A clevelandi Rock and Roll Hall of Fame múzeum szerdán közreadta azoknak az előadóknak és formációknak a listáját, akiket 2018-ban beiktatnak a legnagyobbak közé, azaz bekerülnek a ’hírességek csarnokába’. A 19-es jelölti listából
végül hatan maradtak.
Ezek közül jövőre hatan az előadói kategóriában kerülnek be, egy előadó pedig az úgynevezett Early Influence képviselőjeként. A kategóriába olyanok kerülhetnek, akik nagy hatással voltak a rock and roll előadókra, tehát legtöbbször már korábban létező műfajokban alkottak, például jazzben, contryban, folkban vagy akár bluesban.
Az idei előadói lista két nagy neve a Bon Jovi zenekar és a Dire Straits. Rajtuk kívül még ott van még a '64 óta egy kisebb szünettel máig aktív The Moody Blues Angliából, az 1976-ban alakult, jelenleg is játszó, amerikai The Cars. Rajtuk kívül pedig szólóelőadóként az amerikai Nina Simone került a hírességek közé. Simone 2003-ban halt meg, 70 évesen.
Előadók:
Dire Straits
Bon Jovi
The Moody Blues
The Cars
Nina Simone
Korai nagy hatású alkotó:
Sister Rosetta Tharpe
Az előadök jelölése viszonylag egyszerű folyamat. Első körben egy, főleg könnyűzenei történészekből álló csoport választja ki, akik közül nagyjából
500 szakértő szűkít.
Ezek között vannak egyetemi tanárok, szakírók, zenei producerek, egyszóval olyan emberek, akiknek köze van a zeneiparhoz.
Csak olyan előadót lehet jelölni, amelyiknek első lemeze legalább 25 évvel a jelölés előtt jelent meg. Az első beiktatás 1986 januárjában volt, és az első válogatásban olyan nevek voltak, mint Chuck Berry, Elvis, Fats Domino, James Brown, Jerry Lee Lewis, Little Richard, Ray Charles, Sam Cooke és a The Everly Brothers.
A 2018-as bővebb lista, azaz a korábban meghirdetett 19 jelölt között voltak a The Meters, a J. Geils Band, Link Wray, az Eurytmics, a (jövőre Budapesten is fellépő) Judas Priest, Kate Bush, a Rage Against The Machine, a Depeche Mode, a Rufus és Chaka Khan, az MC5, a The Zombies, LL Cool J és a Radiohead.