Vágólapra másolva!
Szombaton kezdődik a Vidéki Színházak Fesztiválja. Nyolc nap alatt 11 előadást láthat a közönség a budapesti Thália Színházban. Az előadások előtt szabadtéri koncertekkel várják a nézőket.
Vágólapra másolva!

Nyolc nagyszínpadi és három stúdióelőadás szerepel a rendezvényen. Lantos Anikó fesztiváligazgató kiemelte, hogy a fesztivál gerincét klasszikus magyar szerzők művei alkotják: a meghívott társulatok Móricz Zsigmond két művét, Szabó Magda, Molnár Ferenc, Bródy Sándor és Szép Ernő egy-egy alkotását vitték színpadra.

Emellett filmekből ismert történetet, klasszikus bohózatot és új magyar darabot is bemutatnak a fesztiválon. A meghívott színházak közül a soproni és a dunaújvárosi társulat először lép fel a Thália Színházban.

A Thália befogadószínházként folyamatosan vendégül lát társulatokat, szoros kapcsolatban van a vidéki teátrumokkal.

A tanítónő Forrás: Eder Vera

A kínálatból mi a Miskolci Nemzeti Színház előadását emelnénk ki. Bródy Sándor színművét Rusznyák Gábor rendezte, Lovas Rozit láthatjuk a címszerepben, akit idén a legjobb női főszereplő kategóriában jelöltek a színikritikusok díjára. A tanítónő sztoriját a legtalálóbban az író fia, Hunyady Sándor foglalta össze:

„Úgy szólt a zene, hogy Pestről jött egy gyönyörű, fiatal tanítónő. A falu egész úgynevezett „intelligenciája” rárohant, meg akarta kapni. Szabad prédának nézték, akit senki se véd meg. Jegyző, bíró, orvos, minden nadrágos a saját ágyába szerette volna fektetni, de főleg a parasztnábob. A kis tanítónő erős volt, jól állt a lábán. Belerúgott a tolakodókba, de a végén a sok harc felemésztette. Vette a sátorfáját, és eltűnt az élet nagyon bonyolult forgatagában.”

A Vidéki Színházak Fesztiváljának részletes programja a http://vszf.thalia.hu honlapon érhető el.