Magyarok New Yorkban

magyarok New Yorkban
Szombat Éva: Pálinkafesztivál, New Jersey, 2014
Vágólapra másolva!
Valóban megvalósulhat az amerikai álom New Yorkban? Hogyan kerültek ki oda magyarok és beszélik-e még mindig az anyanyelvet? Van-e honvágyuk, és mi hiányzik nekik legjobban otthonról? Egyáltalán melyik országot tekintik otthonuknak? Asszimilálódtak vagy megmaradtak átlagos magyarnak? A Capa Központ Magyarok New Yorkban című kiállítása ezekre a kérdésekre is választ ad.
Vágólapra másolva!

Alpern Bernadett, Bakonyi Zsuzsa, Bartha Máté, Halász Dániel, Hirling Bálint, Pályi Zsófia és Szombat Éva fotóművészek a Hungary Initiatives Foundation kulturális pályázatán nyert támogatás jóvoltából idén szeptemberben három hetet tölthettek New Yorkban. A fotókból, videókból és szövegekből összeálló tárlatot most először láthatja a magyar közönségnek.

Alpern Bernadett – Halász Dániel: Portrék, Böröcz András, New York, 2014 Forrás: Capa Központ

„Nem elég, ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned” – mondta a világ egyik legismertebb amerikai magyar fotográfusa, Robert Capa. Ennek nyomán indult el itthonról a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának hét tagja, hogy feltérképezze a New Yorkban élő amerikai magyar közösséget.

Szombat Éva: Pálinkafesztivál, New Jersey, 2014 Forrás: Capa Központ

A Külhon – Magyarok New Yorkban című kiállítás 2014. december 1. és 2015. január 18. között ingyenesen látogatható a Capa Központban.