Jó lenne, ha a néző a ruhatárban hagyná a gondjait

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója
Vágólapra másolva!
Szorosabb kapcsolatot, egyfajta párbeszédet szeretne kialakítani a közönséggel a József Attila Színház, ezért jövőre létrehoznak a színház épületében egy művészkávézót, ahol kisebb előadásokat, tematikus- vagy zenés esteket szerveznek. Nemcsák Károly, a színház igazgatója azt mondta: úgy látja, a nézők közül néhányan nem készítik fel a szívüket, amikor beülnek a nézőtérre, ezért érdemes lenne néhány perces ráhangoló beszélgetéssel felvezetni a darabot egy-egy előadás előtt. Az idei évadról, a jövő évi darabokról, és persze a harminc éves Szomszédokról is beszélgettünk Nemcsák Károllyal.
Vágólapra másolva!

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója Fotó: Talán Csaba


Hogyan látja, mennyire voltak sikeresek a József Attila Színház újításai az idei évadban, például a Drive Time?

Egyfelvonásos stúdióelőadásokat kínált a József Attila színház a hétköznap délutáni csúcsforgalomban, közvetlenül munka után, fél hattól. A szlogenünk úgy szólt:

„A színházban üljön, ne a dugóban!".

Ezért is lett Drive Time az előadássorozat neve. Úgy látjuk, hogy a nézőink szerették a programot, de őszintén szólva nagyobb sikert várunk. A közönség egy része valóban a munka után ült be az előadásra, és örült, hogy nem a közlekedési dugóban idegeskedett, hanem látott egy szép darabot. Volt, aki kifejezetten azért jött el – különösen az idősebb korosztály -, mert korán kezdődött, és korán is ért véget az előadás, így időben otthon voltak. Több családos nézővel is beszélgettünk, ők is azt mondták, hogy azért szerették, mert estére, a gyerek fürdetésére már otthon lehettek. Ezeket a tapasztalatokat kell rendszereznünk, és talán jövőre még sikeresebb lehet a program.

A jövő évad még színesebb lesz Fotó: Talán Csaba

Milyen sikere volt az idei évad nagyszínpadi előadásainak?

Úgy érzem, a nézőink szerették az idei évad darabjait. Ha fel is merült néha kritikai észrevétel egy-egy előadással kapcsolatban, az természetes, sőt, azt gondolom, hogy ha valaki hangot ad a negatív kritikájának, az azért jó, mert tudunk rá válaszolni. Néhányan azt mondták: nem kedvelik a komoly, nehéz darabokat, mert ők szórakozni jönnének a színházba. Nevetni és tapsolni. Mi szerencsére nem vagyunk rétegszínház, így többféle előadást kínálunk a közönségünknek. A néző látja, hogy mi az egész évadra tervezzük a programot, amelyben van musical, vígjáték, de lehet dráma is. Az egyik közelebb áll a szívéhez, a másik talán kevésbé.

Egy kedves barátom mondta az egyik könnyedebb darabunk után, hogy „Karcsikám, látod, ilyeneket kell játszani, mert ezeket szereti a közönség." Én erre azt válaszoltam, hogy „igen, drága barátom, ilyet is kell játszani, de hidd el, a néző örül annak, ha egy Tamási Áronnal vagy egy Hraballal is találkozik, mert azok a darabok valami más mozgatnak meg az emberben."

Szükség van komolyabb előadásokra is Fotó: Talán Csaba

Lehet, hogy nem pont ugyanúgy tetszik a nézőknek egy mélyebb mű, mint egy zenés vígjáték, de más gondolatokat kelt, amelyek az élet nehezebb pillanataiban előjöhetnek. Az tény, hogy a közízlés most inkább a bulvár és a könnyedebb darabok felé irányul, de nekünk az is a feladatunk, sőt, felelősségünk, hogy szembesítsük olykor az embereket – akár önmagukkal. Sokszor ugyanis mindannyian hárítjuk a gondokat, és valóban szórakozni, nevetni szeretnénk, de a szórakozásban lehetnek fajsúlyosabb darabok is. Néhányszor beszélgettünk a nézőkkel egy-egy komolyabb előadás után, és úgy láttuk, nagyon hálásak voltak, és örömmel vették, hogy mélyebb gondolatokat is közvetítettünk. Talán nekünk abban kellene előrébb lépni, hogy hangsúlyosabban hívjuk fel a néző figyelmét, milyen előadásra ül be. Hogy a néző tudja, hogy ez egy picit más, talán komolyabb, nehezebb mű, amit lát majd. Egyébként nem tudok kiemelni egyetlen darabot sem az évadból, mert mindegyiket szerették a nézők, és persze mi is. Játszottuk a La Mancha lovagját, a Veszek egy éjszakát, amely kellemes vígjáték, a Sörgyári Capricciot, amely izgalmas kaland volt, és végül egy gyönyörű Molnár Ferenc darabot mutattunk be, Az üvegcipőt. A fiatalokkal megmaradt a kapcsolatunk, számos gyerekelőadást mutattunk be, és a beavató színházi program is nagyon sikeres volt, amely kifejezetten arra irányul, hogy a tizenévesek olyan felnőtté váljanak, akik szeretik és értik a színházat. Felelősségteljes, fontos feladat.

Fotó: Talán Csaba

A jövő évad is ilyen színes lesz?

Talán még színesebb. Az idei évad végén bemutattunk egy kedves operettet – ez inkább egy előbemutató volt. Idős kollégáink kerestek meg bennünket – Bodrogi Gyula, Láng József -, és azt mondták, hogy a József Attila Színház az évad végén mindig bemutatott egy vidám, zenés darabot. Így most a közönség láthatta a Csókos asszonyt, amelyet a jövő évadban is tovább játsszunk. Akik bérletet vesznek, ők féláron nézhetik meg jövőre az operettet. Folytatjuk a gyerekszínházi programunkat, bár a következő évadban nem lesz saját előadásunk, hanem az egri és a veszprémi színház hozza el a gyerekdarabját. A beavató színházi repertoárunk egy új darabbal bővül, a János vitézt mutatjuk be. Szeptember 30-án indul a nagyszínházi bemutatók sora. Először Móricz Zsigmond-KocsákTibor-Miklós Tibor-Picnzés István: Légy jó mindhalálig című musicaljét mutatjuk be Hargitai Iván rendezésében. Novemberben az Eduardo De Filippo: Filuména házassága című darabot tűzzük műsorra. Csiszár Imre rendezi majd, és Vándor Éva lesz a főszereplő. Decemberben egy izgalmas, történelmi revüt láthatnak a nézők Lucifer Show címmel. Verebes István és Nemlaha György írta színpadra a zenés történelmi kavalkádot, amely a XX. század viharain száguld keresztül, megannyi sanzonban, kupléban felmutatva a kor borzalmait. Megjelenik az első világháború, Trianon, a második világháború, 1956, és a legvidámabb barakk időszaka. Az utolsó nagyszínházi bemutató márciusban lesz. Tolsztoj regényét, az Anna Kareninát Nagy András írta színpadra, Telihay Péter rendezi és Létay Dóra, Gazdag Tibor és Mészáros András játssza a főszerepet.

Fotó: Talán Csaba

Lesznek-e további újítások a jövő évadban?

Gondolkodunk azon, hogyan tudnánk még közelebbi kapcsolatot kialakítani a nézővel. Erre nagyon jó példa a beavatószínházi program a fiatalok körében, és a Legendák nyomában című előadás-sorozatunk. Minden hónapban egy-egy költővel, íróval foglalkozunk ebben a programban.

Terveink között szerepel, hogy nyitunk egy művészkávézót az épületen belül – meggyőződésünk, hogy itt fontos szerepe lehet a találkozásoknak. Havonta különböző programokat, rövid előadásokat, tematikus- vagy zenés esteket szerveznénk a kávézóban.

Azon is gondolkodunk, hogy hogyan lehetne a közönséggel kialakítani egyfajta párbeszédet. Szeretnénk ugyanis a nézőinknek elmondani, hogy miért éppen ezeket a darabokat mutatjuk be, miről szólnak az előadások, és hogy hogyan készítsél fel a szívüket egy-egy bemutató előtt. Talán jó lenne néhány darab előtt úgynevezett ráhangoló beszélgetéseket szervezni, ahol néhány percen át beszélgetne egy műsorvezető a rendezővel vagy a főszereplővel. Nem szeretnénk elvenni a színház varázsát, de talán segítene az embereknek ráhangolódni az előadásra. Azt látom olykor, hogy felületesek lettünk, nem készülünk fel kellőképpen arra, hogy megnézzünk egy színház előadást. Többször észrevettem, hogy egy-egy néző nem tudja, milyen előadásra ült be. Még az utolsó pillanatban is a mobiltelefonját nézi, aztán amikor felmegy a függöny, akkor szembesül azzal, hogy éppen mit lát. Így nehezen is tudja befogadni – főleg, ha egy nehezebb darabra ült be. Olyan jó lenne, ha a néző a ruhatárban hagyná a gondjait – és akár a mobiltelefonját – az előadás előtt. Talán másként ítélné meg a fajsúlyosabb darabokat is.

"Már könyörögtam Horváth Ádámnak, hogy csináljon már valami rosszat Vágási Feri is." Fotó: Talán Csaba

Nem tudom kihagyni a kérdést, hogy 30 éves lett az idén a Szomszédok, amelynek ön az egyik főszereplője volt – sőt, ha jól emlékszem, az első részben az először megjelenő szereplő az ön által alakított Vágási Feri volt. Megünnepelték?

Családias buli volt az egyik budai étteremben. Nem hirdettük meg, nem volt felhajtás, körülbelül negyvenen voltunk, a szűk stáb, a szereplők. Volt, aki elhozta a gyerekét, aki akkor született, amikor a sorozat már a vége felé járt. 13 évig futott a Szomszédok, tényleg, szinte egy család voltunk. Tudja, minden évad végé készült egy bakikazetta – szigorúan belső használatra -, és ezek nekem mind megvannak. Néha megnézem, és valóban nagyon mókás jelenetek vannak benne. A sorozat születésnapi bulijain néha ezek a bakik is szóba kerülnek, és nagyokat nevetünk. De még ma is néha odajönnek az emberek, és azt mondják, hogy micsoda remek sorozat volt.

Látja, 30 év eltelt, és még mindig szinte mindenki tudja, hogy ki volt Vágási Feri, vagy Jutka, vagy Bőhm bácsi.

Néha nem is értem – komolyan. Néhány hete voltunk az ELTE-n egy beszélgetésen Trokán Péterrel, Fehér Annával és Pásztor Erzsivel, ahol a fiataloknak beszéltük a sorozatról. Az ifjú hallgatók pedig tökéletesen tisztában voltak a sorozattal, a szereplőkkel. Nem tudom, hogy ugratnak, vagy tényleg még mindig ott van az életükben a sorozat? Egy fiatal hölgy azt mondta a beszélgetésen, hogy irigylésre méltó volt a kor, amelyben éltünk, és játszottunk. Azt mondtam neki, hogy a múlt mindig megszépül. De az biztos, hogy folyamatosan bebizonyosodik: a Szomszédok meghatározó volt. Nemcsak azért, mert 13 évről ad korképet – pláne, hogy a rendszerváltás előtt indult -, hanem azért is, mert a legapróbb, kétmondatos szerepeket is valódi színészek játszották. A gyerekszereplők nem voltak persze színészek, de közülük is sokan lettek később azok, például Elek Feri, Németh Kristóf vagy Liptai Claudia.

Ez a sorozat megszólította az embereket. Róluk – rólunk – szólt.

Olyan karaktereket játszottunk el, akik lefedték az ország minden szegmensét. Az értelmiségin keresztül a kétkezi munkáson át mindenki gondja megjelent a sorozatban. Sok kritikát kapott persze a Szomszédok, hogy például szirupos a szöveg, de mégis mindenki ezt nézte. Azt hiszem, adott az embereknek valamiféle igazodást. A sorozat azt is közvetítette, hogy ha kicsit odafigyelünk egymásra, akár csak egy gesztussal vagy fél mondattal, mennyivel jobb lesz körülöttünk a világ.

Fotó: Talán Csaba

Milyen volt együtt játszani a legnagyobbakkal: Zenthe Ferenccel, Komlós Jucival vagy Máriáss Józseffel?

Játszani? Egyáltalában a közelükben lenni csodálatos volt. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Jozsóval – Máriáss Józseffel – hosszú éveken át voltam szerződésben a szegedi színházban. Ő volt az egyik példaképem, csodáltam, ahogyan dolgozott, ahogy a színházhoz viszonyult. Egyébként ezért sem szeretem visszanézni a Szomszédokat, mert olyan sok fantasztikus színész és ember nincs már közöttünk. Elszorul szívem.

Milyen tempóban forgatták az egyes részeket?

Kéthetente, csütörtöktől vasárnapig. Egy héttel korábban megkaptuk a szöveget, és mindig nagyon vártuk a forgatást. Az volt a fantasztikus, hogy egyikünk színházi munkáját sem zavarta a sorozat. Kulka János még az első két-három évben a kaposvári színház tagja volt, és azt is meg lehetett oldani, úgy egyeztették a forgatásokat. Ha úgy gondoltuk, hogy nem jól mondható a szöveg, vagy kitaláltunk valami mást, változtathattunk – ebben is volt szabadságunk.

Azt tudja, hogy mekkora volt a legnagyobb nézettsége a Szomszédoknak?

Egy szilveszteri vagy karácsony körüli részt 6,5 millió ember nézett – ez volt a csúcsnézettség.

Óriási volt a népszerűségük. Ez járt valamiféle kötelezettséggel?

Ha erre gondol, akkor nem voltunk rákényszerítve, hogy olyan helyen jelenjünk meg, ahol nem szerettünk volna. Nem volt olyan sem a szerződésünkben, hogy bulvárlapokban szerepeljünk – pedig abban az időben is voltak már ilyen lapok, no nem ilyen stílusban írtak akkor a népszerű emberekről, mint manapság.

Az ön karaktere a sorozatban az egyik legjobb szereplő – mindig becsületes, szerető férj, apa, tisztességes vállalkozó. Nem unta?

Dehogynem. Már kértem Horváth Ádám rendezőt, hogy hadd legyek egy kicsit rossz. Hadd verjek meg indokolatlanul valakit, vagy történjen már Vágási Ferivel is olyasvalami, ami azért árnyalja ezt a „jófiú" szerepet. De azt gondolom, hogy az összes szereplőből állt össze egy egésszé a Szomszédok. Minden karakternek volt egy színe. Igen, én voltam a jófiú, Sümeghy Oszkár úr vagy Janka néni pedig valószínűleg kevés alkalommal volt szimpatikus a nézőknek.

Hogyan lett vége a sorozatnak?

Egyszer csak kaptunk egy táviratot, hogy nem lesz következő évben már Szomszédok. Nem tudjuk, hogy miért történt így, nyilván, voltak okai, de az biztos, hogy felénk ezt rosszul kommunikálták. Nem nagyon értette a dolgot senki. Tudja, az esett rosszul kicsit, hogy senki nem hívott össze minket, nem köszönték meg az elmúlt 13 évet, és nem indokolták a sorozat megszűnését. Úgy búcsúztunk el a nézőktől az utolsó részben, hogy talán lesz lehetőség a folytatásra. Aztán nem így lett. Utólag azt gondolom, hogy ennek így kellett lennie. Furán fejeződött be, de be kellett fejezni.