Még mindig nem tudni, mi lesz Ariana Grande koncertjeivel

Las Vegas, 2017. május 23. 2016. szeptember 24-én, Ariana Grande amerikai énekesnő Las Vegas-i fellépésén készített kép. Grande manchesteri korcetjének végén, 2017. május 22-én robbanás történt a Manchester Arena rendezvényközpontban, aminek következtében huszonkét ember életét vesztette, mintegy ötven megsebesült. (MTI/AP/Invision/John Salangsang)
Vágólapra másolva!
A londoni O2 Arena még mindig vár valamiféle hivatalos információt Ariana Grande menedzsmentjétől, hogy az énekesnő fellép-e csütörtökön és pénteken. Ugyanis mindkét napra rajongók tízezrei várnák. 
Vágólapra másolva!

Ariana Grande, a fialtal amerikai színész-énekesnő hétfő esti, manchesteri koncertje után nem sokkal 22 ember halt meg, és több mint 50 megsérült egy robbantásos merényletben. Az énekesnő összetört, azóta magángéppel

hazautazott Floridába, és egyelőre annyit tudni, hogy kedden felfüggesztette a világkörüli turnéját.

Hivatalosan azonban még nem mondta le a lekötött koncertjeit, így a soron következő két londoni koncert, a csütörtöki és a pénteki O2 arénás még lóg a levegőben.

Az énekesnőt teljesen összetörte a terrortámadás Forrás: MTI/AP/Invision/John Salangsang

Az idő viszont szorít, ugyanis már csak néhány óra van csütörtökig. A legvalószínűbb, hogy Ariana Grande nem fog visszarepülni Nagy-Britanniába csütörtökön, de persze bármi előfordulhat. Egyelőre nincs hivatalos információ erről a két koncertről. Amúgy az énekesnő vasárnap már a belgiumi Antwerpenben lépne fel. Az O2 Arena utolsó Twitter-bejegyzése már jó pár órás. Azt írják, folyamatos kapcsolatban vannak Ariana turnéjának menedzsereivel, köszönik a türelmet, és várják a hivatalos információt.