2020-ban megnyitják a nagyközönség előtt Michelangelo egykori búvóhelyét a firenzei Szent Lőrinc templom alagsorában. Annak idején nagyjából két hónapig rejtőzködött ott Michelangelo a Medici család elől, és ez idő alatt
egy halom falrajzot készített.
A titkos helyiséget csak 42 évvel ezelőtt, 1975 novemberében fedezték fel a Szent Lőrinc bazilika, a Mediciek egykori családi temploma alatt. A falakat borító rajzok egy részéről szinte azonnal megállapították a szakértők, hogy Michelangelo munkái, éppen ezért mindjárt le is záratták a termet a helyreállítási munkálatok miatt.
A munkálatok közben jelentek meg – a nagyobb rajzok melletti – számítások, szavak és graffitik is - írja a TheLocal.it. Állítólag 2020-ban a nagyközönség előtt is megnyitják a termet. Eddig csak néhány szakértő és
pár szerencsés látogató léphetett be a néhány négyzetméternyi földalatti kamrába,
ahová Michelangelo 1530 nyarán rejtőzött el. A művész nagyjából két hónapot töltött a Szent Lőrinc templom alagsorában, az általa – 1519-ben tervezett – új sekrestye épülete alatt.
Michelangelo V. Károly spanyol csapatainak ostroma alatt menekült ide, a hódítók ugyanis visszaadták a hatalmat az 1527-ben elkergetett Medicieknek. A mester azért tartott a Mediciektől, mert művészként szoros kapcsolatban állt velük, ám később az ő tervei alapján erősítették meg Firenze városfalait a Mediciek visszatérésének megakadályozására. Az akkor 55 éves Michelangelo
rajzolgatással töltötte az időt búvóhelyén.
Szénnel és krétával rajzolt a falakra, elsősorban régebbi alkotásainak részleteit felidézve. Amúgy a rejtőzködés hónapjai után Michelangelónak megengedték, hogy folytassa a munkát a Mediciek kápolnájában, amely alatt meghúzta magát.
Érdekes, hogy a szakértők között nem teljes az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy Michelangelótól származik-e az összes alkotás. Ugyanis néhányuk szerint a rajzok egy része
nem elég jó ahhoz, hogy a mesternek lehessen tulajdonítani.
2014-ben, Michelangelo halálának 450. évfordulója alkalmából a Bargello múzeum virtuális túraként mutatta meg a Medici-kápolna látogatóinak a helyiséget. A kamra megnyitásának ötlete a Bargello igazgatójától, Paola D'Agostinótól származik, akinek tervei közé tartozik továbbá a múzeumhoz tartozó egyéb helyiségek renoválása, a lezárt kiállítótermek megnyitása és a nyitvatartási idő meghosszabbítása.