Boy George bíróság előtt

Vágólapra másolva!
A nyolcvanas évek androgün popsztárja kokainbirtoklás vádjával áll majd egy New York-i bíróság elé. Az énekes saját maga hívta ki a rendőrséget, mikor egy betörést akart bejelenteni, de a kokaint elfelejtette elrejteni.
Vágólapra másolva!

A 44 éves énekest (eredeti nevén George O'Dowd-ot) 2005. október 7-én tartóztatták le, miután egy rablást akart bejelenteni, majd a helyszínre érkező hatóságok a helyiség átvizsgálása során bukkantak a számítógép mellett felejtett kokainra.

Boy George mindenesetre tagadja, hogy bűnös lenne. Az ügyvédei szerint ugyanis sokan szórakoztak aznap este a popsztár lakásában, és közülük felejtette ott valaki a 3 és fél gramm kábítószert, amely tizenhárom kis zacskóba volt adagolva.

Talán a szituáció rendkívül kínos mivolta is közrejátszik, hogy George egy szóval sem kívánja kommentálni a történteket. "Senkinek sem beszélek róla. Ne is kérdezzenek, mert egyetlen választ sem fognak kapni" - vetette oda még októberben a londoni repülőtéren rá váró újságíróknak, és azóta sem nyilatkozott az ügyről.

Boy George a Culture Club frontembereként vált ismertté a nyolcvanas években, később szólóban is sikeres volt. Jelenleg DJ-ként szokott fellépni. Ha bűnösnek találják, akár öt és fél éves börtönbüntetéssel is sújthatják.