Az idén is világsztárokkal lép fel a Concerto Budapest – és ők is sztárként utaznak külföldre

Concerto Budapest
A Concerto Budapest próbája
Vágólapra másolva!
Nyáron hatalmas sikerrel turnéztak Ázsiában, négy ráadás után hagyták abba a koncerteket, mert ha nem fejezték volna be, reggelig játszhattak volna. Az idei évad szombaton kezdődik, és most is a legnagyobb sztárok jönnek Magyarországra, hogy együtt lépjenek fel a Concerto Budapesttel. Interjú Keller Andrással, a Concerto Budapest vezetőjével.
Vágólapra másolva!

Milyen volt a Concerto Budapest nyara?

Ázsiában turnéztunk nyár elején – több ország több városában játszottunk. Pekingben, Szöulban, Xianban és Tajpejben léptünk fel.

A Concerto Budapest próbája Fotó: Talán Csaba

Milyen volt a fogadtatás?

Hú, ha elmondom az igazat, akkor azt hiszik, hogy nagyképű vagyok.

Azért csak mondja el!

Az az igazság, hogy egy tűt nem lehetett leejteni a 2200-2600 fős koncerttermekben. Teltházas volt minden koncertünk, és hihetetlenül ünnepelték a zenekart minden egyes fellépéskor. Általában négy ráadás után csak azért vetettünk véget a koncertnek, mert ha nem hagyjuk abba, akkor akár reggelig is lehetett volna játszani. Gidon Kremer zenekarával, a Kremerata Balticával turnéztunk és őszintén nem gondoltam volna, hogy szakmailag ennyire jól működhet ez a fúzió, ami egyébként ritka, ha nem egyedülálló a komolyzene világában. Ez persze nekik is egy klassz szakmai kirándulás volt, mert ők mindig önállóan, kamarazenekarként játszanak, most pedig egy nagyzenekar részeként léptek fel. Az biztos, hogy a művészi szinergiák jól működtek.

Keller András Fotó: Talán Csaba

Mondta, hogy legalább négy ráadást adtak szinte minden koncerten. Miben más az ázsiai közönség, mint az európai?

Szerintem az ázsiai közönség rendkívül kultúraéhes. Az elmúlt két évtizedben óriásfogyasztókká váltak a zenei világpiacon. Az edukációba rendkívüli energiákat fektetnek, és ennek hihetetlen eredményei vannak. Míg korábban elsősorban nagyon gyorsan tudtak játszani, rendkívül virtuózok voltak, és mindent le tudtak kopírozni, addig mára komoly tudásanyag áll mögöttük, és kiváló a stílusérzékük. De a közönség is együtt fejlődött a zenészekkel – egyszerűen fókuszba került az európai zene, és értőn is hallgatják. Nagyon szeretek Ázsiában fellépni. Ha azt kérdezné, hogy a világban hol van a legjobb közönség, azt nem tudnám megmondani, de azt tudom, hogy hol nagyon jó a hallgatóság.

Az ázsiai turné nyár elején volt – aztán már pihentek a nyár többi hetében, vagy voltak azért emlékezetes koncertek?

Persze, több is. Szép koncertsorozatot adtunk a Pest Megyei Vármegyeháza udvarán, ahová nagyon sok külföldi eljött. Részt vettünk a Petőfi Irodalmi Múzeum fesztiválján, voltunk Kapolcson Harcsa Veronikával, és 3 koncertet adtunk Pannonhalmán az Arcus temporum fesztiválon Rácz Zoltánnal és Rost Andreával, akivel a Ferencvárosi Ünnepi Játékokon is felléptünk. Aztán pihentünk – én életemben először majdnem három hetet.

Keller András Fotó: Talán Csaba

Az idei évad szeptember 23-án kezdődik – melyek lesznek az évad jelentős koncertjei?

Nem is lesz nem jelentős – és ezt tárgyilagosan mondom. A nyitókoncerten Várjon Dénes barátommal játszunk két zongoraversenyt – Mozart D-dúr és Bartók III. zongoraversenyét, valamint Bruckner IX., befejezetlen szimfóniáját. Magyarországon Bruckner még nem nyerte el azt a nagyon fontos helyet, amelyet érdemelne. Utolérhetetlenül fenségesen szép, tiszta zene. Októberben Boris Berezovsky tér vissza, és hozza újra lázba a Zeneakadémiát. Most Csajkovszkij G-dúr zongoraversenyét, és Schubert C-dúr szimfóniáját adja elő. Ezután a legizgalmasabb vállalkozásunk következik, október 21-én a Hallgatás napja a BMC-ben. Már most ettől zeng az egész épület, az izgalom tetőfokára hágott. Hihetetlen szervezéssel jár ez az egész napos fesztivál. Általában tizenhat koncertet adunk, de most lehet, hogy több lesz. Elképesztő mennyiségű javarészt kortárs zenedarab, zenei mikrokozmosz itt Budapesten Képzelje el, hogy csak a kottabeszerzés milyen óriási feladat. Nagy munka, de izgalmas és fontos nap ez a Concerto életében, és reméljük, hogy az elmúlt két év sikerei az idén is folytatódnak.

Lesz-e valami kuriózum az idei Hallgatás napján?

Annyit elárulhatok, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is igyekeztem úgy összeállítani a műsort, hogy legyenek új felfedezések vagy nagyon fontos darabok, de mindenekelőtt az egész nap szórakoztató legyen. Eleve fárasztó sok koncertet végighallgatni, de remélem, hogy tényleg érdekes és vidám lesz mindenkinek. A korábbi években mindig jelen volt egy-egy klasszikus szerző. Tavaly Mozart volt – minden sarokból előbukkant valahogy. Ebben az évben ez nem így lesz. Az idén sok klasszikus szerző tűnik majd fel álarcban, időről időre, de konkrétan viszont soha. Mindenféle fondorlattal tűnnek majd elő – és ez nagyon klassz lesz, úgy érzem.

Keller András Fotó: Talán Csaba

Hogyan folytatódik az évad?

Novemberben lesz egy nagyon szép Beethoven-est, a szólista Antje Weithaas hegedűművész lesz. Egészen rendkívüli művész. Szerintem Magyarországon kevésbé ismerik, de biztos vagyok abban, hogy gyorsan megszereti a pesti közönség. December elején Héja Domokos vezényletével hallható majd Várdai István és Tabea Zimmermann Bartók Brácsaveresenye és Strauss Don Quixote-ja. Karácsonykor lesz egy ünnepi Bach-est nálunk nagyon szeretett sztárokkal, mint Jevgenyij Koroljov és Anna Vinnitskaya. Január elején Perényi Miklós csellóművész 70. születésnapját ünnepeljük a Zeneakadémián, Dvorák és Schumann művekkel. Februárban szintén egy nagyon nagy művész jön hozzánk, a kanadai Angela Hewitt, aki két versenyművel is megörvendezteti a hallgatóságot.

Fotó: Talán Csaba

Márciusban Snétberger Ferenccel lesz egy pompás közös műsor, John Mclaughlin gitárversenyét adjuk elő, amely egyben magyarországi ősbemutató lesz. Áprilisban visszatér a nagy pesti kedvenc, a grúz Khatia Buniatishvili, aki talán a legnépszerűbb zongoraversenyt, Csajkovszkij I. koncertjét játssza majd el. Május 20-án a Zeneakadémián Rost Andreával és Sebestyén Miklóssal adjuk elő a Kékszakállú herceg várát, amelynek 100 éve volt a bemutatója. Szintén májusban jön az egyik legnagyobb üstökös, a hatalmas zongoracsillag, Lucas Debargue, aki Prokofjev második, g-moll zongoraversenyét és Szkrjabin Prométheusz című művét adja elő. És akkor nem beszéltünk még a misszióinkról. Például a Magyar Kincsek sorozatról, amelyet két éve kezdtem el. Az idén a Vigadóban lesz az összes koncert, amelyek elhullajtott, vagy nem eléggé felfedezett magyar zenei kincsekről szól. Érdekes, hogy hirtelen több más zenekar indított egy hasonló programot – szerintem a Concerto sikereinek örömére. Ezt nagyon üdvözlöm.

Keller András Fotó: Talán Csaba

Van más missziójuk is – ahogy fogalmazott?

Igen, a másik nagy vállalkozásunk az, hogy minden évben a Zeneakadémián egy-egy nagy klasszikus koncert után, hétvégi napokon késő este bemutatjuk egy-egy új mű születését. „Premiersorozat” a neve, ahol egyetlen mű hangzik el. Ebben az évadban Wolf Péter klarinétversenye, Kondor Ádám zongoraversenye, és Vidovszky László új nagyzenei kompozíciója kerül bemutatásra. Ezen kívül nagyon szeretem az ifjúsági koncerteket, amelyek hosszú évek óta egyre sikeresebbek, és van egy új sorozatunk kicsit nagyobbaknak Simon Izabella irányításával – ahol szintén játékos koncerteket adunk elő fiataloknak.

Ebben az évadban is mennek külföldre?

Idén decemberben Lengyelországban turnézunk, és hogy „újat” mondjak, hamarosan megint megyünk Ázsiába. Szintén egy nagy turné lesz, de más helyszínekkel.

Azt már tudja, hogy milyen darabokat visznek oda?

Még nem végleges a program, de magyar zenét biztosan viszünk mindenhová a világon.