Vágólapra másolva!
A Coldplay, a Bloc Party és a Kaiser Chiefs lemeze is bekerült a Mercury-díjra jelölt tizenkét album közé. Az évente kiosztott díjat és vele 20 ezer fontot az adott év legjobb brit lemeze kapja majd meg szeptemberben. Tavaly egyébként ezt a díjat is a Franz Ferdinand vitte haza.
Vágólapra másolva!

A legrangosabb brit zenei díjnak tartott Mercury Music Prize zenei stílusoktól függetlenül jár az év legjobb brit vagy ír albumának, és egy szakértőkből álló bizottság ítéli oda, miután előzőleg kijelölte a döntőbe került tizenkét lemezt.

Az idei mezőnyből a bukmékerek szerint a Kaiser Chiefs Employmentje a legesélyesebb a végső győzelemre: a leedsi kvintett bemutatkozó albumának győzelmére 4/1 arányban fizetnének a fogadóirodák. Kevésbé tartják valószínűnek a Coldplay sikerét, hiszen a Mercury-díjat általában nem a világszerte sikeres brit előadók kapják (így például idáig lemaradt az elismerésről a Radiohead, az Oasis vagy a Blur is).

Az esélyesek közé tartozik még az énekesnő-dalszerző KT Tunstall, a most oly divatosan a posztpunkból ihletet merítő zenekarok közül a Bloc Party és a Maximo Park, illetve a legfrissebb szigetországi felfedezett, a munkásosztály legújabb hőseinek kijelölt Hard-Fi. Szakértők szerint győztes lehet még a brit-sri lankai dancehall-csoda, M.I.A. is.

Az egy évtizeddel ezelőtt alapított Mercury Prize a rangos irodalmi Booker-díj és a képzőművészeti Turner-díj zenei megfelelőjeként született, és 1992-ben alapította a brit hanglemezipari szervezet és a forgalmazók társasága, és azóta minden évben átadják. Az első győztes a Primal Scream Screamadelica című albuma lett, majd a következő évben a Suede debütáló lemezét találták a legjobbnak, majd így jöttek évenként a Mercury Music Prize nyertesei: M. People, Portishead, Pulp, Roni Size, Gomez, Talvin Singh, Badly Drawn Boy, PJ Harvey, Ms Dynamite, Dizzee Rascal és végül tavaly a Franz Ferdinand.

Az idei jelöltek teljes névsora:

Antony and the Johnsons - I Am A Bird Now
Bloc Party - Silent Alarm
Coldplay - X&Y
The Go! Team - Thunder, Lightning, Strike
Hard-Fi - Stars of CCTV
KT Tunstall - Eye to the Telescope
Kaiser Chiefs - Employment
The Magic Numbers - The Magic Numbers
Maximo Park - A Certain Trigger
M.I.A. - Arular
Polar Bear - Held on the Tips of Fingers
Seth Lakeman - Kitty Jay