A rossz főnök és a rossz házasság megbetegít

MODEL RELEASED. Arguing couple.

A mérgező kapcsolatok ugyanakkora rizikófaktort jelentenek, mint a dohányzás, az elhízás vagy a magas koleszterin.

Vekerdy Tamás pszichológus szinte minden interjújában elmondja, hogy az ember sokféle intelligenciával rendelkezik, ám a magyar iskola ebből csak kettőre kíváncsi: a nyelvire és a logikai-matematikaira.

Pedig a világban való boldogulásunkhoz és a kiegyensúlyozott élethez sokszor nagyobb szükségünk van a többire, különösen a személyes (vagy érzelmi) és a társas intelligenciára.

Nagyobb szükségünk van a társas intelligenciára Forrás: Science Photo Library/Ian Hooton

A többszörös intelligencia elméletét Howard Gardner, a Harvard pszichológiaprofesszora dolgozta ki a ’80-as években. Kezdetben hét, majd kilenc intelligenciatípust különböztetett meg egymástól: nyelvi, logikai-matematikai, képi-térbeli, zenei, testi-mozgásos, természeti, társas, személyes és egzisztenciális intelligenciát. A standard intelligenciatesztek az első hármat mérik. Ha az iskolai nehézségekkel küzdő gyerek ezeken gyenge eredményt produkál, könnyen rásütik a bélyeget: buta szegény.

Sokféle intelligencia van Fotó: Origo

Máshogy is lehet okosnak lenni

Na, már megint feltalálta valaki a spanyolviaszt, mondhatnánk. Persze hogy az egyik ember ügyesebb a sportban, a másik a rajzolásban, a harmadik a zenében vagy a matematikában, ehhez igazán nem kell professzornak lenni a Harvardon. De Gardner elmélete nem is ettől volt újszerű, hanem attól, hogy rámutatott, máshogy is lehet okosnak lenni.

Az is lehet tehetséges és sikeres, aki a hagyományos IQ-teszten átlagos vagy az alatti pontszámot produkál, és fordítva: a kimagasló IQ nem garancia arra, hogy sikeres, pláne boldog élet vár ránk. Vekerdy Tamás ezzel kapcsolatban arra az utánkövetéses vizsgálatra szokott utalni, amely kimutatta, hogy az egykori kitűnő tanulók a szakmai előmenetelükben sokkal kevésbé sikeresek, mint az iskolában anno gyengébben vagy hektikusan teljesítő társaik.

A többszörös intelligencia elméletét Howard Gardner dolgozta ki Forrás: lighbox

Daniel Goleman pszichológus, újságíró, maga is a Harvard előadója 1994-ben egy egész könyvet szentelt annak, hogy bemutassa az érzelmi intelligencia jelentőségét az életünkben. Golemannak sikerült az, ami a mai tudósoknak ritkán: közérthető nyelven, sok-sok érdekes sztorival (kísérletek leírásával) fűszerezve bevezetni a laikusokat a tudomány legújabb felfedezéseibe. A kötet világszerte bestseller lett, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma az érzelmi intelligencia fogalma valamennyiünk számára ismerősen cseng.

Valamennyien gondolatolvasók vagyunk

Tíz évvel később újabb kötettel rukkolt elő, ezúttal a társas (interperszonális vagy szociális) intelligencia fogalmát járta körbe. A téma rendkívül szerteágazó és legalább olyan izgalmas, mint egy jól megírt sci-fi.

Megtudhatjuk, mi zajlik az agyunk különböző tájain, amikor egy másik ember arcába nézünk. Kiderül, hogy valamennyien gondolatolvasók vagyunk, vagy legalábbis képesek vagyunk letapogatni a velünk kontaktusba kerülő ember hangulati-érzelmi hullámzásait, méghozzá minél magasabb a társas intelligenciánk, annál ügyesebben.

Hogy fantázia és valóság között a biológia szintjén nincs különbség: az érzelem, amelyet egy könyv olvasása vagy egy film nézése vált ki belőlünk, ugyanolyan folyamatokat indít el az agyunkban, mintha ténylegesen megtörténne velünk az élmény. Hogy a környezetünkben élő emberek akkor is nagy hatással vannak ránk, ha nem tulajdonítunk nekik különösebb jelentőséget. Mert az érzelem éppoly ragályos, mint az influenza.

És ami talán a kötet legfontosabb üzenete: emberi kapcsolataink alapvetően határozzák meg életminőségünket, és konkrét, kimutatható nyomokat hagynak fizikumunkban. Konfliktusokkal terhelt, mérgező kapcsolataink megbetegítenek és megrövidítik az életünket, harmonikus együttléteink viszont erősítik immunrendszerünket.

Ha szeretsz valakit, annak könnyebb lesz az élete

De mit is értünk társas intelligencián? Azt a képességet, hogy értelmezni tudjuk a másik ember nem verbális jeleit, szándékait és érzéseit. Hogy együtt tudunk érezni vele, hogy figyelni tudunk rá, hogy fel- és elismerjük igényeit, és a másikkal való interakciót tudatosan alakítjuk úgy, hogy egyikünk se sérüljön közben.

Az a tény, hogy az emberek nemcsak egymás hangulatát, de biológiai működését is befolyásolják, különös felelősséggel ruház fel bennünket. Emberi kapcsolataink értékét az mutatja, milyen hatással vagyunk egymásra. Feldmár András a maga radikális módján ezt úgy fogalmazta meg: onnan tudhatod, hogy tényleg szeretsz valakit, hogy az illetőnek melletted jobb, könnyebb lesz az élete.

Onnan tudhatod, hogy tényleg szeretsz valakit, hogy az illetőnek melletted jobb, könnyebb lesz az élete Forrás: Origo

Mindezek alapján, a neurobiológia legújabb felfedezéseire hivatkozva így hangozhatna a 21. századi ember erkölcsi maximája: viselkedj úgy, hogy jó hatással légy azokra, akikkel kapcsolatba kerülsz. (Mellesleg Jézus is valami hasonlót mondott: „És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal.”)

Visszatükrözzük a másik ember érzelmeit

Az agykutatás új eredményeinek másik fontos tanulsága, hogy agyunk szociábilis, azaz eredendően kapcsolódásra van hangolva. Nem egoistának, akarnoknak, hatalomra éhezőnek születünk, hanem eleve szeretettel és empátiával fordulunk a többiek felé. Alapvető szükségletünk, hogy hasonlóan érezzünk-gondolkodjunk, mint akikkel kapcsolatban állunk, és ha az összhang valamiért nem működik, kudarcként éljük meg, lehangoltak vagy dühösek leszünk.

Visszatükrözzük a másik érzelmeit Forrás: flickr rolands lakls

Tükörneuronoknak hívják azokat az idegsejteket, amelyek mások érzéseit továbbítják felénk. Ezek a neuronok nem szöveges üzeneteket küldenek nekünk (pl. nézd a fickó mimikáját, egyértelmű, hogy valami nyomasztja, miközben a szavai azt sugallják, hogy tök jól érzi magát), hanem lemásolják beszélgetőpartnerünk érzéseit. Vagyis a saját testünkben érezzük, visszatükrözzük a másikból áradó emóciót, még ha legtöbbször nem is vagyunk tudatában, mi történik velünk. Így terjed az érzelmi járvány, legyen az pozitív vagy negatív.

Ez magyarázza, hogy a színészek, akiknél az empátia szakmai ártalom, pontosan érzékelik a közönségből áradó általános hangulatot, vagy hogy egy érzékeny tanár az osztályba lépve azonnal fel tudja mérni a gyerekek aznapi állapotát. De így lehetséges az is, hogy akár egyetlen ember képes meghatározni egy egész munkahely légkörét. Gyakran megfordulok például egy közértben, ahol a pénztárosnők folyton viccelődnek egymással és a vevőkkel. Másrészt ki ne ismerne olyan munkahelyet, ahol a kés megáll a levegőben a fojtogató feszültségtől?

A rossz főnök, a rossz házasság megbetegít

Az empátia biológiai társastánc, mondja Goleman. Ténylegesen részt veszünk a másik érzelmi állapotaiban, tudattalanul utánozzuk azokat. Egy kísérlet során például leendő kollégiumi szobatársakkal nézettek filmeket. Amikor a srácok még nem ismerték egymást, reakcióik eltérőek voltak, de két hónap együttlakás után már nagyon hasonlóan reagáltak, függetlenül attól, hogy közelebbi barátok lettek-e, vagy sem.

Az empátia biológiai társastánc, mondja Goleman Forrás: swiss-image.ch/Michael Wuertenberg

Egy másik kísérlet során két, munkahelyi döntéseket megvitató csoportba a résztvevők tudta nélkül egy-egy színészt raktak. A beépített ember az egyikben támogatta a csoport tagjainak elképzeléseit, a másikban szembeszállt velük. Ennek az egy embernek a viselkedése alapvetően határozta meg az egész csoport hangulatát. Az első esetben valamennyien elégedetten távoztak, a másikban mindenkinek felszökött a vérnyomása az idegességtől.

Ugyanez történt egy másik kísérleti csoportban is: a közutálatnak örvendő főorvos ügyeleti napjain a dolgozók vérnyomása szignifikánsan magasabb volt, mint a többi napon. Több ezer ember munkahelyi körülményeit vizsgálva kimutatták, hogy a szívkoszorúér-betegség gyakoribb az olyan beosztottaknál, akiknek zsarnokoskodó főnökeik vannak. A kiszolgáltatott helyzet, az indulatok, érzelmek elfojtása egyértelműen megbetegít. Még az influenzát is könnyebben kapják el azok, akik folyamatos konfliktusban élnek.

Íme, itt a tudományos bizonyíték arra, hogy környezetünket mi magunk alakítjuk. Szűkebb és tágabb ismeretségi körünk testi-lelki jólétét valamennyien befolyásolni tudjuk, ha kellő tudatossággal felül tudunk emelkedni rossz reflexeinken, vagyis ha fejlesztjük társas intelligenciánkat.

A gonoszság az empátia kikapcsolásával születik meg

Hogy kinek mennyi adatik az intelligenciának ebből a fajtájából, éppúgy a kisgyerekkorban dől el, mint annyi minden. Az empátia velünk születő adottság, amelyet életünk során fejleszthetünk, de amelyet – súlyos traumák hatására – ki is kapcsolhatunk magunkban.

Amikor egy gyerek érzi, hogy szeretik, törődnek vele, hogy szerettei szemében értékes, írja Goleman, olyan pozitivitástartalékot halmoz fel, amely egész életére kihat, és amely energiát biztosít számára, hogy fel akarja fedezni a világot. Jobb lesz a stressztűrő képessége, márpedig ez a boldogság egyik, ha nem a legfőbb záloga.

Goleman Forrás: Libri

Ha azonban egy kisgyereket elutasítanak, ha elhanyagolják, ha igényeit semmibe veszik, ha bántalmazzák, akkor a túlélés érdekében egy idő után elnyomja magában az érzelmeit, és apatikusan reagál. Aki pedig saját kiskori szenvedéseivel szemben érzéketlenné válik, másokét sem fogja tudni átérezni.

Súlyos esetben elképzelhető, hogy az ember teljesen kikapcsolja magában az empátia képességét. Ezzel az aktussal születik meg a gonoszság, a kegyetlenség. A narcisztikus és a machiavelliánus (zsarnoki) személyiség céljai érdekében simán átgyalogol a másik emberen, a pszichopata pedig egyszerűen képtelen átérezni mások fájdalmát, ezért bűntudata sincsen.

Jó iskolára leginkább a nehéz sorsú gyerekeknek van szükségük

De Goleman, igazi amerikai módjára alapvetően optimistán áll a tárgyához. Bár a szociális intelligencia alapkészségei gyerekkorunkban rögződnek bennünk, mégis egész életünkben fejleszthetők. Az iskolának ebben óriási szerepe lehetne, ha végre elszakadna a szóbeli közlés, memorizálás, számonkérés szentháromságától, és sokkal több játékot, interakciót vinne az információátadásba.

A játék ugyanis – a közfelfogással ellentétben – nem csupán szórakozás a gyerek számára, hanem komoly munka, amelynek során elképesztő mennyiségű tudásra tesz szert: megtanul együttműködni, kompromisszumokat kötni, a másik érdekeit figyelembe venni, saját és mások képességeit helyesen felmérni, és még sorolhatnánk.

Amikor a gyerek játszik, a lehető legkevesebb szorongással próbál ki új dolgokat, él át félelmetes szituációkat és érzelmeket. Ennek a szorongásmentes tanulásnak a megtapasztalására éppen a legveszélyeztetettebb gyerekeknek lenne a legnagyobb szükségük. Azoknak, akik számára az otthon sem tud biztonságot nyújtani.