Izrael lesz az Art Market Budapest díszvendége

Csáky Marianne alkotása
Vágólapra másolva!
Az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa vezető nemzetközi képzőművészeti vására 2017-ben az államalapításának 70. évfordulójára készülő Izraelt fogadja díszvendégül. A jelentős budapesti művészeti esemény rendkívül gazdag választékkal irányítja a figyelmet a magas színvonalú, nemzetközileg azonban még kevéssé ismert izraeli képzőművészeti színtér szereplőire. A vendégprogramot a szervezők Tel-Avivban jelentették be ahhoz a különleges magyar-izraeli csoportos kiállításhoz kapcsolódóan, amelyet az ország vezető, több tízezres látogatottságú művészeti seregszemléje, a Fresh Paint keretében nyitottak meg. Az Art Market Budapestet és annak izraeli vendégprogramját 2017. október 12. és 15. között rendezik meg.
Vágólapra másolva!
Mati Elmaliach alkotása Forrás: Kortárs PR

Az Art Market Budapest hagyományos helyszínén, a budapesti Millenárison izraeli művészeti galériák közreműködésével kialakított több száz négyzetméteres kiállítás

az ART.IS.REAL elnevezésű izraeli művészeti fesztivál keretében számos kísérőeseménnyel, más helyszíneken létrejövő kiállításokkal és társművészeti programokkal egészül majd ki.

Az Art Market Budapest magas presztízst jelentő vendégprogramjai az utóbbi években Kolozsvár és Berlin, a Nyugat-Balkán, illetve tavaly Lengyelország kortárs művészetéből nyújtottak egyedülállóan széles ízelítőt a közönségnek. Idén októberben komplex, több tucat izraeli művészt bemutató kiállítási anyag valamint művészeti performanszokból, prezentációkból, panelbeszélgetésekből álló kiegészítő események várják majd a vendégeket. A kísérő kiállítások közül igazi csemegének ígérkezik például a

magyar születésű izraeli fotóművésznek, Kluger Zoltánnak az izraeli államalapítás éveit bemutató történelmi jelentőségű fotótárlata, vagy Dan Reisinger világhírű magyar származású izraeli grafikusművész kiállítása,

aki több nagy izraeli állami szervezet és vállalat, köztük például az El Al légitársaság vagy a TEVA gyógyszeripari cég arculattervének készítője. A gazdag képző- és fotóművészeti programot a CAFe Budapest, Európa egyik legjelentősebb kortárs művészeti fesztiválja izraeli zenei és táncművészeti eseményekkel egészíti majd ki.

Csáky Marianne alkotása Forrás: Kortárs PR

A díszvendégség előkészítésében a szervezők többek között olyan jelentőségű izraeli intézményekkel működnek együtt, mint

a Fresh Paint, Izrael legjelentősebb művészeti vására

vagy a jeruzsálemi Izrael Múzeum. Ez utóbbi világszerte ismert vezetője, James S. Snyder személyesen is Budapestre érkezik, és október 15-én az Art Market Budapest által szervezett Izraeli Művészeti Napon ('Day of Israeli Art') előadást is tart. Külön jelentik majd be annak a világhírű izraeli művésznek a nevét, aki a program sztárvendégeként mutatkozik majd be Budapesten.

Fresh Paint

Az izraeli vendégprogram nemzetközi bejelentésére különleges körülmények között került sor Tel-Avivban, a Fresh Paint 9 nemzetközi művészeti vásár ünnepélyes nyitóeseményén. Izrael egyik legjelentősebb művészeti rendezvényének keretében Dr. Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövete mondott köszöntőt a vendégeknek. Az eseményen az Art Market Budapest izraeli partnerei mellett jelen volt többek között Nicole Loeser, az Art Market Budapest szakmai testületének berlini tagja valamint az Art Market Budapest szakmai partnerei közül a Millenáris Nonprofit Kft. igazgatója, Glázer Tamás is.

A Fresh Paint egyik legnagyobb kiállítási terében magyar és izraeli alkotók műveiből rendezett tárlatot láthatott a több tízezres közönség. A Talking Paper című kiállítás célja a két ország művészeti életének szereplői közötti dialógus elindítása és a magyar kortárs képzőművészet jelentős nemzetközi közönség előtti bemutatása volt. A Magyarország tel-avivi Nagykövetségének támogatásával létrejött tárlaton az alábbi galériák művészei mutatkoztak be: Hezi Cohen Gallery – Tel-Aviv, Deák Erika Galéria – Budapest, Inda Galéria – Budapest, P8 Gallery – Tel-Aviv, RawArt Gallery – Tel-Aviv, Supermarket Galéria – Budapest, VILTIN Galéria – Budapest.