Megnyílt az első IKEA-múzeum

Ikea museum Horizontal
Creative leader Cia Eriksson (L) and information officer Johanna Blomqvist, give a tour at the IKEA Museum in Almhult, Sweden, on June 14, 2016. The opening ceremony for the new museum will take place on June 30, 2016. / AFP PHOTO / TT NEWS AGENCY / Emil Langvad / Sweden OUT
Vágólapra másolva!
A lakberendezési óriáscég történetét bemutató első állandó kiállítás a Svédország déli részén fekvő kisvárosban, Almhultban kapott helyett. Ez nem véletlen: a múzeum abban az épületben nyílt meg, ahol az első IKEA-áruház, még 1958-ban.
Vágólapra másolva!

Nem volt tűzijáték

Carina Kloek-Malmsten, a múzeum igazgatója azt mondta, hogy igazi ikeás módon, azaz egyszerűen akarták levezényelni a megnyitót. A csütörtöki ünnepségre nagyjából ezerötszázan gyűltek össze, főként az idősebb korosztályból, akiket hagyományos ikeás fogásokkal, hotdoggal és svéd fahéjas tekerccsel vendégeltek meg.

Per Huger, az IKEA marketingvezetője a megnyitón a céget alapító Ingvar Kampradot méltatta. A 90 éves Kamprad órákkal a nyitás előtt nézte meg a kiállítást, de a ceremónián már nem vett részt.

Mitől IKEA az IKEA

A múzeum célkitűzése a honlapjuk szerint megosztani a közönséggel azokat a gondolatokat, ötleteket, külső körülményeket és olykor hibákat, amelyek olyanná tették az áruházláncot, ahogyan ma ismerjük.

Videó a múzeumról:

A múzeum bejáratánál Kamprad óriásira kinagyított képe fogadja látogatókat a következő felirattal:

A kiállítást hétezer négyzetméteren rendezték be, és

hetven évet fog át az IKEA történetének áttekintése.

Ez azzal kezdődik, hogy Svédország szegény, déli régiójában felnövő Kampard hogyan indított el a céget. Az alapítónak ma már 330 IKEA-áruháza van világszerte, és a világ egyik leggazdagabb embere.

A múzeumban természetesen

az IKEA legnépszerűbb termékeit is kiállították,

de olyan szekció is van, ahol vásárlók osztják meg történeteiket egy-egy ikeás darabról.

Tárlatvezetés a múzeumban Forrás: AFP/Emil Langvad

A kiállítás a múlt hibáit sem tagadja le: szó van arról, hogy egy időben Kamprad jó kapcsolatokat ápolt a svéd náci párttal, amit később ifjúkori botlásnak minősített, és bocsánatot kért érte. De beszámolnak arról is, hogy az IKEA pakisztáni gyermekmunkával készült termékeket vásárolt, vagy, hogy Billy könyvespolcuk mérgező anyagot tartalmazott.

Sara Kristoffersson, a stockholmi egyetem professzora viszont úgy gondolja, hogy a múzeum így is

túl szép képet fest az áruházról.

Az AFP-nek azt mondta, hogy sok kritika egyáltalán nem kerül elő a kiállításon, így a múzeum inkább tekinthető az IKEA egyik marketingfogásának.