A Volt fesztivál idén feladta. Az kétségtelen, hogy az infrastruktúra valamicskét minden évben fejlődik, sikerült rámpát építeni az egyik színpad előtt futó árok fölé, két nagyszínpad is van, minden útszéli budiban lehet vécépapírral találkozni, csak az érdekes előadókról feledkeztek meg.
Tucatszor hívják ugyanazokat fellépni,
akik az elmúlt évben vagy a Balaton Soundon vagy a Szigeten elég jól futottak. Egy újabb David Guetta vagy Parov Stelar úgy tűnik, nagyon behozza az árát.
A fesztivál idei programjában némi színt jelentett Slash felbukkanása. Nem mintha nem fordult volna már meg töbször is Magyarországon, de egy Guns N' Roses tribute együttes ebben a felhozatalba még elfogadhatónak hangzott. Sokkal többet ugyanis nem jelent. Slash az utóbbi években szerzett maga mellé egy énekest, egy zenekart, és minden harmadik szólószáma után,
amikor éppen nagyon leülne már a buli, benyomja a Welcome to the Jungle-t, a Paradise City-t és Sweet Child O'Mine-t.
Az ember hajlamos lenne elnézően azt mondani, hogy nem játszik rossz zenét, pedig dehogynem. Éppen a legrosszabb fajta, unalmas lélektelen tucatrockot nyomja, amivel egy amerikai kertvárosi utcában valószínűleg minden második garázsban birkóznak a haverok vagy az apukák. A Guns N' Rosest gyakran azért méltatják, mert millió műfajt tudott magába olvasztani, volt benne punkos lendület, country-blues alap, valami ős-hard rock és rengeteg egyéb. Hát Slash ebből a merítésből ezt érezte leginkább magáénak.
Az lehet, hogy minden második évben felteszi valamilyen komolyabb magazin a világ legjobb gitárosát összegyűjtő listájára, a szólóalbumokat hallgatva, a koncertjét látva viszont tisztán hallatszik, hogy
nem ő volt a Guns N' Roses fékezhetetlen agyvelejű dalszerzője.
Nagyon stabilan hozza az igényes zenét kedvelő apukák izgalommentes rockját, ami ott néha még jól is sült el - bár azért bőven akadtak még vadabb témák is -, de egy egész koncerten keresztül azért lapos.
A fellépésről ennek megfelelően sajnos sok izgalmasat nem is lehet elmondani, Myles Kennedy tűrhetően hozta Axl Rose-t, Slash kényelmesen elgitározgatott, időnként összeálltak, és komoly arccal úgy csináltak, mint akik őrülten rockolnak, mindehhez pedig kiválóan asszisztált az együttes. Ismét lement egy Slash-koncert, amire néhány nap múlva már alig fognak emlékezni.
Attól az embertől, aki a Nirvana előtti idők egyik utolsó világmegváltó együtteséből érkezett, és tudnia kellene valami varázslatot az ős-rockból, nagyon kevés.