Dekadens díva a diszkóban - Goldfrapp

Harmadik lemezével az igazi sztárok közé került a brit Goldfrapp, és a duótól ezt nem is sajnálja senki. Az egyszerre bizarr és szexi megjelenésű díva, Alison Goldfrapp és a háttérbe húzódó Will Gregory új lemezén az első két album ötvözetére törekedett, és az eredmény ennek megfelelően elegáns elektropop, néhány igazi táncolható slágerrel, no meg pihenőként filmzeneszerű, melankolikus lassabb dalokkal. Nyerd meg a Goldfrapp: Supernature című albumát!

Alison Goldfrappnek nem két percig tartott, amíg a Top 5-be ért. A bathi születésű lány képzőművészeti tanulmányai alatt került kapcsolatba a zenével, és eleinte a performanszok részének tekintette azt, később kezdett egyértelműen erre fókuszálni. Mindez olyan jól sikerült, hogy nem sokkal később már Tricky korszakos jelentőségű trip-hop alapvetésén, a Maxinquaye című albumon énekelt, de hangját hallhatjuk még az Orbital és az Add N To X lemezein is.

A komolyabb ambíciókat dédelgető Alison azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem otthonában saját dalokon is kezdett dolgozni. A karrier akkor kapott igazi lökést, amikor megismerkedett Will Gregoryval, aki látott fantáziát benne, és 1999-ben, Alison vezetéknevét kölcsönvéve megalakult a Goldfrapp. Az első album egy évvel később jelent meg, és ha nem is rögtön, de néhány hónap alatt szép siker lett. A kritikák azt a lemezt (Felt Mountain) még az érezhető filmzene-hatás miatt magasztalták, a gyakran fenséges, monumentális atmoszférájú dalok a Portishead vagy éppen a Broadcast zenei világához álltak közel, és a Goldfrapp ezért a trip-hop vagy a retro-futurisztikus jelzőket kapta.

Már az első lemezen is érezhető volt Alison vonzalma a harmincas évek dekadens dívái iránt, de nem idegenkedett a groteszk, sőt, sokkoló külsőségektől sem, és előszeretettel fotóztatta magát furcsa ruhákban és egyedien múltidéző frizurákkal. A döntően elektronikus alapú zene akkor még nem nagyon invitált táncba senkit - éppen ezért volt meglepő a második lemezen tapasztalható váltás.

A Black Cherry című, 2003 tavaszán megjelent album ugyanis hátat fordított a Felt Mountain túlvilági hangulatának, ehelyett az akkor tomboló elektropop-reneszánsz stílusjegyei érezhetők rajta. Az első lemez rajongói közül többen is elfordultak akkor a Goldfrapp-től, mondván, hogy a duó is felszállt a jól futó szekérre. Tény, hogy a slágerlistákon több dal is felbukkant az albumról, és a Train, a Strict Machine vagy a Twist is gyakran elhangzott a jobbfajta klubokban.

A zenében átvette a hatalmat az electroclash-hangzás, így a szintetizátorok és a dobgépek, míg a szövegek is sokkal direktebben erotikus töltésűek lettek. Megmaradtak viszont a bizarr jelmezek és fotók, a Marlene Dietrich-külső és a sajátos képi világú videoklipek, ám jobban kihasználva Alison vonzerejét. Elmondható tehát, hogy a Goldfrapp sikerrel integrálta a saját kis világába az elektropopot, sőt a glamet is, ügyesen ötvözve Alison rajongásával a régi sanzonok iránt, így a Goldfrapp eredetisége továbbra is megmaradt, a mainstreamnek tett engedménye ellenére.