Téglánként építették vissza a művész vécés munkáját

Vágólapra másolva!
Az utcaművész, Banksy graffitijét téglánként építették újra a szakértők, miután egyesével megtisztították őket a felesleges firkáktól és kosztól. A kokainozó rendőrt ábrázoló portré viszontagságos úton került vissza eredeti helyére. 
Vágólapra másolva!

A polgári nevét soha fel nem fedő Banksy egyik képét még 2005-ben lefoglalta a rendőrség, mert egy kokainozó rendőrt ábrázolt. Ezután pedig a Fine Art Restoration Company szakemberei rekonstruálták a képet.

A londoni East End WC-blokkjának falára felfújt alkotást egyébként már

többször is megpróbálták ellopni,

az utcai hulligánok pedig szurokszénnel firkálták össze. A kép akkora felháborodást okozott a rendőrös témájával, hogy nyomozni kezdtek alkotója után. Ahogy azt a szakértők is mondták a BBC-nek, mindenki tudta, hogy Banksy volt a merész falfrikász, de kilétét

soha nem fedte fel, így a rendőrök zsákutcába jutottak.

Az alkotásról évekig nem lehetett hallani semmit, sokan úgy gondolták, hogy többé már nem is láthatják. De végül a 18 hónapon át tartó restaurációs munka után visszatették a graffitit az eredeti helyére, a kicsi londoni vécé falára.

Minden téglát egyesével sikáltak át a szakértők, hogy a koszt és a rongálásokat eltűntessék. Az újraépítést megkönnyítette, hogy

a téglákat megszámozták, hogy könnyebben összeállítsák Banksy graffitijét.

A szakértők pontosan ugyanoda helyezték el a művet, ahol azt a szerzője megalkotta, a WC 3-4 méteres falára, amit gyomnövények borítottak be. A szakértők amúgy közel sem voltak biztosak abban, hogy egy darabban vissza tudják tenni eredeti helyére, hiszen a

két és fél méter hosszú skicc két tonna volt,

és a megmozgatása is kockázatos volt. Az alkotást eredeti helyétől 480 kilométerre, Cumbriába vitték el ideiglenesen, amíg elintézték az átszállítását a Fine Art Restoration Companyhoz. Chris Bull, a Fine Art Restoration Company technikai igazgatója szerint is nagy szerencse, hogy a műalkotás egyben maradt a sok szállítás után. Az igazgató elmesélte, hogy a kép sok nehéz helyzeten van túl: többször is megpróbálták ellopni, és az utcai hulligánok is megrongálták párszor. Az igazgató azt mondta,

hat szakértő munkájára volt szükség

ahhoz, hogy helyreállítsák az eredeti képet. Speciális kaparóeszközökkel tisztították meg a festményt a felesleges firkáktól, melyeket egy maró hatású oldószerrel lazítottak fel. A szerrel gyorsan és nagy odafigyeléssel kellett dolgozni, mert félő volt, hogy az eredeti művet is megmarja. Végül a szakértők megkapták az eredeti színeket is. Mondhatni,

egy vékony hajszál választotta el őket attól, hogy tönkretegyék Banksy 1,25 millió font értékű festményét.

Egyelőre nem eladó a kép, sőt csütörtökön visszakerült eredeti helyére.