5,9 milliárd egy kínai tálért

Vágólapra másolva!
A várt ár csaknem háromszorosáért, 5,9 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el a Sotheby's hongkongi aukcióján egy ezer évvel ezelőtti kínai császári kemencében égetett igen ritka kerámia.
Vágólapra másolva!

A kisebb tálka virág alakú, szélét hat helyen "csípték be", hogy a tál pereme virágszirmokat rajzoljon ki. Az ezeréves kerámia a Szung-dinasztia idejéből, azaz a 960 és 1127 közötti időszakból maradt fenn. Úgynevezett Zsu-kerámiáról van szó, amely a legritkább Kínában. A Zsu (Ru) egyike volt annak az öt nagy műhelynek, amely a Szung-uralom alatt működött.

A Zsu-kerámiákból becslések szerint már csak 79 eredeti van az egész világon, a darabok többségét múzeumokban őrzik. Mindössze hat példány van magángyűjtők kezén. A tálat megvásárló vevő névtelenségbe burkolózott a hongkongi aukción.

A hongkongi dollárban 208 millióért elkelt darab új rekordot hozott: soha még ilyen összeget nem adtak Szung-dinasztiabeli kerámiáért. A 15 perces "lázas" licitben nyolcan tettek ajánlatot a ritkaságra.

Az utóbbi harminc évben ez volt az első alkalom, hogy a Sotheby's ilyen ritka kerámiát kínál árverésre.