Új hírek érkeztek Törőcsik Mari állapotáról

Törőcsik Mari
Budapest, 2016. március 18. Törőcsik Mari Galileo Galilei szerepében Bertolt Brecht Galilei élete című drámájának fotóspróbáján a Nemzeti Színházban 2016. március 18-án. A színdarabot március 20-án mutatják be Zsótér Sándor rendezésében. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Törőcsik Mari hónapok óta kórházban fekszik, de csak keveset lehet tudni az állapotáról. Jordán Tamás most részletesen beszámolt arról, hogy érzi magát a színésznő. Kiderült, folyamatosan infúziót kap.
Vágólapra másolva!

A legutóbb arról írtunk, hogy Törőcsik Mari még azt is megtiltotta, hogy látogassák, de van azért olyan, aki így is rendszeresen bejár hozzá a kórházba. Jordán Tamás, aki a múlt héten még szintén kórházban volt, most is gyakran látogatja, és az ATV-ben szerdán beszélt is az állapotáról.

Jordán Tamás elmondta, hogy Törőcsik Mari nagyon jó körülmények között lábadozik a szombathelyi Markusovszky kórházban, ahol különös gonddal kezelik. Állapota hónapok óta szinte változatlan, mert, bár különösebb szervi baja nincsen, nem eszik rendesen, ezért nem tud megerősödni.

Nem mintha megtagadná az étel magához vételét, csak nem tartja fontosnak" – mondta a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója. Jordán szerint Törőcsik Marinak a kedélye is jó, és tele van energiával, tehát szerinte korántsem arról van szó, hogy a színésznő ne akarna felépülni.

Törőcsik Mari 2016-ban Galileo Galilei szerepében Bertolt Brecht Galilei élete című drámájában a Nemzeti Színházban Forrás: MTI/Kallos Bea

Jordánt az adás után a Bors is felhívta, hogy Törőcsik Mariról érdeklődjenek nála:

– mondta a lapnak. Arról is beszélt, hogy a színésznő eredetileg egy megfázás miatt került be a kórházba, amely nagyon legyengítette. Mivel nem eszik eleget,

folyamatosan kapja az infúziót,

és, habár mindig vékony volt, még fogyott is a kórházban.

Jordán Tamás az ATV műsorában saját állapotáról is beszélt. Rónai Egon kérdésére elmondta, hogy ő is fogyott a pécsi kórházban, ahová fejsérülése miatt került be, de már gyógyultnak érzi magát. A balesetéről is beszámolt: megbotlott, és arcra bukott, frontálisan ütközve a járdaszegéllyel.

Ahogy az Origo is megírta, Jordán Tamás a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik programja után esett el. Arc- és koponyasérüléssel került kórházba. A színész-rendező most azt mondta, hogy még így is jól megúszta az esést, mert komolyabb baja is lehetett volna. A kezeléseken is túl van már, és a múlt héten már játszott is.