XXI. századi retró – a Cure szétbombázta a Sportarénát tegnap este

The Cure
British musician and singer of the rock band The Cure Robert Smith performs on stage during the 21st edition of the Vieilles Charrues music festival on July 20, 2012 in Carhaix-Plouguer, western France. The event takes place until July 22, 2012. AFP PHOTO / FRED TANNEAU / AFP PHOTO / FRED TANNEAU
Vágólapra másolva!
40 éve nyüstölik a gitárt, megjárták a listák tetejét és alját, a punk környékéről indultak, és a new wave-en át kanyarodtak a mainstream felé. 8 éve nem adtak ki önálló albumot, és 8 éve nem jártak világ körüli turnén. Tegnap Budapesten léptek fel és adtak emlékezetes koncertet.
Vágólapra másolva!

Már a koncert előtt kissé rossz érzés fogott el, amikor a színpad mellett, mögött, felett hiába kerestem kivetítőt. Ó, a manóba – gondoltam – megint 200 méterről kell meregetni a szememet, hogy kivegyem a le és föl rohangáló gyufafej nagyságú figurákat. A ráhangolás azonban megnyugtatott: halkan és andalítóan szólt a '80-as évek operisztikus alternatívjainak legjobbja, a Cocteau Twins. Nem véletlen, hiszen a Cure énekese, Robert Smith ódákat zengett a zenekar első albumáról még a múlt században, sőt saját bevallása szerint az esküvőjén is felcsendültek Cocteau-dalok.

Robert Smith, a Cure énekese Forrás: AFP/Fred Tanneau

Ahogy elhalkult a ráhangolódás, és elkezdett ömleni a füst a színpadra, majd besétált az öt zenész, és

felsikított 1984-ből a Shake Dog Shake, utána egy még borultabb lemezről a Fascination Day,

hirtelen leesett a tantusz. Ugyanis az eddig látott egyik legzseniálisabb kivetítő jelent meg, de nem oldalt, hanem a zenészek mögött félkörben elhelyezve. Öt hatalmas, legalább 10 méter magas felület, amelyre a több tucat HD kamera segítségével külön-külön vetítették ki a muzsikusokat.

Jason Cooper dobos (hátul), Reeves Gabrels gitáros, Robert Smith énekes és gitáros, Simon Gallup basszusgitáros és Roger O'Donnell billentyűs (b-j) a Cure együttes koncertjén Budapesten Forrás: MTI/Mohai Balázs

Minden zenészről tűéles, UHD, vagy talán 4K felbontású mozgóképet lőttek. Ehhez pedig olyan fényszekciót programoztak, amely leírhatatlan színeket varázsolt a színpad különböző pontjaira. Tehát míg derékig benettonzöld színben álltak, addig fölöttük vérbordó fényzuhatag villódzott. Majd fordult a kocka, és a kivetítők közé ékelt kamerák a közönséget mutatták, amint éppen szembeverték őket a tucatnyi ötezres spotlámpa sugarával.

In Between Days

Fél órával a kezdés után robbant fel először a közönség, amikor belecsaptak az In Between Days-be. És hogy még meg is őrüljenek a rajongók, a kivetítőn már fekete-fehér negatívban zenéltek, így Robert Smith kissé megkopott fekete haja is totál fehérben villódzott a röntgenképek meglehetősen ijesztő tónusában.

Majd jött a Pictures Of You, a Lullaby, ez utóbbi egy óriási és nagyon is élő pók hálójával a kivetítőn, ahol le, föl mászott a nem túl barátságos lény. És innentől már beszippantotta az embert a koncert. Bár játszottak eddig meg nem jelentetett dalt is, és volt olyan szám, amelyet a stúdiólemez után élőben nem, vagy nehezen lehetett csak azonosítani, mégis a zene, a látvány és fény kavalkádja nem engedte, hogy az ember levegye a szemét a színpadról. Kifejezetten mókás volt, amikor Robert Smith néhány szám végén – kedveskedve – magyarul köszönte meg a tapsot, valahogy így: „Köci! Köci!”

Hihetetlen fényorgia a Cure koncertjén Forrás: AFP/Norberto Duarte

A zenészek gyakorlatilag egy helyben állva (a dobos ülve) tolták végig a majdnem 3 órát. Ez alól csak a basszista, Simon Gallup volt kivétel, aki úgy rohangált a színpadon, mint egy hiperaktív alsó tagozatos, viszont a biztos basszus hangzással simán vitte a hátán a dalok alapjait. Vélhetően azért merevedtek szoborrá a többiek, mert egy fix ponton álldigálva tudták csak adni a kamerák róluk az elvárt kivetített képet.

Másfél óra, és még majdnem másfél óra

Másfél óra elteltével vége lett a koncertnek. De a turné előző állomásainak setlistjeit, vagyis végigjátszott dalainak sorát előzetesen tanulmányozva már nagyon hegyeztem a ráadásokra. Ugyanis Robert Smith híve a magyaros megoldásoknak, ezért mindjárt 3 ráadás jött, több mint egy órán át. Rögtön indítva a Seventeen Seconds lemez időszakával még a '80-as évek elejéről.

A Cure hiperaktív basszusgitárosa, Simon Gallup az együttes koncertjén az Arénában Forrás: MTI/Mohai Balázs

Érdekes, hogy a folyamatos játék mellett nem voltak buta, öncélú, más koncerteken rendre visszatérő szólók, amelyek ahelyett, hogy elemelnék, inkább szétrepesztik a dalokat. Nem volt 12 perces dobszóló, sem földön fetrengő gitárhúrtépés fogakkal vagy dzsesszbe hajló improvizáció a szintetizátoron. Volt viszont az első ráadás végére tartogatott, érdekes gitárbetétekkel megtolt, hosszított játékidejű sláger, az A Forest.

A második visszatéréssel csak turbózták a hangulatot, amit hihetetlen színvilágú pszichedelikus háttérformákkal dobtak fel, hogy aztán a végére tartogatott Cure-slágerekkel bombázzanak le mindenkit. A mindig is kissé nyálasra koreografált Lovecats-et a Friday I'm in Love követte, ahol a kivetítőn South Park-hangulatú szívecskék sorjáztak, minimalista grafikák és fotók kombinációjával.

Robert Smith énekes és gitáros, a háttérben Reeves Gabrels gitáros a Cure együttes koncertjén Forrás: MTI/Mohai Balázs

Azt hittem, a Boys Don't Cry teszi fel a koronát erre a közel 3 órás zenei időutazásra, de a végén a Why Can't I Be You? lett a záródal – legnagyobb fájdalmamra. Hiszen az überslágert várta mindenki, vagy legalábbis a legtöbben. Csalódtam kissé, hogy a The Walk miért nem fért be e közé a harmincvalahány dal közé. Mindegy, így is zseniális teljesítmény nyújtott a Cure, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy az 57 éves Smith mindenféle erőlködés nélkül végigvitte és -énekelte a show-t.

Kifelé ballagva néhány boglyahajú grufti és cure-os gótnak öltözött fiatal mellett az jutott eszembe, hogy egyszerűen jó volt hallani a zenekar 40 évének legjobb dalait, amit ugyanolyan könnyedén, fesztelenül, lazán adtak elő, mint amikor 1989-ben a Kisstadionban léptek föl. Csak akkor, még a hőskorban örömzenéltek, most viszont a profizmusukat ültették fel a XXI. század zsír profi színpadi technikájára. De ettől még ez volt az év koncertje eddig Magyarországon.