Ötvenéves az Erzsébet híd

Erzsébet híd
Vágólapra másolva!
Az egykori Erzsébet híd átadását követően még évtizedekig a világ legnagyobb lánchídja volt, a németek 1945. január 18-án rombolták le, utódját, a mai Erzsébet hidat 1964. november 21-én adták át, a híd villamosforgalmát 1973-ban állították le, és közben nagyon sok víz lefolyt a Dunán. Vajon mit mondana az Erzsébet híd, ha mesélni tudna?
Vágólapra másolva!

A Duna legkeskenyebb fővárosi szakaszán sokáig rév, hajóhíd vagy repülőhíd biztosította az átkelést. Az itteni híd megépítésének ötletével először 1885-ben hozakodott elő Pálóczi Antal építész, de a Fővárosi Közmunkák Tanácsa célszerűtlennek tartotta a megépítését.

Balra Szigetváry Zoltán 1964-ben készült képe az épülő hídról, jobbra fia aktuális fotója Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

1893

A testület később megváltoztatta álláspontját, és 1893-ban a Magyar Királyi Kereskedelemügyi Minisztérium nemzetközi pályázatot írhatott ki a későbbi Szabadság híd és Erzsébet híd tervezésére. Ez utóbbira ötvenhárom pályázat érkezett, a híd mégsem a nyertes, Julius Kübler tervei alapján épült meg, mert Magyarországon akkor még nem tudtak kábelt gyártani, az pedig elképzelhetetlen volt, hogy ne hazai alapanyagokat használjanak fel.

Az új Erzsébet híd a régi pillérek felhasználásával épült Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A megbízást ezért Czekelius Aurél, Beke József, Gálik István, Gottlieb Ferenc és Nagy Virgil, a minisztérium Duna-híd szakosztályának tagjai kapták, akik egyedülálló, 4094 szemből álló lánchíd tervével álltak elő. Az építkezés megkezdéséhez többek között lebontották a híd tengelyébe eső városházát, a Belvárosi templomot viszont kikerülték.

1903

A 378,6 méter hosszú híd 1903-as első átadásakor a világ legnagyobb lánchídja volt, és 1926-ig az is maradt. A hídon 1918-ig két krajcár hídpénzt kellett fizetni, ezt az őszirózsás forradalom után törölték el. Az Erzsébet hidat a második világháborúban a Budára visszavonuló németek 1945. január 18-án felrobbantották: a budai pilon elcsavarodva fúródott a mederbe, de a pesti pilon mementóként egészen az újjáépítésig állva maradt.

Az Erzsébet híd lehorgonyzókamrájában brazil mérnökhallgatóknak tartanak előadást Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

1964

A munkák megkezdése előtt először ki kellett emelni a több méternyi iszappal fedett roncsot, ez 1958-tól 1960-ig tartott. A lánchíd, gerendahíd és kábelhíd alternatívái közül a Sávoly Pál kollektívája által tervezett hatnyomú kábelhidat választották.

Az Erzsébet hídon 1973 óta nincs villamosforgalom Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A régi kontúrjait megőrző híd teljes szélessége 24,20 méterre nőtt, az építkezés az egykori pillérek felhasználásával zajlott. A pályát a kábelekre 10 méterenként függesztették fel, a járdák a kábeleken kívülre kerültek. Az új Erzsébet hidat 1964. november 21-én avatták fel és a főváros egyik büszkesége lett. A villamos járatokat 1973-ban, a kettes metró átadása után megszüntették, a forgalom 1975 óta kétszer három sávon zajlik.

2014

Idén nyáron drónnal is készültek felvételek a hídról. Az OzoneNetwork televízió és az Origo kooprodukciójában készülő Magyarország madártávlatból című, négy részes dokumentumfilm egy rövid részlete ezen a videón nézhető meg. A filmsorozat premiere Karácsonykor lesz.