"Maria Callas-mesterkurzus" a Müpában

A főpróbán készült pillanatkép az előadásból.
Vágólapra másolva!
2017 a reformáció emlékéve: Luther Márton éppen 500 éve szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. Azonban a bel canto királynőjének is nevezett Maria Callas halálának 40. évfordulója is az idei évre esik. A két jubileumnak egyszerre állít emléket a Müpa és a Pannon Filharmonikusok koprodukciója. Vincenzo Bellini utolsó operáját, A puritánok-at május 18-án és 21-én láthatja a budapesti közönség.
Vágólapra másolva!
A főpróbán készült pillanatkép az előadásból. Forrás: Posztos Janos

A bravúros énekhangot már-már hangszerként kezelő zeneszerzői triász tragikusan fiatalon, mindössze 33 évesen meghalt tagjának, Vincenzo Bellininek utolsó operája,

voltaképpeni hattyúdala, már párizsi bemutatója idején, 1835-ben hatalmas sikert aratott.

A puritánok nagy-britanniai bemutatója után Viktória királynő kedvenc operája lett, 114 évvel később, 1949-ben pedig María Ána Szofía Kekilía Kalojeropúlu, közismertebb nevén

Maria Callas ezzel az operával diadalmaskodott a velencei La Fenice operaházban.

Bizonyos értelemben Callas harcolta ki művészetével a bel canto mai, kiemelkedő helyét az operaelőadások között. Némedi Csaba, külföldön is elismert magyar rendező nem először dolgozik a Müpában: szerteágazó nemzetközi karrierje mellett Kocsis Zoltán Strauss-ciklusának két darabját, A béke napjá-t és a Daphné-t is színpadra állította már a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Mostani rendezésében az omegától az alfa felé indult, és A puritánok-előadás vezérfonalaként

Maria Callas legendás, a Juilliard Schoolban tartott mesterkurzusát idézte meg,

a „színház a színházban" dramaturgia jegyében.

Némedi Csaba Forrás: Foto: Foto Wilke/Foto Wilke

Bellini a 19. század közepe táján rendkívül népszerűnek számított, művei állandóan műsoron voltak a magyar színházakban is. A puritánok 1658-ban, az angol polgárháború alatt játszódik, és egy szerelmi háromszöget mesél el. Az opera nehézsége leginkább az énekesekkel szemben támasztott, szinte teljesíthetetlen elvárásokban rejlik. Míg a tenorszólamok legmagasabb hangja általában a kétvonalas C, addig Bellini több D, sőt egy helyütt

kétvonalas F hangot is írt a partitúrába.

A mostani Müpa-előadásnak nem titkolt küldetése, hogy a valaha Magyarországon is közkedvelt szerzőt visszahozza a köztudatba, olyan kiváló alkotó- és szereplőgárdával, akik a fenti kihívásoknak is képesek megfelelni.

A Müpa koprodukciós partnereként az előadás zenekara, a Pannon Filharmonikusok szólaltatja meg Bellini partitúráját. Május 22-én a pécsi Kodály Központba, a zenekar állandó játszóhelyére is ellátogat a produkció. Az előadás karmestere a bel canto hivatott mestere, a bresciai születésű Riccardo Frizza lesz, akit Rossini-specialistaként tart számon a zenei világ, és a Metropolitan operában is vezényelt már.

Riccardo Frizza vezényel Forrás: Posztós János

Részben ebből fakadóan

gyakorlatilag egy Metropolitan-szereposztást láthat a Müpa közönsége,

hiszen nemcsak a karmester, hanem az énekesek többsége is megfordult már a világ egyik legjelentősebb operaházában.

A két főszerepben az angliai születésű, de Ausztráliában nevelkedett Jessica Pratt és a szardíniai tenor, Franceso Demuro hallható. Pratt a világ vezető operaházainak ünnepelt énekesnője, avatott Bellini-specialista, Elvirát évek óta alakítja nagy sikerrel.

Jessica Pratt Forrás: Benjamin Ealovega 2015/Benjamin Ealovega

Demurót pedig főként Verdi lírai és spinto szerepeinek előadójaként ismeri a közönség, többek között a Traviata Alfredójaként, a Rigoletto Hercegeként és a Bohémélet Rodolfójaként járta be a világot a Scalától a Metropolitanig. Brown szerepét Ninh Duc Hoang Long, a tavalyi Simándy József Énekverseny I. helyezettje és Müpa különdíjasa énekli, de rajta kívül is számos nagy név található a nemzetközi énekesgárdában. Alekszej Markov, Bretz Gábor, Sebestyén Miklós és Szántó Andrea mellett

Popova Aleszja, a Magyar Nemzeti Balett sztárja is bemutatkozik egy különleges színházi szerepben: Maria Callasként.

Az előadásban a Kolozsvári Magyar Opera énekkara is közreműködik.