Leszakították Hofi Géza szobrának fejét

hofi géza szobor
2004. december 28-án avatták fel a „pesti Broadway”-n, a Mikroszkóp Színpad előtt Stremeny Géza szobrászművész 2 méter 25 centiméter magas, „Színház” című bronzszobrát, melyet a köznyelv csak Hofi-szobornak nevez.
Hofi Géza szobor 2004. december 28-án avatták fel a „pesti Broadway”-n, a Mikroszkóp Színpad előtt Stremeny Géza szobrászművész 2 méter 25 centiméter magas, „Színház” című bronzszobrát, melyet a köznyelv csak Hofi-szobornak nevez. A kétalakos szoborkompozíció a színházat, a játékot hivatott megjeleníteni, valójában egy fordított hamleti kép, ahol a halálfejes alak tartja a kezében a művész fejét. Kép származása: User: Fekist - www.wikipedia.hu
Vágólapra másolva!
Eltűnt a Mikroszkóp Színpad elől a népszerű, Hofi Gézát ábrázoló bronzszobor feje. A javítás félmillió forintba is kerülhet. 
Vágólapra másolva!

Stremeny Géza a pesti Broadwayn látható Színház című szobrán a halál tartja kezében a humorista fejét. Ez azonban a napokban eltűnt, és a Bors azt írja, hogy azóta a Komédiás Kávéházban őrzik. Az ott dolgozók ugyanis megtalálták a leesett fejet, és erről bejelentést is tettek a kerületi önkormányzatnál.

Az ügyben a Budapest Galéria vezetője, Török Tamás pedig feljelenetést tett.

A Hofi-szoborként emlegetett mű címe egyébként Színház, és 2004. december 28-án avatták fel a Mikroszkóp Színpad előtt Forrás: wikipédia - Fekist

A lap megkereste a szobor alkotóját is, aki azt mondta, hogy már megvizsgálta a károkat, és körülbelül félmillió forintba fog kerülni a helyreállítás.

– mondta a Borsnak Stremeny Géza. Több vendéglátós is arról beszélt, hogy ezért törhetett le a fej.