Fura kínai kajával és Godzilla-harccal indít a titokzatoskodó DJ-páros

Ramen Brothers
Vágólapra másolva!
Tunyogi Orsi egykori slágerével, a Ha lemegy a nap feldolgozásával indít az álarccal titokzatoskodó DJ-duó, a Ramen Brothers. Interjút soha nem fognak adni, nem árulják el, kik vannak a maszkok mögött, de zenélni biztosan fognak egy ideig, és már elkészült első, meglehetősen furcsa videójuk is. 
Vágólapra másolva!

Ramen Brothers néven adott ki dalt és hozzá tartozó videóklipet két álarcos figura. Annyit lehet tudni róluk, hogy a magyar zenei élet régóta aktív, és állítólag sikeres DJ-i, akik nem akarják felfedni kilétüket a Ramen Brothersben. Ez azt jelenti, hogy

nem adnak interjút, és a közönséggel is kizárólag zenéiken keresztül terveznek kommunikálni.

Most egy – Magyarországon már sikeres – 1997-es sláger feldolgozásával kezdték: Tunyogi Orsi egykori Ha lemegy a Nap-jához nyúltak hozzá, amit mindjárt erős videóklippel támogattak meg. A videó bővelkedik a látványos képi megoldásokban, de komoly

kavalkádja van itt a különböző, drogos-álmos jeleneteknek is,

miközben a sztori szinte teljesen elvész. Csak a klip végén jut eszünkbe újra, hogy valójában elindultunk valahonnan, amitől csak a látomások szintjén távolodtunk el igazán. Vagyis nem mi, hanem a főszereplő, akit a többek között a Kút-ból, az Aranyélet-ből, vagy akár a Társas játék-ból is ismert Tzafetás Roland alakít. Tzafetás alakja a klip elején betér egy kínai étterembe, a Keleti pályaudvar mellett. Itt a Ramen Brothers két maszkos DJ-je fogadja, akik el is készítik neki a fura, gombákkal teli levest, amit munkatársuk ki is visz az asztalához. (És ha már maszkos emberek főznek gyanús, gombás ételt, ráadásul a Távol-Kelet is bejön a képbe, sokaknak eszébe juthat ez a viszonylag régi, és a YouTube-ról már többször leszedetett, furcsa videó...)

Tzafetás nekikezd a levesnek, eszegeti a herkentyűket, majd lenyeli a világító varázsfalatot is, és ezzel elszabadul a pokol a klipben. Innentől kezdve fejében

újraértelmeződnek a látott valóság különböző elemei,

és valahogy mindennek köze lesz a távol-keleti, elsősorban kínai kultúrához.

Az eredeti Tunyogi Orsi-számot Ganxsta Zolee dobta fel egy rapbetéttel, és a Ramen Brothers jól döntött, mikor a remixhez is őt kérték fel. Túl azon, hogy leadja a raprészt, Ganxsta Godzilla-méretű szamurájjá nőve esik neki Tzafetásnak, aki hiába kezdte songokuként, alul is marad a – már csak a derekukig érő Budapesten vívott – harcban. De így legalább megszabadul a gombás leves spéci összetevőjének trip-szerű hatása alól, és újra a Keleti pályaudvarnál találja magát, már józanabbul. Közelről nézi végig, ahogy egy szétsírt sminkű nő beszáll Anger Zsolt kocsijába. Az úti céljukra pedig a kocsiban elindított régi Warpigs-dal, a Monte Carlo utalhat. Bár a kaszinóváros messze esik a Keletitől, de egy ilyen videó után semmin sem lepődhetünk meg. A történet további fejleményei majd a folytatásban derülnek ki biztosan. Merhogy a klip folytatódik...

A DJ-pulthoz avászkodó fácánt, vagy a telepi super punchot midnenképpen érdemes kiemelni a sok gag közül.