Halloween a Bermuda-háromszögben

calvin harris bermuda
Vágólapra másolva!
Calvin Harris, Ellie Goulding és Kendrick Lamar is fellép minden idők egyik legrejtélyesebbnek ígérkező fesztiválhétvégéjén: a Bermuda-háromszögben.
Vágólapra másolva!

Az esemény szponzora, a Bacardi nem kispályázik. Egy egész szigetet bérel ki október 30. és november 2. között a Karib-tengeren. A helyszínre 3 charterjárattal repteti majd a szerencsés nyerteseket és a meghívott vendégeket: Londonból, Los Angelesből és New Yorkból.

A három nagyvárosba a világ 22 pontjáról érkeznek még járatok. A végcél pedig nem más, mint a Bermuda-háromszög egyik sarka, Puerto Rico, azon belül pedig az 5 csillagos Waldorf Astoria El Conquistador szállodakomplexum. Napközben a luxusmedencék és a gyönyörű tengerpart adta lehetőségeket használhatják ki a fesztiválozók, aztán este beindul a karibi buli. Az első este mi mással kezdődhetne a háromnapos ereszd el a hajamat, mint egy beöltözős halloweenpartival. A hároméjszakányi pörgésről a legmenőbb DJ-k gondoskodnak, a pontot az i-re pedig a három nagy név teszi fel: a Sziget Fesztivál End Show-jának sztár DJ-je, Calvin Harris, aztán az ex-Skrillex barátnő Ellie Goulding, és végül az amerikai hiphopsztár, Kendrick Lamar.

calvin harris bermuda Forrás: Origo

A fesztivál a zene mellett látványszínházzal és rengeteg meglepetéssel is készül: lesznek sellőlányok a medencés partin, voodoo kunyhókból kialakított bárok, poi művészek és helyi, őslakosok által készített ételkülönlegességeket is lehet majd kóstolgatni.

A kérdés már csak az, mit is kell tennie annak, aki nem fél attól, hogy nyomtalanul eltűnik Calvin Harris bulija alatt a Bermuda-háromszögben. A játék részleteit még nem hirdették ki, ezzel a promóvideóval próbálják felcsigázni még jobban a játékos, bevállalós partiarcok érdeklődését: