A Munkácsy-díjas művészt beszippantotta a Facebook

bukta
Csipkeszedő asszony (60x80, tempera, színes ceruza, szén, pasztell papíron, 2015)
Vágólapra másolva!
Festő ritkán ilyen népszerű. Bukta Imre kiállításán valószínűleg tolongani fognak az emberek.
Vágólapra másolva!

Bukta Imre szerda esti, a Godot Galériában rendezett kiállításmegnyitójára 1314-en jelöltek vissza Facebookon.

a kisebb galériák szintjén pedig eddig elképzelhetetlen lett volna.

A Munkácsy Mihály-díjas képzőművész képeiből nyílt kiállítás címe Kibillent táj, és a festő idén év elején készített képeit tartalmazza, közel húsz művet.

Egykori legelő (55x70, tempera, tus, akvarell, színes ceruza papíron, 2015) Forrás: Godot Galéria

A képeket Bukta Imre és a Godot Galéria közösen válogatta ki, a kiállítást a régebben a Műcsarnok kurátoraként dolgozó Jerger Krisztina nyitja meg.

"Krisztina ritkán nyit meg kiállításokat, ezt azért vállalta el, mert a Műcsarnokból személyesen ismeri Bukta Imrét" - mondta kérdésünkre Kozák Gábor, a Godot Galéria vezetője.

„Az ezerháromszáz visszajelölt érdeklődő borzasztóan nagy szám.

Tavaly Mondik Noémi és Kovács Orsi közös kiállításán ez a szám hétszázig kúszott fel. És ők a közösségi oldalakon kifejezetten népszerű művészek!” – mondta Kozák.

Csipkeszedő asszony (60x80, tempera, színes ceruza, szén, pasztell papíron, 2015) Forrás: Godot Galéria

„A Godot Galériába összesen 200-an férnek be egyszerre, és az már nem kényelmes” – tette hozzá.
Hogy valamennyire eloszlassák a várható tömeget, Bukta Imrével már kora estétől várják a helyszínen az érdeklődőket.

A Godot Galériánál egyébként olyan népszerű művészek vannak, mint Nagy Kriszta, feLugossy László és drMáriás, és úgy látszik, mára Bukta Imre neve is hívószó a kiállításlátogatók között – mondta Kozák Gábor. Az, hogy ezen kívül milyen okai lehetnek a kiugró népszerűségnek, rejtély.

Tiszaőrsfürdő (60x80, pasztell, színes ceruza, szén, akvarell papíron, 2015) Forrás: Godot Galéria

A kiállítás május 9-ig látogatható.

Bukta Imre a vidéki Magyarország hiteles krónikása - írja róla Széplaky Gerda abban a tanulmánykötetben, amit szintén a kiállítás megnyitóján mutatnak majd be a közönségnek. Bukta Mezőszemerén született, "az anyatejjel szívta magába a falusi élet minden rezdülését, ez a közeg művészeti önkifejézse számára kezdettől fogva elegendő impulzust adott." Később évekig Szentendrén élt, majd az ezredforduló környékén visszaköltözött. "A gyökerekhez való visszatalálás jelentős változást hozott művészetében: a társadalom problémáira történő reflexióiban a groteszk határáig elmerészkedő irónia mellett megjelent az együttérzés lírai színezete" - írja Széplaky.