az ott töltött órák. És ide tartozik még az is, hogy mindenki külön autóban van, mert a sofőrök egyedül ülnek autóikban.

Milyen a lemez fogadtatása?

Van, aki kommersznek tartja, van, aki nem. De én teljesen boldog vagyok így is. Örülök, hogy csinálhatom a zenémet, és a sikereim lehetővé teszik, hogy csak ezzel foglalkozzam, és ne aggódjak amiatt, hogyan fogadják.

Van olyan dal, amit ki tudna emelni az albumról? Ami talán legközelebb áll önhöz? Esetleg a kedvence?

Nem, soha nincs olyan, hogy kedvenc. Ezek olyanok nekem, mintha a gyerekeim lennének, tehát

mindig van valami baj valamelyikkel.

De azért mondok egyet. Például a Two Lost Souls-ról úgy gondolom, hogy egy más állapotba juttat engem. Valahogy úgy, ahogy a főzés is szokott. [nevet]

Chris Rea-koncert 1980 körül Forrás: Getty Images/Matt Green

És hogy lehet, hogy nem szereti magát hallgatni?

Egyszerűen azért, mert nem szeretem a zenémet. Azért csinálom, mert csinálnom kell. Csinálni szeretem, de visszahallgatni már nem. Az én örömöm az akcióban van, tehát ahogy játszom, előadom. És nem abban, hogy hallgatom.

És a család hogy viszonyul a zenéjéhez?

Az más. Ugye ez az, amit „a papa csinál”. Ez mindig is velük volt, főleg a két lányommal. Úgy nőttek fel, hogy az apjuk zenél. Egyszerűen hozzászoktak, hogy „ja, igen, a papa bemegy a szobába, aztán zenél”. És ugye emiatt nem is nagyon tudnak objektíven hozzáállni az egészhez. Egyszóval szeretik.

Értem. És akkor ön mit hallgat, ha magát nem is?

Van egy csomó kedvencem. És az az érdekes, hogy ezek nem változnak, hiába hallgatom őket már évek óta. Miles Davist például mindennap hallgatok. Az ő zenéje nekem

olyan, mint a lélegzés. Szükségem van rá.

És milyen formában hallgat zenét? Mondjuk hanglemezen? Vagy digitálisan?

Nagyon szeretem a hanglemezeket, hiszen az fiatalkoromban még csak az volt. Úgy nőttem fel, hogy lemezt hallgattunk. És szerintem a vinyl képes arra is, hogy jó irányba befolyásolja a zenészt. Ugyanis

máshogy írjuk a zenét,

ha tudjuk, hogy hanglemezen jelenik meg. Többek között azért, mert nem lehet annyi anyagot rárakni egy lemezre. Ezért van az, hogy például a Beatles-lemezeken olyan fülbemászóak a dallamok, mert ugye a lemez barázdáinak hossza korlátozott.

Akkor ez is beleillik abba a képbe, hogy ön kicsit old school figura. Szereti a vinylt, ha jól tudom, a régi autókat, gitárokat is gyűjti...

Nem, nem gyűjtöm őket. Gitárt és autót sem. Gitárból annyi van, amennyire szükségem van. És ennyi. Ez egy régi sztori, hogy „a Chris Rea imádja és gyűjti a Ferrarikat”. Csak nem igaz. Ez a fals információ vagy 20 éve kering rólam. Valaki kérdezett az autókról, és a végén azt hozta ki belőle, hogy én gyűjtöm őket. És attól kezdve, hogy bekerült az újságba,

én már nem tudtam mit csinálni.

Elkezdett terjedni. Kicsit olyan ez, mint egy mező, amin nagyon sokféle virág van, amik szép lassan bimbóznak, erre-arra nőnek egészen addig, amíg valaki fel nem hív Magyarországról, és el nem mondhatom neki, hogy nem. Soha nem is gyűjtöttem autókat. Nem is tudnám hová tenni őket.

Na, akkor legalább ezt tisztába tettük... De az autóversenyzést szereti, ugye?

Igen, ez igaz.

Chris Rea egy 2014-es, amszterdami koncertjén Forrás: AFP/Paul Bergen

Régen sokat járt akár a magyar nagydíjakra is. Mostanában milyen a viszonya a Forma-1-gyel?

Igen, régen volt ilyen. Eddie Jordannel jártam a versenyeket, de ma már nem. Nagyon elüzletiesedett az egész. Olyan VIP-s lett minden, és már nem olyan barátságos a hangulat. Persze annak idején Eddie Jordan barátsága nagyon sokat segített abban, hogy valóban ott legyek, és ne csak VIP-ként. Szóval nagyon szerettem, de most már azt kell mondjam, hogy jobb ezt tévében nézni.

Oké, értem. Hagyjuk is a múltat. Hogy megy a turné? Milyen a közönség? És mit vár a magyaroktól? Már jó párszor játszott nálunk is... van különbség?

Nem szoktam előre tekinteni, nincsenek elvárásaim a közönségtől.

Nagyon diplomatikus válasz...

Nagyon fura és nehéz kérdés. Mire számítok én? Leginkább abban bízom, hogy szeretni fogják a magyarok is. De ezenkívül tényleg nem számítok semmire.

A koncerten kívül lesz bármilyen program Magyarországon, aminek nincs feltétlenül köze a fellépéséhez?

Nem, sajnos nem, mert utána nagyon gyorsan el kell jutnunk egy másik országba.

Értem. A mostani albumon is nagy hangsúlyt kapott a blues, ami igazán közel áll önhöz. Van más stílus is, amiben esetleg alkotni szeretne a jövőben?

Igen, a spanyol. Nagyon szeretem a flamencót.

És igaz, hogy abbahagyná a turnézást, ha megszületne az első unokája?

Nos, ettől nem kell tartanom... Ugyanis a lányaim egyelőre nem terveznek gyereket.

Értem, és közben arra gondolok, hogy ez valahol jó hír, mert addig is koncertezik, ennek pedig rengeteg ember örül a világon...

Hát igen.

Az egészségi állapotáról még nem kérdeztem. Sok mindenen túl van már... Most hogy van?

Szörnyen. De mit tudok csinálni?

Gondolom, egy út van, tovább zenélni...

Igen. Csak ezt tudom. A zenélés az egyetlen időtöltés, amikor elfelejtem, hogy milyen beteg vagyok.

Miután megköszöntem az interjút, Chris Rea nagyon kedves magyarsággal szintén azt mondta: „köszönöm”.