Ki az az Ariana Grande, akire tízezrek kíváncsiak?

Jakarta, 2017. május 23. 2015. augusztus 26-i kép, amely Ariana Grande amerikai énekesnő jakartai koncertjén készült. Grande manchesteri korcetjének végén, 2017. május 22-én robbanás történt a Manchester Arena rendezvényközpontban, aminek következtében tizenkilenc ember életét vesztette, mintegy ötven megsebesült. (MTI/EPA/Mast Irham)
Vágólapra másolva!
A hétfői terrortámadás kapcsán valószínűleg sokakban felmerült a kérdés, hogy ki is ez a fiatal énekesnő, akinek több mint húszezer ember volt kíváncsi a koncertjére Manchesterben. Ariana Grande neve ugyanis leginkább a tinédzserek – és a szüleik – számára lehet ismerős, pedig tavaly a világ 100 legbefolyásosabb embere közé is beválasztotta a Time magazin.
Vágólapra másolva!
Ariana Grande jakartai koncertjén Forrás: MTI/EPA/Mast Irham

Ariana Grande a Hannah Montanaként berobbanó Miley Cyrushoz hasonló karriert járt be, ami azt jelenti, hogy egy tiniknek szóló tévésorozattal lett ismert, azóta viszont inkább a zenére koncentrál a 23 éves színész-énekesnő.

Először a Broadwayn tűnt fel a 13 című musicalben, de igazán Cat Valentine-ként lett népszerű a Nickelodeon V, mint Viktória című sorozatával, amely 2009-ben indult. Zenei karrierjének kezdete is ehhez a sorozathoz kötődik: 2011-ben adta ki első lemezét a sorozat soundtrackjével,

önálló albuma pedig két évvel később, 2013-ban jelent meg.

Ez volt a hatalmas sikert hozó, a Billboard albumeladási listáján első helyen debütáló Yours Truly, amelynek legnagyobb slágere a The Way volt. Ariana Grande következő albumával, a 2014-es My Everything-gel is a toplisták élére került. Erről a Break Free vagy a Problem című dal lehet leginkább ismerős, amely majdnem egymilliárd letöltésnél jár a YouTube-on.

Ariana Grande harmadik albuma, a Dangerous Woman tavaly jelent meg, és ennek turnéja keretében lépett fel hétfő este Manchesterben is, ahol a 22 halálos áldozatot követelő terrortámadás történt.

Fiatalokból álló rajongótábora miatt Ariana Grande a közösségi médiában is hihetetlenül népszerű:

az Instagramon évek óta az övé az egyik legtöbb követővel rendelkező profil.

Zenéje leginkább a pop és az R&B ötvözeteként írható le, legnagyobb példaképei között Whitney Houstont és Mariah Carey-t szokta emlegetni, akihez szokták is hasonlítani. Sokan egyenesen az új Mariah Carey-ként hivatkoztak az énekesnőre első albuma megjelenése után hatalmas, négy oktávos hangterjedelme, illetve előadói stílusa miatt.

Ariana Grande a zeneiparban is egyre elismertebb előadó: eddig négy Grammy-jelölést kapott, de díjazták már az American Music Awards-on és az MTV Video Music Awardson is. Mindhárom albuma platinalemez lett az Egyesült Államokban, és 2016-ban a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. Ebből az alkalomból a musicalszerző Jason Robert Brown, akivel a 13 kapcsán együtt dolgozott, azt írta róla, hogy fiatalsága és cukisága ellenére nem szabad alábecsülni a népszerű énekesnőt.