Ilyen Mozart fiatalokra szabva

Jelenet az előadásból
Vágólapra másolva!
A Figaro házassága Hábetler András operaénekes és rendező által újragondolt változata 2017. szeptember 25-én az Erkel Színházban is debütál. A Figaro 2.0 névre keresztelt produkció legtöbb előadása a középiskolásoknak meghirdetett OperaKaland sorozatban szerepel, ám három alkalommal a nagyközönség is láthatja-hallhatja Mozart népszerű vígoperáját.
Vágólapra másolva!
Jelenet az előadásból Forrás: Rákossy Péter

A Városmajori Szabadtéri Színpadon 2013-ban debütált Figaro-változat Ókovács Szilveszter felkérésére lett a Gördülő Opera-sorozat része, és így a 2015/16-os évadban bejárta az országot. Szeged, Győr, Kaposvár, Szolnok, Miskolc, Székesfehérvár és Sopron után a darab

az idei évadban az Erkel Színházban is bemutatkozik

az OperaKaland keretein belül, ahol 30 ezer középiskolás számára válik elérhetővé Mozart egyik legismertebb színpadi műve. A nagyszabású színházi oktatási programban az elmúlt években már több mint 200 ezer diák vett részt olyan, az opera műfajával való megismerkedést segítő, könnyen befogadható előadásokon, mint a Bohémélet 2.0, A varázsfuvola, a Bánk bán vagy a Szöktetés a szerájból.

A Figaro házassága Köteles Géza zenei vezető szerint a lehető legalkalmasabb opera a mai fiatal közönség számára, mert

Az opera szereplői hétköznapi emberek, mainak beillő konfliktusokkal Forrás: Csibi Szilvia

Ennek a párhuzamnak a még könnyebb felismerésében segít az áthangszerelés és a szöveg átdolgozása is. Hábetler András szerint „az opera sikere nem önmagában a jelmezeken és a díszleten múlik, hanem azon, hogy ezek a kiegészítők mennyire tudják megvilágítani a kompozíció lényegét".

A Figaro 2.0 szeptember 25-én debütál az Erkel Színházban. Forrás: Rákossy Péter

A Figaro 2.0 szeptember 25. és október 13. között csaknem mindennap, összesen 21 alkalommal kerül színre, a szeptember 30-i, október 1-jei és október 8-i előadásokra a nagyközönség is jegyet válthat. A Juhász Katalin által megtervezett külsőségek közt a főbb szerepekben Geiger Lajos, Kovács István, Káldi Kiss András, Fodor Beatrix, Szabóki Tünde, Miksch Adrienn, Cser Krisztián, Palerdi András, Bakonyi Marcell, Keszei Bori, Wierdl Eszter és Molnár Ágnes látható és hallható majd. Az előadásokat Horváth József, Halász Péter, Dénes István és Jankó Zsolt vezénylik, a zenei átdolgozást Köteles Géza, a szöveg korszerűsítését és a rendezést pedig Hábetler András jegyzi.