Meghalt Szalay Zoltán fotóriporter

Szalay Zoltán Foglalkozás FOTÓ fotóriporter idős KÉPKIVÁGÁS laza arckép, portré SZEMÉLY
Budapest, 2015. május 15. A 80. születésnapját a napokban ünneplő Szalay Zoltán Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter interjút ad az MTI újságírójának budapesti lakásában 2015. május 13-án. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Életének 82. évében meghalt Szalay Zoltán, a magyar fotóriporterek doyenje. 
Vágólapra másolva!

Szalay Zoltán családja közölte az MTI-vel a hírt, hogy a fotóriporter kedden hajnalban otthonában halt meg, temetéséről pedig később intézkednek.

Szalay Zoltán 1935. május 16-án született Budapesten. 1950-től 1954-ig volt betanított munkás egy optikai csiszolóüzemben. Első fényképezőgépét 1952-ben vette, amivel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozott: igazolványképeket készített. A szakmába

1954 végén került, amikor a Fővárosi Fotó Vállalat riportosztályán kezdett el dolgozni,

majd 1958-tól három évtizeden át a Rádió és Televízió Újság szerződéses fotóriportere lett. 1964-től húsz évre a Tükör című hetilapnak dolgozott, közben 1962-ben elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját, 1983 és 1984 között az Interpress Vállalat képszerkesztőségi vezetője volt.

Szalay Zoltán 2015 májusában, 80 évesen Forrás: MTI/Kovács Attila

A Magyar Hírlapnál 1985 és 1990 között, majd 1990-től két éven át az induló Kurírnál, 1993-tól 1995-ig pedig a Blikk napilapnál vezette a fotórovatot. A

Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás szellemi atyja,

ötletgazdája és harminc éven át - kisebb megszakítással - a kiállítások rendezője volt. Fotóriporterek generációit tanította a MÚOSZ iskolájában, a Kaposvári Egyetem képszerkesztő-fotóriporter szakán. 1980-tól egy évtizedig vezette a Fiatal Fotóriporterek Stúdióját. Az 1960-ban alakult Pécsi Balett összes főpróbáját és premierjét évekig végigfényképezte, de fotózott az Operában táncot és a Győri Balett előadásairól is számos felvételt készített.

Híresek a politikusokról készített felvételei is. 1986-ban sikerült Lázár Györgyről elkapnia egy olyan pillanatot, amikor

az Ikarus gyárban egy autóbusz kormánya mögött ülve elmosolyogja magát, miután megnyomta a dudát.

"Akkoriban Lázár Györgyről nevető képet csinálni egy unikum volt" - mesélte Szalay Zoltán egy interjúban. Hasonlóan híres a Varsói Szerződés 1986-os budapesti tanácskozása szünetében készített fotója, amely sokáig nem jelenhetett meg, később ismertté tette.

Politikusok mellett több színésszel is kapcsolatba került, köztük Psota Irénnel, Gobbi Hildával és Latinovits Zoltánnal. Róluk készült portréi számos albumban megtalálhatók. Közéleti személyiségek mellett

készített fotóriportot ingázó munkásokról, füstölgő gyárkéményekről vagy balatoni nyaralókról.

Magyarország elmúlt ötven évét megörökítő albuma, az Ilyenek voltunk 2004-ben jelent meg. A jó képriportot a novellához hasonlította. Úgy vélte, hogy minden egyes képnek, a képsorozaton belül a képek sorrendjének is szigorú helyük van, hiszen egy történetet mesélnek el.

Szalay Zoltán Vásáry Tamás (b) és Solti György (j) karmesterekről készült portréi előtt Visszanéző című fotókiállításának megnyitóján 2014. szeptember 4-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiemelkedő tehetségét számos hazai és külföldi kiállításon bizonyította: Gyémánt Lászlóval közös tárlat a Fiatal Művészek Klubjában (1965), Útközben a Fényes Adolf Galériában (1976), Arcok, szemek, mozdulatok a Magyar Nemzeti Múzeumban (1999), A zene arcai Zürichben (2004), Ilyenek voltunk a Kogart Galériában (2004), Berlinben és Brémában (2005), Fel(el)szállott a páva Szentendrén (2007) és a Magyar Nemzeti Galériában (2010), Visszanéző a Cultiris Galériában (2014).

Több könyv és katalógus is fűződik a nevéhez, például a Folklore in Hungary (1984), Az Országház (1993), a 70 éves a Magyar Rádió (1995) és az Ilyenek voltunk, Magyarország elmúlt 50 éve (2004).

Díjai, elismerései:

1962: a Magyar Fotóművészek Szövetsége aranyérme
1975: a Magyar Rádió elnökének nívódíja, a Hírlapkiadó Vállalat nívódíja
1976: a Magyar Fotóművészek Szövetsége évdíja
1978: a Magyar Televízió elnökének nívódíja
1987: Munka Érdemrend ezüst fokozat
1989: A Magyar Hírlap nívódíja
1995: Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje
2000: Táncsics Mihály-díj, Pulitzer-emlékdíj